fbpx

Már csak pár hely maradt – SITEVI, 2023

Írta: Szerkesztőség - 2023 július 15.

A szőlő-, bor-, gyümölcs- és olajbogyó-termesztési ágazat vezető szakkiállítása, a SITEVI kivételes eredményekről tudósít mind a standhely-értékesítés, mind a kiállítói kínálat tekintetében. Mivel a rendelkezésre álló kiállítási területek több mint 90%-át lefoglalták, a rendezvénye idén még szélesebb választékkal és több mint 140 új kiállítóval büszkélkedhet az itt reprezentált ágazatokból.

Borkostolás
Nagy az érdeklődés a szőlő-, bor-, gyümölcs- és olajbogyó-termesztési ágazatból a kiállításra (fotó: SITEVI)

A 2023-as kiállításnak ez idáig 123 nemzetközi, köztük 14 új olasz kiállítója van

Bár hat hónap hátra van még a rendezvény kezdetéig, a visszaigazolt standfoglalások az ágazat szakembereinek komoly érdeklődését mutatják. Az Occitanie/Pyrénées-Méditerranée regionális hatóság támogatásának, a kiállítók elköteleződésének és a bőséges tartalomnak köszönhetően a SITEVI 2023 kihagyhatatlan eseménynek ígérkezik.

A kiállítás ugyanakkor kétségkívül a világ vezető találkozási pontja a szőlő-, bor-, gyümölcs- és olajbogyótermesztési ágazatban dolgozó szakemberek számára.

A többnapos rendezvény a franciaországi Montpellier kiállítási központban került megrendezésre, időpontja 2023. november 28-30.

Egy nagyon várt év az ágazat szakemberei részéről

Legyen szó nagy nevekről, történelmi szereplőkről, start-up-okról, borászokról, bortermelőkről, gyümölcstermesztőkről vagy olajbogyó-termelőkről, a SITEVI kihagyhatatlan esemény az ebben az ágazatban tevékenykedők számára. Az összetett gazdasági, társadalmi, éghajlati és környezeti helyzetet tekintve a 2023-as kiállítás minden eddiginél jobb lehetőséget kínál a résztvevők számára, hogy felfedezzék a legújabb innovációkat, betekintést nyerjenek a piaci trendekbe és emellett a szakemberek segítséget kapjanak az előttük álló kihívásokkal való szembenézésben.

Nagyon jól emlékszem az 1997-es kiállításra, amikor a szőlőszüretelő gép egy jelentős újításának bemutatására méretarányos modellt készítettünk, ami nagy feltűnést keltett. A kiállítás négy napja alatt negyedóránként tartottam egy bemutatót, ahol a karó szerepét egy seprűnyél játszotta. A stand állandóan tele volt, szó szerint zsongott! A kiállításon aranyérmesek lettünk és ezt követően rengeteg eladást generáltunk” – Jean-Marc GIALIS, vezérigazgató, PELLENC.

A SITEVI-hez fűződő legkedvesebb emlékünk egyben az 1985-ös első részvételünk is volt. Aki erről a legtöbbet tudna mesélni, az Daniel Delmas lenne. Annak idején ő volt az, aki bemutatta a világ első elektromos metszőollóját a nagyközönségnek. Elnyerte a legjobb innovációért járó aranyérmet, és a kiállításon adta el az első 500 Electrocoup-ot. Ez hatalmas lökést jelentett a cégnek. Közel 40 éve állítunk ki a SITEVI-n, és sosem hagytunk ki egyetlen alkalmat sem. Az INFACO számára ez a nemzetközi és nagyszabású kiállítás a szőlő-, bor-, gyümölcs-, olajbogyó- és speciális termesztési ágazatok kihagyhatatlan eseménye. Minden évben örömmel jövünk kiállítani. Gyártóként a SITEVI lehetőséget nyújt számunkra, hogy találkozzunk a végfelhasználókkal” – Davy DELMAS, igazgató, INFACO.

Örömmel gondolunk vissza a SITEVI-re, nem csak a kiváló szervezés kapcsán, hanem a hozzánk ellátogató szakértő közönség miatt is. A SITEVI kivételesen jó platformnak bizonyult a WINEGRID márka népszerűsítésére, az ügyfélportfóliónk bővítésére, valamint különleges kapcsolatok kiépítésére a borágazatban Franciaországban és azon túl is” – Elodie DARRAS, üzleti fejlesztő, WINEGRID.

A SITEVI egy olyan szőlőművelésre és szőlőtermesztésre fókuszáló szakkiállítás, ahol találkozhatunk ügyfeleinkkel, kereskedőinkkel és leendő vásárlóinkkal, valamint bemutathatjuk nekik földműveléssel, szántással kapcsolatos megoldásainkat és új termékeinket” – Freddy SOCHELEAU, igazgató, ACTISOL.

A nyilatkozók arcképmása
Jean-Marc GIALIS, vezérigazgató, PELLENC; Davy DELMAS, igazgató, INFACO; Elodie DARRAS, üzleti fejlesztő, WINEGRID; Freddy SOCHELEAU, igazgató, ACTISOL és Rémi NIERO, a PERA-PELLENC elnök-vezérigazgatója

A nagy nevek már bebiztosították részvételüket

A kulcsfontosságú ügyfelek természetesen már lefoglalták a helyüket ezen a nagyszabású eseményen, széles paletta képviseli az egyes területeket.

Szőlőszüretelő gépek: PELLENC, CNH, BOBARD, ERO…; szőlőtermesztés: KUHN, MASCHIO, ACTISOL, EUROVITI, CLEMENS, VITIBOT, RABAUD; borászat: BUCHER VASLIN, PERA-PELLENC; DELLA TOFFOLA; AMOS; DIEMME; SEGUIN MOREAU; VIVELYS; palackozás és csomagolás: DIAM, GAI, SMURFIT KAPPA; VERALLIA; vontatóberendezések: ANTONIO CARRARO, AGCO, ARGO, CASE, CLAAS, KUBOTA, CNH; permetezés: FRANCE PULVÉ, CALVET, CEDMA; mezőgazdasági termékek: BAYER, BELCHIM, BIOLINE, ANGIBAUD, DE SANGOSSE, OVINALP, HAIFA, SYNGENTA, YARA és egyedi gyümölcs és zöldség feldolgozó rendszerek és öntözőberendezések: SORMAF, CALIBREX, MAF, NETAFIM, UNITEC, BRL, RICHEL, DALIVAL.

A SITEVI-nél a szakma egészével találkozunk és örömmel üdvözöljük régi és új partnereinket, vásárlóinkat, mindezt egy professzionális és barátságos környezetben! A PERA PELLENC csapata folyamatosan figyelemmel kíséri a piacot, a fogyasztói trendeket és a fejleményeket, hogy megoldásokat találjon a jövő kihívásaira. Standunkon a látogatók felfedezhetik új berendezéseinket: szőlőpréseket, szűrőket, termovinifikációs eszközöket” – Rémi NIERO, a PERA-PELLENC elnök-vezérigazgatója.

Angol nyelvű banner: a kiállítás tárgya, helye és ideje

Forrás: SITEVI
Összeállította: Barna Ferenc