fbpx

Elég motiváló-e a 20 ezer forintos AÖP-kifizetés?

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 december 09.

A területalapú támogatáson felül most már az Agro-ökológiai Programból lehet zöld gyakorlatokat választani plusz pénzért. A könnyen teljesíthetőnek ígérkező programról azonban kiderült, hogy egyrészt nem is olyan könnyű, másrészt nem is hoz annyi pénzt, mint a korábbi zöldítés.

méhlegelő
Fű, fa, virág, növénykondicionálás – dokumentálással együtt kijön hektáronként 20 ezerből? (fotó: Horizont Média)

Ha mindenki kéri, senkinek nem jut elég

Feldman Zsolt a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán arról beszélt, hogy az agráriumban a legnagyobb változást idén az Agro-ökológiai Program (AÖP) alkalmazása hozta, amire az uniós területalapú támogatások 15 százalékát kell fordítani, mintegy 200 millió eurót. A magyar gazdálkodók közül 62 ezren választották ezt a lehetőséget, az 5,1 millió hektáros mezőgazdasági területből 4,1 millió hektárra vonatkozóan. Ebből a gyepterület közel félmillió hektár.

Bár a szakági elemzők végig azt jósolták, hogy 3,5 millió hektár felett lesz az AÖP-be bejelentkező terület nagysága, az agrártárca csak 2,5-3 millió hektárral számolt, ami árfolyamtól függően 26-32 ezer forintos, hektáronkénti „zöld” kifizetést jelentett volna. 4,1 millió hektárral viszont már hektáronként csak 20 ezer forintos „zöldítési” pénz jár. Ez jóval kevesebb, mint a korábbi kifizetés volt.

Nem is egyszerű teljesíteni

Azóta az is kiderült, hogy nem is olyan egyszerű minden AÖP-elvárásnak megfelelni, pláne nem üzemi szinten. Ezért kedvezőbb szankcionálási rendszert kellett bevezetni a jogosultságok elbírálásához. Az AÖP részleges teljesítése esetén a támogatás 30-50 százalékához juthatnak hozzá a termelők. (Lásd: Nem üzemi szinten teljesült az AÖP, de támogatás így is jár.)

Feldman Zsolt jelezte, hogy már zajlik az unió Közös Agrárpolitikájának első módosítása, amit várhatóan 2024 januárjában fogadnak el. A legjelentősebb változás a gyepgazdálkodók által választható gyakorlatok számának bővülésében várható. Ez a változás önmagában nem sokat lendít a zöldítési kedven, hiszen a gazdaság minden művelési ágára kell egy 2 pontos vállalást tenni az AÖP-támogatás elnyeréséért.

Kieshet a „szükséges” félmillió hektár

Vajon mennyire motiválja a gazdaságokat a hektáronként 20 ezer forintos támogatás? Ez a pénz aligha fedezi a vállalt zöld gyakorlat összes költségét és dokumentálási igényét. (Lásd szakcikkünket: Agroökológiai vállalások és a döntés ára.) Annak fényében is eltörpül az AÖP jelentősége, hogy a nagygazdaságok az új támogatási rendszerben sokkal többet nyertek azzal, hogy megkaphatták a területalapú támogatást, mint amennyit akár a teljes zöldítési rész kiesésével elvesztenek.

Már most borítékolható, hogy jövő év májusban drasztikusan csökkenni fog az AÖP- terület. Nem lennénk meglepve, ha kihullana félmillió hektár. És ezzel be is állna az területnagyság, amivel a szaktárca számolt.