fbpx

Ez a gabona lesz olcsóbb, és ez marad drága jövőre

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 10.

A jövő évi búzatermésről sokat elmond az őszi vetésterület és a vetések állapota, így az első előrejelzések már meg is születtek. A kukorica esetében a brazil termésen kívül csak a vetésszerkezet adta lehetőségekből tudunk kiindulni, de becsülni attól még lehet.

 

búza
Nagyot nőtt a termőterülete

 

Sok lesz a búza jövőre

Az Európai Unió (az Egyesült Királysággal együtt) búzaterülete a 2021/2022. évi szezonban az egy évvel korábbit 9 százalékkal haladhatja meg (24 millió hektár) a Tallage szakértői szerint. Magyarországon az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az előirányzott terület 95 százalékán, 904,9 ezer hektáron került a földbe a vetőmag november 25-ig, áll a NAIK AKI piaci jelentésében. Megjegyezzük: november 13-án még a terület 12 százaléka várt vetésre. A kései vetések egy enyhe tél esetén még megerősödhetnek, és normál tavaszi időjárás mellett pár százalékos termésveszteséggel nagyjából a szokásos formájukat hozhatják.

Eközben Ukrajnában 5,9 millió hektáron (a várható terület 95 százaléka) vetettek őszi búzát november 16-ig, a vetések állapota kielégítő. Az USA agrárminisztériuma szerint a 2021-ben termést adó búza 46 százaléka volt jó/kiváló, 36 százaléka kielégítő állapotban november 29-én. Az oroszországi helyzetről ebben a cikkben írtunk. November 25-én a vetések 35 százaléka rossz vagy nagyon rossz állapotban volt. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) novemberi előrevetítése szerint a globális búzatermés 765 millió tonna lehet a 2020/2021. gazdasági évben. Ez a kibocsátás 13 millió tonnával múlhatja felül az előre jelzett felhasználást (752 millió tonna), így a globális készletek csaknem 5 százalékkal 292 millió tonnára bővülhetnek.

 

kukorica
Nagyobbat nő a felhasználás

 

Több kukorica mellett is hiány lesz

Az Európai Unióban a kukorica betakarítását az októberi esőzések lassították, ezért november elejére még nem végeztek a munkákkal a gazdák. Magyarországon az AM tájékoztatása szerint november 25-ig a 959,8 ezer hektár 96 százalékáról 8 millió tonna kukorica került a tárolókba. (12 nap alatt csaknem egymillió tonnával növeltük a behordott mennyiséget.) A termésátlag rekordszintű, 8,656 tonna/hektár. (Ebben a cikkben grafikonon ábrázoljuk az elmúlt 10 év csúcsterméseit búzából és kukoricából.)

Az EU legnagyobb kukoricatermelő tagországai közül Franciaországban 15 százalékkal nagyobb területről 12 százalékkal több, 13,8 millió tonna kukoricát takaríthatnak be a gazdák. Romániában a szezonban tartós szárazság volt jellemző, ami a termésmennyiségeket az öntözött területeken is jelentősen csökkentette, így 2,6 millió hektárról (–1 százalék) 3,6 tonna/hektár (–29 százalék) termésátlag mellett 9,3 millió tonna (–30 százalék) termés várható az idén. Olaszországban a terület 5 százalékos csökkenése ellenére (600 ezer hektár), a hozam 5 százalékos javulása (10 tonna/hektár) miatt 1 százalékkal több, 6 millió tonna kukorica kerülhet a tárolókba. Lengyelországban a 600 ezer hektárra jelzett terület (–9 százalék a 2019/2020. évihez képest) 30 százalékáról került a tárolókba a termény november 5-ig. A hozam 22,5 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit (7,2 tonna/hektár), így összesen 4,3 millió tonna (+10 százalék) kukorica betakarítására van kilátás. Az USDA tájékoztatása szerint az USA-ban 33,4 millió hektárról 368,5 millió tonna (+6,5 százalék) tonna kukoricát takarítottak be az idén.

Az IGC elemzői novemberi jelentésükben a világ kukoricatermését az egy hónappal korábbihoz képest 10 millió tonnával lefelé módosították (1146 millió tonna) a 2020/2021. gazdasági évre, ami 2 százalékkal haladná meg a folyó szezon kibocsátását. Ez a volumen 23 millió tonnával múlhatja alul az előre jelzett felhasználást (1169 millió tonna), így a globális készletek 275 millió tonnára (–7 százalék) szűkülhetnek.