fbpx

Indul a bogyós gyümölcsök szezonja: kisebb és drágább a málna

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 június 11.

Nógrád megye a bogyósok termesztésének „őshazája” Magyarországon. Az itteni termelők arról számolnak be, hogy az extrém száraz tavasz után most is alig kapnak esőt. „Három-négy napja eseget. Eddig kínunkban permetezőgéppel hordtuk az ültetvényre a vizet, és nem győztünk lombtrágyázni, hogy el ne dobják a növények a terméskezdeményeket” – sorolja egy berkenyei gazdálkodó. Aprók a gyümölcsök, de növényvédelmi szempontból egészségesek. A málna, a piros és a fekete ribizli is alakul már, egy-két hét múlva indulhat a szedés és a bogyórázó kombájnok. A málna ára tavaly 1000-1200 forint volt kilónként, ennél most jobb ajánlatot várnak, mivel gyenge a hazai termés és kicsi a kínálat. A gazdaságban még szeder és berkenye található, ezek jóval később érnek.

 

Egy vácegresi termelő kételkedik benne, hogy a hazai termésmennyiség befolyásolhatja a felvásárlási árat: „A hűtőházak és a nagybani kereskedők most is 1000 forintot fognak mondani. Ha ez nem tetszik a magyar gazdának, akkor behozzák a gyümölcsöt Szerbiából.” Vácegresen tavaly májusban egyetlen hónap alatt 197 mm eső esett, idén viszont az aszállyal bajlódtak. Aki nem tudott öntözni, annak valóban kisebb lesz az idei termése. Az a termelő jár jól, akinek lehetősége van feldolgozni és/vagy közvetlenül a végső fogyasztónak értékesíteni a bogyósokat. A végfelhasználó ugyanis 2200 forintot ad egy kiló málnáért.

Magyarországon körülbelül 1250 hektár ribiszke, 160 hektár málna, és mindössze körülbelül 80 hektár szeder található. Az elmúlt években jelentősen csökkentek a területek: a drasztikus visszaesés egyik oka, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben olyannyira megváltoztak a klimatikus viszonyok hazánkban, ami már nem kedvez a bogyós gyümölcsök, köztük a málna, a szeder és a fekete ribiszke termesztésének sem. A bogyósokat az utóbbi években a pettyesszárnyú muslica is erősen károsítja, erről itt írt a Mezőhír részletesen.

A nemzetközi bogyósgyümölcs-kínálatot a nak.hu foglalta össze.

 

Németország: korai málna, alacsony kínálat

Az első málna a hazai termelőktől május 25-én érkezett a német polcokra. Az értékesítés jó, de a kínálat továbbra is nagyon kicsi. Az árak magasak, ami részben a koronavírus elleni intézkedéseknek, valamint a munkaerő hiánya miatt megnövekedett termelési költségeknek köszönhető. A kereskedők szerint ezen felül idén a száraz időjárás is problémát jelenthet, ami nem kedvez ezeknek a gyümölcsöknek.

A német termékek mellett portugál és holland áru is kapható jelenleg a német piacokon. A holland üvegházas termelés és az onnan való ellátás egyelőre stabil, ellenben a német betakarítás kezdetéről még nincs információ.

Németországban is nő a bogyós gyümölcsök termelési volumene. Ennek feltűnő eleme a hagyományos nyílt ültetvények áthelyezése az úgynevezett alagutakba, különösen a málnánál. Ez egy időjárástól független, stabil körülmények között történő termelést is jelenthet, a jó holland példát látva. A hagyományos területeket ráadásul egyre inkább „szedd magad” területekként hasznosítják, így a fogyasztóknak több lehetőségük jut a málna természetes közegben történő szedésre.

 

Lengyelország: a málna ára 12,5%-kal csökkent

A bogyósgyümölcs-ágazatban a fő probléma a területen dolgozók hiánya. Most, hogy ismét kinyílnak a határok, a málnatermelőknek több lehetőségük van. A szeder, a málna és a piros ribiszke általában a friss piacon kerülne forgalomba, ám ezek a koronavírus miatt nagyrészt még zárva vannak. A lengyel fogyasztók nagy része csak hetente egyszer vásárol, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerüljék a kontaktust, ami negatív hatással van a bogyós gyümölcsök értékesítésére is. Ez már jól látszik, hiszen a belföldi és az importált málna ára is 12,5%-kal csökkent. Lengyelország általában 105.000 –129.000 tonna málnát takarít be, kb. 27.000 – 29.000 hektárról, azonban az elmúlt hónapok időjárási viszontagságait még nem vették figyelembe az idei évi becslésekhez.

A többi nagy piaci szereplőről itt találja a részleteket.