fbpx

Kalászonként eggyel több szem – 300 kilogramm terméstöbbletet

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 07.

Az egyre bővülő Syngenta kalászosgenetikával, új generációs növényvédelmi és digitális megoldásaival, valamint a vállalat és a gazdálkodók oldalán felhalmozódott tapasztalatok felhasználásával reális esély van arra, hogy Magyarország a termésmennyiség és minőség szempontjából is az európai országok élmezőnyébe kerüljön.

„Minden szem számít” program, fajtabemutató
A „Minden szem számít” program kapuja

A kalászoskultúrák jelentősége a jelenlegi viszonyok között folyamatosan növekszik

Amennyiben a területen kalászonként csak eggyel több szem fejlődik, az több mint 300 kilogramm terméstöbbletet jelenthet hektáronként, ebből kiindulva indította el a „Minden szem számít” programját a Syngenta. Az innovatív megoldásokat, az újdonságokat és a programot a nagymúltú agrárvállalat Szekszárdon és Szarvason tartott Szershow rendezvényén mutatta be az újdonságokra fogékony gazdáknak, érdeklődőknek.

Portálunk a jövő mezőgazdaságát megjelenítő új digitális technológiával, a magas termésmennyiséget biztosító hibrid árpa- és búza fajtákkal, a hatékony növényvédelmi technológiákkal és a termésbiztonságot fenntartó biostimulátorokkal Szekszárdon, az Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet által biztosított területen ismerkedhetett meg.

Új elemekkel bővült a Cropwise applikáció

A Syngenta számára stratégiai kérdés, hogy olyan digitális megoldásokat fejlesszen, amelyek segítik termelőket eredményes gazdálkodásukban. Ezt az alapelvet tartva a szakmai nap első állomásán bemutatták a Cropwise-család tagjait:

  • A Cropwise Seed Selector segít kiválasztani a legjobb Syngenta hibridet az adott területre.
  • A Cropwise Planting a Syngenta új szolgáltatása, amellyel differenciált vetéstérkép készíthető a precíziós gépek számára.
  • A Cropwise Protector a digitális növényvédelem úttörő megoldása képes akár a nagyobb üzemek komplexebb növényvédelmi tevékenységeinek digitális alapú koordinációjára is.

Az Interra® Scan a Syngenta első precíziós talajmintavételi szolgáltatása

A gamma-sugárzás mérésén alapuló technológia alkalmas a talaj magas felbontású tápanyag- és karbonforrásainak, valamint szerkezeti feltérképezéséhez. Így a termelők pontosan meg tudják határozni a terület állapotát és a tápanyag-ellátottságát.

A technológiát és az alkalmazás folyamatát Heicz Péter, a Syngenta Dél-Kelet Európa agronómiai innovációiért felelős vezetője ismertette a második munkaállomáson. Elmondta, hogy a korszerű technológiának köszönhetően a gazdák 0,5-1 tonna/hektár terméstöbblettel is számolhatnak, illetve a talaj feltérképezését követően a célzott tápanyag-kijuttatásnak köszönhetően jelentős költségmegtakarítást (50.000-90.000 forint/hektár) érhetnek el.

Kalászos
A helyes vetőmagválasztást a Cropwise is segíti

A megfelelő genetika biztosítja a magas termést és a kiváló minőséget

A „Minden szem számít” program kapuján belépve a termelők a kalászos vetőmagok előnyeit ismerhették meg. Krupp Kristóf kalászos vetőmag kampánymenedzser kifejtette: „a sikeres gazdálkodás alappillére a helyes vetőmag megválasztása. A megfelelő genetika biztosítja a magas termés egy részét, ezzel tudjuk megalapozni a termesztés sikerét.”

A Syngenta vetőmag kínálatában a szélsőséges időjárási és gazdasági környezetben számos kézzelfogható megoldást találnak a termelők:

  • A HyvidoTM hibrid őszi árpákat azon gazdálkodók figyelmébe ajánlják, akik kompromisszumot nem ismerve, még nagyobb hozamot szeretnének elérni a területükön.
  • SY Dakoota és SY Dooblin hibrid árpa a Syngenta-portfólió legújabb tagjai, amelyek széleskörű adaptációs készségeiknek köszönhetően az ország bármely területén termeszthetőek, betartva a technológiai fegyelmet.
  • A legújabb búzafajták közé tartoznak a középmagas, szálkás kalászú SY Passion és SY Exaltation malmi minőséget tudó búzák. Az SY Passion egy középkorai, az SY Exaltation inkább egy középkései érésidejű fajta. Azoknak ajánlott, akik megbízható termést, kiváló minőséget és hosszú távú jövedelmezhetőséget szeretnének elérni.

Hatékony növényvédelmi technológiák a gyakorlatban

„A jó genetikai potenciált hatékony növényvédelmi megoldások nélkül nem tudjuk kiaknázni” – hangsúlyozta Varga Zoltán, a Syngenta kalászos növényvédelmi termékfelelőse. Elmondta, hogy a csávázástól a gyomirtáson át, a rovarölő, a gombaölő és a szárszilárdító szerekig, kiegészítve egy tudatos biostimulátor használattal a Syngenta portfóliója mindent biztosít, ami szükséges a növények egészségének és teljesítőképességének megőrzéséhez:

  • A Vibrance Duóval történő csávázás a talajban található kórokozóktól védi, és a gyökérstimuláló hatása révén biztosítja, hogy a kelő növény hatékonyan tudja felvenni a talajban elérhető nedvességet.
  • Az őszi gyomirtáshoz alkalmazható Box-R Pack lehetővé teszi, hogy az ősszel vetett búzának vagy árpának ne kelljen versenyeznie a területen előforduló gyomokkal a vízért és a tápanyagért.
  • Az Avoxa Peak elbánik a nehezen irtható egyszikű gyomokkal.
  • A Moddus Evo segít, hogy az árpáink és a búzáink ne fekve, hanem állva várják a betakarítást.
  • A Syngenta gombaölő szerek biztosítják, hogy a kórokozók ne pusztíthassák a lombfelületet, és ne okozzanak gondot a kalászban fejlődő szemeknek.
  • Az Elatus Erával pedig nemcsak védelmet teremtünk, hanem olyan egyedi élettani hatást is adunk a fejlődő növénynek, amely a termés mennyiségi és minőségi mutatóit is maximalizálhatja.

Kalászos
A növényvédelmi technológiához mindent biztosít a Syngenta portfóliója

Növényi biostimuláció Syngenta módra

A változó klimatikus viszonyok a kultúrnövényeinket egyre inkább kitettebbé teszik a környezeti stresszel szemben. Ahhoz, hogy a növényeinktől elvárt termésszintet biztosítani tudjuk, szükség van arra, hogy a kritikus, stresszes életszakaszokon külső beavatkozással segítsünk. A helyes mezőgazdasági gyakorlat agrotechnikai elemein kívül a biostimuláció természetes és fenntartható megoldás a növény életfolyamatainak segítésében.

„A biostimulátorok olyan, elsősorban természetes összetevőket tartalmazó anyagok, amelyek kiegészítve az okszerű és szakszerű kémiai növényvédelmet és tápanyag-utánpótlást, a növény élettani folyamatait kedvezően befolyásolják, amely a stressz leküzdésében nyújthat hatékony segítséget. Nem termésnövelő anyagokról beszélünk, ha a biostimulációról van szó, ezen készítmények hatékonyan tudják tompítani a stressz okozta terméskiesést, ami a biostimulációban nem részesített állományokhoz képest magasabb termést eredményez” – ismertette Dr. Nagy Viktor fejlesztőmérnök a technológia lényegét.

A Syngenta első ilyen készítménye a Quantis, amely valamennyi szántóföldi kultúrában használható, és megelőző jelleggel alkalmazva a környezeti stressz káros hatásainak mérséklésében játszik fontos szerepet a növény számos fontos és kritikus élettani szakaszában. Jelenleg engedélyezés alatt van a Vixeran baktériumalapú készítmény, amely a szántóföldi kultúrákban a növény korai fejlődési szakaszában a növények nitrogén-tápanyagellátásának optimalizálásában ad segítséget.

Permetező drón
Precíziós, okszerű kezelés hajtható végre drónnal

Precíziós technológiák és a biodiverzitás támogatása a fenntartható mezőgazdaságért

A rendezvény zárásaként drónnal végrehajtott permetezést tekinthettek meg az érdeklődők, illetve a szövetkezet telephelyén egy HORSCH önjáró permetezőgéppel ismerkedhettek meg.

A fenntartható mezőgazdaság szellemében ismertették a növényvédő szerek alkalmazásának betartandó szabályait, valamint egy új, gyorscsatlakozó rendszert, mellyel a növényvédő szerek manipulációja során előforduló termékszivárgás, kiömlés és humán expozíció megelőzhető. Emellett ismertették a vadkár csökkentésére alkalmas vadlegelő-növénykeveréket, mely a téli széna, szenázs kiváltására is betakarítható.

Syngenta