fbpx

Szellőztető automatika egy kecskeméti startup cégtől

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 augusztus 08.

Több mint 6 éves fejlesztés és tesztelés után egy kecskeméti startup cég egy új, automata szellőzésvezérlő rendszert alkotott a növényházak számára. Az automatika bármilyen meglévő rendszerhez illeszthető, és bármilyen távoli eszközről kezelhető.

szellőztető autoatika
A szellőztető rendszer alapegységei (forrás: Smart Greenhouse Control Kft.)

Kütyüértő fiatalok segítenek termelő kollégáiknak

A Smart Greenhouse Control Kft.-t csak tavaly októberben alapították, de a kis csapat már 7. éve dolgozik a növényházak automatizálásán. Az alapítók egyike maga is gazdálkodó, egy 1500 m2-es fóliasátorban Szentesen termel főképp hegyes erős paprikát, és a saját bőrén érzékelte mennyi időt és energiát elvesz tőle a szellőztetés. Egy másik alapító a vezérlő program megalkotásában bírt tapasztalattal, míg a harmadik az értékesítés terén aktív. A csapat negyedik tagja piackutatással és a grafikai tevékenységek támogatásával foglalkozik. A kis csapat átlagéletkora mindössze 30 év. Sokat elárul a startup lendületéről ez az oldal. Facebook-oldaluk itt található.

Könnyen integrálható távfelügyelet

A szellőztető modul kifejlesztésével az volt a céljuk, hogy bármilyen meglévő rendszerhez integrálni lehessen. A fejlesztésben hangsúlyt kapott a szellőztető rendszerhez csatlakoztatható időjárás-állomás. A szellőztető modul ennek adatai alapján állítja be a szellőzőállásokat. Az elkészült szellőztető modul kapott egy felhasználóbarát felületet is, ami biztosítja a rendszer távoli elérését bármilyen eszközről, legyen az mobiltelefon, tablet vagy számítógép, még akkor is, ha nincs kiépítve vagy megszakad az internetkapcsolat. Az online felületen könnyedén kezelhető a szellőztetés és páratartalom-mérés, amivel gyorsabban tud reagálni a gazda a hirtelen jött zivatarokra, hőmérséklet-csökkenésre vagy -növekedésre.

A legközelebbi cél

A szellőztető modul segítségével a fóliasátornak állandó távfelügyelete van, így a gazda nyugodtan pihenhet a szezon alatt is. A rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll, hogy még jobb és még több adatot tudjon szolgáltatni. Kiegészíthető például EC mérőkkel (pH-érték és a vezetőképesség mérése a tápoldatban, talajban), illetve levélnedvesség-érzékelővel. A kecskeméti startup cég a jövőben még sok olyan eszközt szeretne a piacra dobni, amelyekkel a fóliasátor teljes automatizációja megoldható lesz. Legközelebb egy komplett öntöző- és tápanyag-adagoló rendszerrel szeretnének piacra lépni.  

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Paradicsom: a termelés nagy része leállt Nyugat-Európában.