Az őszi káposztarepce (Brassica napus L. ssp. oleifera) termesztése egyre nagyobb szerepet játszik a szántóföldi növénytermesztésben mind a világban, mind hazánkban. Magyarországon a repce vetésterülete az elmúlt években kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de folyamatosan és jelentős mértékben emelkedett, az elmúlt néhány évben megközelítette, sőt meg is haladta a 300 000 hektárt. Ez leginkább széles felhasználási körének köszönhető, hiszen olajának a hagyományos felhasználási területek mellett (az élelmiszeripari célú fogyasztás folyamatosan bővül) alternatív energiaforrásként való felhasználása is növekszik (biodízel).
Agronómiai szemmel vizsgálva elmondható, hogy a vetésforgóban igen kedvező helyet tudhat magáénak, erőteljes főgyökérrendszere kellően „levegőzött” talajszerkezetet hagy maga után, úgy is fogalmazhatunk, hogy „drénező hatással bír”, lazítja a talajt, a nagy mennyiségű gyökérmaradvány pedig növeli a talaj szervesanyag-tartalmát. Az őszi kalászosok kitűnő, korán lekerülő előveteménye, ezáltal bővíti az őszi búza jelentősen beszűkült előveteményeinek számát. Termesztése nagyrészt a búzatermesztés gépeire alapozható. Az újabb hibridek télállósága egyre jobb, bár ezzel együtt a téli időjárás képes megviselni az állományt, ilyenkor a levelek leszáradva, elszíneződve, a tövek elerőtlenedve várják a tavaszt. A tél elmúltával és tavasszal három fő feladatra érdemes odafigyelnünk ahhoz, hogy a repce mihamarabb, megerősödve induljon neki a tavaszi vegetációs időszaknak, valamint a későbbiekben is egészséges állományunk legyen, amelytől aztán a nagy hozamokat várhatjuk.
Megfelelő tavaszi tápanyagellátás
Ez az egyik fontos tényező. Az őszi káposztarepce gyorsan fejlődő, nagytápanyagigényű növény, tenyészideje során sok, könnyen felvehető tápanyagra van szüksége. 1 tonna fő- (mag) és a hozzátartozó melléktermék (szár, levél) képzéséhez 55 kg nitrogénre (N), 35 kg foszforra (P2O5), 43 kg káliumra (K2O), 30 kg mészre (CaO) és 10 kg magnéziumra (MgO) van szüksége. Kora tavasszal a kérdés az, hogy hogyan telelt át a repcénk. Minél fejlettebb a növény gyökérrendszere, annál biztosabb, hogy tavasszal megfelelően fog megindulni, ezt érdemes megvizsgálnunk. A repce annyi azonos értékű oldalhajtást képes fejleszteni, amennyi víz és felvehető tápanyag áll rendelkezésre a talajban számára. Megfelelő körülmények között akár 10-12 oldalhajtás is fejlődhet egyetlen növényen, azt pedig tudjuk, hogy a repce a termés döntő részét nem a főhajtás csúcsán, hanem az oldalhajtásokon hozza. A téli időjárás viszontagságai következtében a levelek döntő hányada elhalt, így a meteorológiai tavasz első hónapjában (március) a növényeknek nagyon kicsi az asszimiláló felülete, az állomány egyedei sem a hidegnek, sem a kártevők pusztításainak nem tudnak ellenállni. A talaj hőmérséklete még alacsony, a növénynek nincs módja tápanyagfelvételre. Ezért ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy a legyengült állományunkat megsegítsük, el kell kezdenünk a növénytáplálást. Lehetőség szerint minél hamarabb vegyünk talajmintát, és végeztessünk talajvizsgálatokat, melyek eredményeiből kiszámolhatjuk a tavaszi tápanyagdózisokat. Ahogy a körülmények engedik, törekednünk kell a mielőbbi tápanyag-kijuttatásra, a repcének így hosszabb idő áll rendelkezésére a virágzásig a levélfejlesztésre. A több levél pedig természetesen nagyobb asszimilációs felületet jelent, ami a jó termés kialakulásának egyik alapja. A felvehető tápanyagokból a nagyobb mennyiséget tavasszal igényli a repce, a nagy zöldtömeg kifejlődésekor, ősszel csak a 8-9 levél, valamint a 15–30 cm hosszú karógyökér kifejlődéséhez szükséges tápanyagra van szüksége.
A fajlagos tápanyagigény-értékekből látható, hogy termését alapvetően a nitrogén határozza meg. Hiánya szabad szemmel is jól látható tüneteket okoz. A levelek színe sárgás, világoszöld, amit elsősorban tavasszal, a fiatal leveleken figyelhetünk meg. Viszont a túlzott nitrogénellátás is káros. Hatására csökken a télállóság, nő a megdőlés veszélye, kisebb lesz a mag olajtartalma.
Törekednünk kell a mielőbbi tápanyagkijuttatásra, így hosszabb idő áll a repce rendelkezésére a levélfejlesztésre
Nyár végén kijuttattuk és a talajmunkákkal talajba dolgoztuk a foszfor- és káliumműtrágyák teljes mennyiségét, valamint a 25–30 kg nitrogénadagot, ami a repce őszi fejlődéséhez szükséges. A kiszámított nitrogénadag tavaszi részét két részletben, megosztva kell kiszórnunk. Az első fejtrágyaadagot tél végén, kora tavasszal ki kell juttatnunk, ezzel elősegítve a tél által megviselt állomány regenerálódását. Ez a tavaszi nitrogénadag 60–70%-a legyen. Az utolsó adagot (30–40%) virágzás előtt, zöldbimbós állapotban kapja az állomány, így biztosítjuk a minél erőteljesebb elágazódást.
A repce tenyészidőszakának tavaszi részében érdemes még odafigyelni a kalcium, a kén, a magnézium és a mikroelemek, főként a bór megfelelő mennyiségére, hiszen ezek az elemek egyrészt javítják a repcenövény általános kondícióját, másrészt jelentősen befolyásolják az olajtartalmat.
A kalcium szerepe is meghatározó a repce számára, erre vonatkozó igénye mennyiségben és megoszlásban is a káliumigényéhez hasonló. A kalcium részt vesz a növény tápanyagforgalmában, segíti a többi tápelem felvételét. Hiányában a fiatal növények gyökerének barnulása, szövetelhalása következik be. A levelek kisebbek, deformáltak, csúcsaik és széleik kanalasan felhajlanak, barna foltok jelennek meg, melyek a levél szövetének elhalásáról tanúskodnak. Szárpuhulás is előfordulhat, ami a növény megdőléséhez, kórtani problémákhoz, betakarítási veszteséghez vezethet. Pótlását főleg savanyú talajokon kell megoldani, őszi vagy kora tavaszi meszező anyag kijuttatásával. Ebben az esetben tervezett termés tonnánként 50 kg mész kijuttatását végezzük el.
A repce kifejezetten kénigényes növény. A fehérjeszintézisben, a kéntartalmú aminosavak (cisztin, cisztein, metionin) felépítésében van a kénnek szerepe, illetve az olajszintézist fokozza. Legjobban az intenzív korai szakaszban segíti a gyors növekedést, a jó N-hasznosulást. A repce akár 60–80 kg-ot is felvehet a talajból tenyészidőszaka alatt. A hiánytünetei – szélsőséges esetekben – már a szár megnyúlása idején, valamint virágzáskor jelentkezhetnek. Romlik a termékenység, csökken a termés mennyisége, az olajtartalom, növekszik a betegségekkel szembeni fogékonyság. Kén hiányában a levélerek sárgulnak, valamint az alsóbb levelek fonákja vörösesen elszíneződik. Leglátványosabb tünet a virágok kifehéredése. Pótlására legalkalmasabbak a kéntartalmú nitrogénműtrágyák, melyek a műtrágyagyártó cégek termékpalettáján szerepelnek.
A magnézium a klorofillmolekulák központi atomja, így kulcsfontosságú a klorofillképzésben, nélküle a növény nem képes fotoszintetizálni. Emellett a szénhidrát-anyagcsere enzimrendszerének katalizátora, valamint a kénnel együtt részt vesz az olajszintézisben. Hiánytünetei: a levélerek mellett vörösbarna elszíneződés, a levelek márványozottsága. A magnézium pótlását keserűsó alkalmazásával oldhatjuk meg. Ha a leveleken a magnéziumhiány fentebb említett tünetei láthatók, akkor még a virágzás előtt lombtrágyázzunk. A mikroelem-ellátás is nagyon fontos, ezen belül érdemes kiemelni a bórt, leggyakrabban ennek az elemnek a hiánya csökkenti a termésátlagunkat. A bórellátottság az egész tenyészidőszak alatt fontos, de a virágok kifejlődésének időszakában különös jelentőségű, és a megtermékenyítésnél is nélkülözhetetlen, akkor a pollentömlő kihajtásában játszik szerepet. Bórhiány esetén a repce gyökérzete gyengén fejlődik, üregessé válik, a tenyészőcsúcs fejlődése gyengül, a bimbók és a becők elszáradnak vagy nem is fejlődnek ki.
A mikroelemtrágyák (lombtrágyák) kijuttatását érdemes egyéb növényvédelmi munkákkal összekötni, az állomány túlzott taposásának elkerülése érdekében.
Tavaszi regulátorozás
A második fontos feladatunk a regulátorozás (növekedésszabályozás) lehetőségének megfontolása. Ez a művelet, valamint a vegyszerek használata több szempontból is kedvező lehet. Az őszi regulátorozással ellentétben – mellyel a növények télállóságát segítjük elő – tavasszal, hormonháztartásukat befolyásolva, elágazásképződésre serkentjük őket, és mint tudjuk, a több oldalhajtással több virág, több becő, végeredményben több termés érhető el. Másik oldalról ezeknek a szereknek sok esetben gombaölő hatásuk is van, így – mintegy megelőzés jelleggel – az őszi, kora tavaszi gombafertőzéseknek is elejét tudjuk venni. A tavaszi regulátorozást az állomány 30–50 cm-es fejlettségénél érdemes végezni.
A tavaszi kártevők megjelenése és az ellenük való védekezés
A harmadik tényező, amellyel számolnunk kell a tavaszi kártevők elleni védekezés. Kora tavasszal már megjelenhetnek az ormányosok, közülük is leginkább a repceszárormányos (Ceuthorhynchus pallidactylus) és a nagy repceormányos (Ceuthorhynchus napi). Tojásukat a levélnyelekbe, a növekvő szárba (nagy repceormányos) rakják.
A kikelő lárvák (kukacok) itt kezdenek el rágni, a levélnyelekben és a szárban üreget, járatot rágnak, ezzel gyengítve a szár állóképességét, valamint a vízszállító szöveteket is károsítják. A rágási sebek hamarabb és könnyebben fertőződnek gombás betegségekkel is. Védekezni a táblába berepülő imágók ellen kell, még a tojásrakásuk előtt. Az inszekticid megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a készítménynek a kártevők folyamatos betelepülése miatt legyen tartamhatása, a tőlevélrózsás állapotú növényállományban gázosodni legyen képes, és lehetőleg hidegben (kb. 8 oC) is megfelelő hatása legyen. A védekezés ideje a repce szárba indulásának kezdeti időszakára tehető.
A repce egyik legveszedelmesebb kártevője a repcefénybogár (Meligethes aeneus), amely gyorsan melegedő tavasszal viszonylag korán jelentkezhet. Fő megjelenési és kártételi időszaka akár már a növények zöldbimbós állapotának legeleje, amikor már észlelhetők az eleinte csoportba tömörült bimbók között. A bogár tápláléka a virágpor, ezért berág, befúr a zöld bimbókba, tönkretéve ezzel a bibét és a virág többi részét is. A kilyukasztott bimbók lehullnak. Károkozása jelentős terméskieséssel járhat, ha nem védekezünk ellene időben. A rovarölős kezelést az ormányosok elleni védekezéssel egy időben érdemes tervezni.
A kártevők rajzásának figyelését, nyomon követését, ezáltal az ellenük való hatékony fellépést a sárgatálas csapdák nagyban segítik. A tálak sárga színe erőteljes csalogató hatással van rájuk. Az ormányosok a táblát szegélyező erdősávok, fasorok, bokorcsoportok talajszintjében, a felgyűlt szerves anyagban telelnek, innen kezdik rajzásukat, így a tálakat inkább a táblaszéli részekre tegyük. Az állomány felett pár centiméterrel kell elhelyezni őket, és érdemes mosószeres vizet tölteni beléjük, mely elnyeli a rá repülő rovarokat. Kétnaponta ellenőrizve a tálakat pontos képet kaphatunk a rajzás üteméről. Emellett fontos az állomány növényegyedeinek a szemrevételezése is, ormányosoknál a levélnyelek, szár átnézése, míg a fénybogarak esetében érdemes közelebbről megvizsgálni már a zöldbimbós állapot kezdetén a hajtás tetején megjelenő apró bimbók csoportjában megbúvó kicsi, fénylő fekete bogarakat több növénynél, a tábla különböző részein.
A tavasz második felében, már virágzás előtt megjelenhet a repcebecőormányos (Ceuthorhynchus assimilis), amely majd a becők károsítását végzi, megszúrja őket, és a lárva a magkezdeményeket fogja rágni. Szúrásával utat nyit a repcebecő-gubacsszúnyog (Desineura brassicae) peterakásának is, amely ugyancsak jelentős veszéllyel járó kártevője a repcének, nyüvei a magok és a becő falát szívogatják.
A repcebecő-ormányos ellen már virágzás előtt érdemes permetezni, hosszú hatástartamú szerekkel. Ezzel a védekezéssel hatékonyan léphetünk fel a gubacsszúnyog ellen is. Meg kell említeni még egy kártevőt, mely ugyancsak a virágokat károsítja, ez a bundásbogár (Epicometis hirta). Fő növényei inkább a gyümölcsfélék, de meleg tavaszokon a repceállományokat is előszeretettel látogatja. A bibét, a porzókat és a virágport fogyasztja, de a sziromleveleket is megrághatja.
Az imágók megjelenése a virágzás kezdetével esik egybe, rajzásuk idején tömegesen lephetik el a virágzó állományokat. Főként a napos táblaszéleken lehet velük számolni, és leginkább napközben, amikor a napsütés hatására felmelegszik a levegő. Az ellenük való védekezés időpontja is a virágzás idejére esik.
Az őszi káposztarepce kisebb jelentőségű kártevői lehetnek a káposztapoloskák (Eurydema ssp.) és a káposztalevéltetű (Brevicoryne brassicae) is. A rovarirtó szerek használatánál viszont mindenképpen meg kell említeni a hasznos szervezetek, azaz a méhek védelmét. Igen fontos a kártevők elleni permetezés a repce bimbóképződése és teljes virágzása alatt, viszont a repce nagyon jó mézelő növényünk, a méhek látogatása a repceállományokban a virágzás idején intenzív, így nagyon fontos a méhkímélő technológia alkalmazása.
A repcetermesztés eredményességét igen sok tényező befolyásolja, a vetéstől kezdve a betakarításig sok biotikus és abiotikus hatás éri állományunkat, nekünk e hatások közepette kell a lehető legnagyobb termésmennyiséget a lehető legjobb minőségben produkálnunk a kedvező jövedelmezőség elérése érdekében. Ha extenzív technológiát alkalmazunk, 60 százalékban a külső termelési tényezőktől függünk, míg intenzív termesztés esetén a fenti tényezők hatását 25%-ra tudjuk csökkenteni, így ilyenkor javarészt az általunk alkalmazott technológiai elemek határozzák meg a tervezett termésmennyiséget.
Szerző:
Dr. Dóka Lajos Fülöp
DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
