Roskadásig tele kajszival a gyümölcsösük (videóval)

16 éjszaka voltak fent, de megvédték a fagytól a kajszibarackot. Most roskadásig tele vannak az ágak kajszival Makaiék szentesi gyümölcsösében. Öröm ilyenkor a betakarítás, mert megtérül és hasznot is hoz a befektetett munka.

 

 

Szemet gyönyörködtető látvány

Az ember nem hisz a szemének, ahogy Szentesen, a Szegvári úti kajszibarack ültetvény mellet halad el. Míg az ország legtöbb részén a tavaszi fagykárok miatt mutatóba sem maradt sárgabarack az idén, addig Makaiék gyümölcsösében rekordtermés lett, és alig győzik leszedni a mutatós gyümölcsöket.

 


Makainé Kováts Szilvia, szentesi őstermelő (kép: Kristóf Imre)

 

Valóban nagyon sok barackunk termett az idén. Két fajtát termesztünk: az egyik a lady cot, a másik bergarouge. Most mindkettőből igen bőségesen teremnek a fáink. Nagy örömmel jövünk ki minden nap ide a gyümölcsösünkbe. Sokat dolgoztunk ezért. Tavasszal füstöléssel és forrólevegős melegítéssel védtük meg a fagytól a kajszivirágokat sikeresen mondta lapunknak Makainé Kováts Szilvia, szentesi őstermelő.

 

16 éjszaka dolgoztak

 


Forrólevegőt fújó gép fagyvédelemre (kép: Kristóf Imre)

 

A barackos közepén áll az a masina, amivel Makaiék a fagyos éjszakákon dolgoztak. A kerekeken húzható gépen 6 nagy gázpalacknak van hely, ezekből nyerik az energiát a forró levegő előállításához. A gépet folyamatosan húzni kell a fák alatt, hogy a meleg levegő felfelé szállva megvédje a virágokat a fagytól.

Figyeltük a meteorológiai előrejelzéseket és ha fagypont alá csökkent a hőmérséklet, egész éjszaka dolgozott a férjem a géppel. Füstöltünk is, de igazából ez a forrólevegős masina az, amivel sikerült a barackokat megvédeni a fagytól.

 

Nagy a kereslet

 


Kajszibarack betakarítása kézi szedéssel Szentesen (kép: Kristóf Imre)

 

Makaiék 2 hektáros gyümölcsösében van munka most is bőven. A kajszibarack leszedése, csak kézzel történhet, ezért a család apraja-nagyja folyamatosan szedi az érett gyümölcsöt, hogy idejében a rekeszekbe kerüljenek. A pirosas fedőszínű barackok nagyon mutatósak és mivel alig termett máshol, igen nagy rá a kereslet.

– Piacra, eladásra szedjük a barackot, de sokan jönnek ide hozzánk is a gyümölcsért mert híre ment már a jó termésnek, így helyben is értékesítjük. Igazi nagyüzem zajlik most nálunk. Örömteli ilyenkor a munka. Látszik, hogy érdemes volt hajnalokig dolgozni a tavaszi hideg éjszakákon, mert megmentettük a termést hangsúlyozta Makainé Kováts Szilvia.

 

agrár bergarouge betakarítás fagy fagyvédelem gyümölcs gyümölcstermesztés kajszi lady cot mezőgazdaság