fbpx

DélKerTÉSZ: csarnokavató és ünnep 20 éves sikertörténet után

Írta: Kohout Zoltán - 2023 április 10.

A szakmai-közösségi összetartás és a folyamatos modernizáció egyik legjobb példája a hazai agráriumban a DélKerTÉSZ – minden okuk megvan április végén a kettős ünneplésre.

Sikertörténet

Hagyomány és innováció – 20
Húsz év a termelői együttműködés élvonalában címmel rendezi meg ünnepélyes avatóját a Délalföldi Kertészek Szövetkezete. A gazda-összefogás egyik legeredményesebb, példaértékű hazai szervezete április 27-én ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, és egyben ünnepélyes keretek között avatják a tavaly felépített új, komplex logisztikai csarnoképületet.

A nagyszabású ünnepségen nemcsak a Nemzeti Agrárkamara, az Agrárminisztérium, a FruitVeB és az Árpád-Agrár Zrt. képviselői vesznek részt. A kerekasztal-beszélgetésen termelők, partnerek visszaemlékezéseiből is képet kaphatunk a sikeres TÉSZ közelmúltjáról, illetve elismeréseket adnak át a 20 éve elkötelezett termelőknek, dolgozóknak.

Jobb esély a termelőknek, friss áru a vevőknek
Mint lapunk beszámolt róla, a DélKerTÉSZ 2,7 milliárdos beruházással növelte logisztikai kapacitásait. A bő 10 ezer négyzetméteres komplex logisz­tikai központban csomagolóüzem, hűtő­ház, robotizált raktár is épül. A fejlesztés révén gyorsabbá és hatékonyabbá válnak a zöldség-gyü­mölcs áruk post harvest logisztikai fo­lyamatai.

alapkőletétel Szentes
Ünnepélyes alapkőletétel 2022 tavaszán Szentesen (Fotó: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)

Ezzel a termelők még jobb esélyekkel indulnak az importáruval szemben, hiszen a téli időszakban is egyre több zöldséggel tudják ellátni a hazai piacot – hangzott el tavaly, az ünnepi alapkőletételen.