fbpx

Szója és cirok: online bemutatóra várta a gazdákat a KITE Zrt.

Írta: Fodor Mihály - 2020 október 04.

A járványhelyzet sajnos továbbra sem kedvez a személyes találkozásoknak, ezért az őszi betakarítású növények technológiai bemutatóját is a virtuális térbe helyezte át a KITE Zrt. A közvetítések során a KITE Zrt. munkatársai a gazdálkodás versenyképességének növelését célzó legújabb technológiai ajánlások, valamint a fajtasorok tulajdonságai között kalauzolták a nézőket. A rendezvény házigazdái Balogh Viktor, a cég marketingigazgatója és Hadászi László innovációs főigazgató voltak.

 

Első szakmai előadóként Battó Bátor fejlesztőmérnök az elővetemény és a tápanyagok szerepét ismertette. A szója esetében az elővetemény a cirok, a ciroknál pedig a repce volt. A talajművelést mindig a gyökérzóna igényeihez igazítják, hogy azok zavartalanul növekedhessenek. A cirok betakarítását követően történt a szárzúzás, majd a műtrágyaszórás, amelyet egy sekély tarlóhántás követett. Ezután következett a szántás, és annak őszi elmunkálása, kora tavasszal pedig egy sekély magágyat készítettek, végül ebbe vetettek.  A vetőgépre sávtisztítót is szereltek, melynek feladata, hogy a talajfelszín néhány centiméteres száraz felső rétegét a sorközökbe tolja, így kultúrnövény jó állapotú, nedves talajba került.

A szója esetén hasonlóképpen jártak el, annyi különbséggel, hogy ott forgatás nélküli technológiát alkalmaztak. Az elővetemény betakarítását követően precíziós talajmintavételezést végeztek. Ez az adat képezte az alapját a kijuttatandó műtrágya összetételének és mennyiségének. Az ősz folyamán a területből talajmintákat vettek, és ennek kiértékelése után döntöttek az alaptrágyáról. A talajigénynek megfelelően 32 kg N-t, 96 kg N-t, 96 kg P-t és 36 kg S-t juttattak ki hektáronként. Október végén a műtrágya formája 8-24-24-9-es NPKS komplex műtrágya volt. A vizsgálati eredményektől függően ettől el lehet térni, bármely irányba, és használható a 7-21-21 vagy 10-26-26-os műtrágya is.

 

Talajművelés

A talajművelésről Szűcs Sándor, marketing menedzser adott átfogó ismertetőt. A mulcsművelésre szakosodott német Köckerling gyár alapművelésre is alkalmas nehéz szántőföldi kultivátora a Vector. A bemutatott gép munkaszélessége 4,6 méter, ami a piacon egyedülálló módon egy könnyen és gyorsan felszerelhető szárnybővítéssel 6,2 méterre bővíthető. Ezzel a megoldással mindig összhangba lehet hozni a munkamélység és a munkaszélesség párosát a rendelkezésre álló vonóerővel. A gépen négy gerendelyen összesen 17 rugós biztosítású merev száras kapa található, 27 cm-es osztásközzel. Ez a rugós biztosítás 550 kg-os terhelésnél old, de ha ez kevés lenne, opcióként rendelhető hidraulikus biztosítás is, aminél ez az érték 720 kg.  A gép szárnyas késes művelőelemekkel van szerelve, melyekkel megvalósítható a 10-12 cm-es tarlóhántás, de a késszárnyak levétele után akár a 30 cm-es alapművelés is. A BETEK kapacsúcsok edzett keményfémből készültek. Jellegzetességük, hogy teljes élettartamuk alatt megtartják hosszúságukat függetlenül a kopás mértékétől. Mint minden Köckerling gépen, itt is a már jól ismert 530 mm átmérőjű dupla STS henger végzi a visszatömörítést, bár a jelenlegi talajnedvességi állapotok mellett, amikor az „U” profilok nem tudnak megtelni földdel, inkább a rögtörő, aprító hatása kerül előtérbe. A hengereket egy sor állítható rugóelőfeszítésű szalmaterítő fésű követi, melynek használata egyenletes talajfelszínt eredményez. Megfelelő talajnedvességi viszonyok mellet akár egy menetben is készíthető a géppel magágy, de csak akkor, ha megfelelő vetőgéppel is rendelkezünk, mint pl. egy nehéz vontatott John Deere vetőgép. Azonban, ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé, akkor egy plusz magágyelőkészítő művelet beiktatása a megoldás, amire a Köckerling Allrounder tökéletesen megfelel.

 

  

Fókuszban a vetés

A John Deere 1725 vetőgépet Kolozsvári István marketing menedzser mutatta be. Az új, 8 soros, ExactEmerge kocsikkal szerelt vetőgépet precíz, nagy sebességű vetésre tervezték.

Intelligens megoldásai révén képes az aktív csoroszlyaterhelés szabályzásra, menet közben, automatikusan – a nagysebességű munkavégzés mellett is – biztosított a vetésmélység-tartás és tőtáv-egyenletesség. A kanyarkompenzációnak köszönhetően görbe nyomvonalon végzett munka esetén is minden soron biztosított a precíz tőtávolság-tartás.

Az ExactEmerge vetőkocsiknál a vetőmag-adagolás teljes körűen ellenőrzött a vetőtárcsától egészen a magárokig. A kocsik sajátossága az elektromos hajtású magadagoló és a kefés maglehordó rendszer. Így a vetőmag a magtartálytól a magárokig folyamatosan kontrollált, kötött pályán mozog (ejtés nélkül), elérve ezzel a maximális vetési pontosságot. A tökéletes vetőmag kijuttatásról a vetésellenőrző rendszer ad visszajelzést a John Deere monitoron keresztül. Az automatikus sorelzárással megszünteti a rávetést/kihagyást, a differenciált inputanyag-kijuttatás pedig lehetőséget ad vetési zónák kialakítására.

A további képességnövelő egységekkel, mint a magágykészítő szerelvény, a mikrogranulátum-szóró egység és a KITE JET folyadék-kijuttató rendszer, a vetéssel egy menetben magágyat készít, talaj fertőtlenítőt helyez le, starter műtrágyát juttat ki és sávot permetez.
A vetőgép kialakításából, tömegéből adódóan képes 16 km/h sebességgel is precíz mélységtartás mellett dolgozni, így akár napi 80 ha vetési teljesítmény is elérhető.

  

Szójatechnológiai ajánlások

Honti László fejlesztőmérnök előadásában kitért arra, hogy a KITE Zrt. a szójafajták kiválasztására is azokat az adaptációs szűrővizsgálati lépcsőket alkalmazza, mint a kukorica esetében, csak a faj területi súlyához mérten kisebb számban. Itt is eltérő termőhelyeken és különböző technológiai színvonalon tesztelnek, és választják ki a legjobban odaillő fajtát.

Mezoparcellás, üzemi táblákon folytatott agrotechnikai vizsgálatokban fontos szerepet szánnak a Rhizobiumok számának növekedését elősegítő készítmények vizsgálatának. Az idei évben négy féle talajoltó baktériumot tesztelnek, hogy jövőre a lehető legjobb készítményt ajánlhassák partnereiknek.

A hagyományosan gabona, vagy dupla gabona sortávú kultúrákra, így a szójára és a cirokra is szemenként történő vetési technológiát dolgozott ki a KITE Zrt. Az a jó magágy, amely a vetés mélységben tömör, a mag felett laza, és a vetőmag csírázásához megfelelő talajnedvességi és hőmérsékleti viszonyokat alakít ki, mely segíti a gyökérzet fejlődését. Ezeket a feltételeket a John Deere MaxEmerge és ExactEmerge vetőgépek tudják biztosítani. Felszerelhetők azokkal az eszközökkel, melyekkel a vetéssel egy menetben teljes értékű magágykészítést lehet végezni. Mindemellett az egyenletes kelést minden növényfajnál alapvetően meghatározza a vetőmag minősége. Itt is, akárcsak a kukoricában a nagy termésátlagok kulcsa a homogén növényállomány.

 

Szójafajta-ajánlat

ES Navigator :000, szuper korai érésű (108-110 nap)

Verhetetlen koraiság (érésig eltelt napok száma: 108-110), kiemelkedő termésátlag-potenciál (4,0-4,5 tonna/ha), kimagasló fehérjehozam (jellemző fehérjetartalom 37%). További értékes tulajdonsága, hogy a hüvelyek túlérésben sem pattannak ki: kísérletek bizonyítják, hogy a teljes érést követő időszakban sem peregnek ki a szójababok a teljesen elszáradt növény hüvelyeiből, termését megőrzi egy megkésett betakarítás esetén is. A növény alacsony termetű (80-100 cm), kiváló állóképességű.

RGT Speeda: 0, korai érésű (125-135 nap)

Korai (0) éréscsoportba tartozó (érésig eltelt napok száma: 125-135), francia nemesítésű szójafajta. Termésátlagát tekintve az élbolyban helyezkedik el a korai fajták között (terméspotenciál: 4,0-5,0 tonna/ha), melyet rekord ezermagtömegének is köszönhet. Az RGT Speeda a szójákra jellemző átlagos ezermagtömeget jóval meghaladó értékekkel rendelkezik, a méréseik alapján 200-240 g fölötti érték is jellemző a fajtára. Kimagasló ezermagtömege mellett a fajta átlagon felüli állóképességgel rendelkezik.

ES Pallador I., középérésű (135-145 nap)

Generációváltás a szójában: a fajta egy minden eddiginél magasabb terméspotenciállal (5,0-6,0 tonna/ha) rendelkező szója Magyarországon. A KITE Zrt. kizárólagos forgalmazásában álló középérésű (I) ES Pallador szójafajta immár ötödik éve, így 2019-ben is első helyezést ért el a termésátlaga alapján a középérésű fajtacsoportban a NÉBIH fajta-összehasonlító kísérleteiben, úgy, hogy a standard fajták termésátlagához viszonyítva az évek többségében a 20%-ot is meghaladó termésnövekedést mutatott. Az ES Pallador szójafajta esetében az érésig eltelt napok száma 135-145. Az állóképessége kiváló.

ES Professor 0., korai (125-130 nap)

A korai (0) éréscsoportba tartozik. Növekedési típusára jellemző, hogy csokros felső hüvelyekkel rendelkezik. Kitűnő korai szójafajta, mely jó állóképességű, kiemelkedő termőképességű. Növekedési típusa féldeterminált. Átlagos növénymagassága 77 cm. Megdőléssel szemben ellenálló. Alsó hüvelyét átlagosan a talajtól 11-13 cm-es magasságban hozza. Termőképessége: éréscsoportjából kiemelkedik magas terméspotenciáljával és nagy fehérjetartalmával (40-44%). Sötétbarna köldökszínű.

 

Szemescirok-technológia

Honti László fejlesztőmérnök véleménye szerint a szemes cirok egy stressz- és szárazság-tűrő faj, tenyészidejében közel fele annyi vízre és tápanyagra van szüksége, mint a kukoricának.

Termesztését azoknak a termelőknek ajánlják, ahol a szemes kukorica termesztése már nem rentábilis az aszályos és gyenge termőképességű tábláik miatt. Jó termőhelyeken, intenzív technológiával termelve 10 t/ha feletti termésre is képes.

Jó előveteményei a korán lekerülő növénykultúrák, kalászosok, borsó, repce után is vethető. 7-9 t/ha termésszinthez 60-100 kg/ha nitrogén, 60-70 kg/ha foszfor, 70-90 kg/ha káliumhatóanyagra van szüksége, de nem szabad elfeledkezni a cink, a mangán, virágzáskor esetleg a bór mikroelem pótlásról sem.

Ősszel ki kell juttatni a P és K teljes mennyiségét és a nitrogén 30%-át (a szármaradványok bomlásának elősegítése érdekében). A fennmaradó nitrogént vetés előtt, illetve amennyiben lehetőség van rá, a cirok 6-8 leveles állapotában, sorközművelő kultivátorral juttassuk ki, mivel ebben a fejlettségi állapotban kiemelkedően jól reagál rá a növény. Vetését 76 cm sortávra, szemenkénti vetőgéppel 11-13 oC talajhőmérséklet mellett (április vége – május eleje), 200-250 ezer mag/ha vetőmagnormával, 3-4 cm mélyen (nedves magágyba) javasolják.

 

A kísérletekben minden szemescirokhibridet 76,2 cm sortávra vetettek, 200-250-300 ezer mag/ha vetőmagnormával.

 

 

Cirok hibridajánlat

ES Foehn közép-korai szemes cirok

Szemes hasznosítási irányú, középkorai éréscsoportba tartozó SC cirokhibrid, mely átlagos és gyenge termőhelyeken is kiemelkedő stabilitású. Termőképessége intenzív körülmények között akár 12 t/ha is lehet. Nagyon jó alkalmazkodóképesség jellemzi. Alacsony, generatív jellegű növény, könnyű betakaríthatósággal. Átlag feletti kelési erélyű. Termésstabilitása száraz körülmények között is kiemelkedő, megdőlésre és pergésre nem hajlamos. Szemszíne vörös, termése tanninmentes.

RGT Ggustav: középkései érésű, szemes hasznosítási irányú cirok hibrid

Terméspotenciálja jóval 10 tonna/ha fölötti. Könnyen betakarítható, pergésre nem hajlamos, félig nyitott bugával rendelkező, alacsony termetű hibrid. Szemszíne vörös, jellemző ezermagtömege 28-32 g között van, termése tanninmentes. Kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkezik a különböző adottságú termőhelyekhez. Aszály-, illetve szárazságtűrése kitűnő. Szárszilárdsága kiváló, melynek köszönhetően megdőlésre egyáltalán nem hajlamos.

  

Növényvédelem

Kecskés István fejlesztőmérnök a cirok növényvédelmi kérdéseit vizsgálta. A vetés előtt teljes felületű glifozátos (Fozat 480 4l/ha) permetezést végeztek a pre-poszt technológiának megfelelően. Ekkor a kint lévő gyomokat „közös nevezőre” hozták a kultúrnövénnyel, így biztosítani tudták a cirok növénykéknek, hogy a kezdeti fejlődési időszakban gyomkonkurenciától mentesen fejlődjenek.  A vetőmag minden esetben kapott egy Concep III.-as csávázást, amely lehetővé teszi az S-metolakolór hatóanyag tartalmú Lecar használatát.

A Lecar, mind teljes felület esetén, (1,6 l/ha), mind sávkezelés esetén jól dolgozik. A KITE Zrt. szakemberei a preemergens sávpermetezést választották, hogy a gyomok tápanyag- és vízelszívó hatását mihamarabb megszüntessék, megelőzzék. A sorközöket az állomány 8 leveles fejlettségénél művelték el, amellyel egy menetben 100 l/ha UAN oldat lett kijuttatva.

A második hullámban kelt gyomnövények ellen a kezelés Banvellel történt 0,5 l/ha-os dózisban.

A cirok növényvédelme általában a gyomirtásban ki is merül, ritkán azonban, és ez az idei év is ilyen volt, megjelenhet a Pseudomonas andropogonis kórokozó, amely ellen szükség esetén védekezni kell. Az állományokban a kedvező csapadékhelyzet miatt a kórokozó felütötte a fejét, de a védekezésre már nem került sor, mert a betegséget jelző foltok beszáradtak a hirtelen beütő forróságtól.

A vegetációs időszak végéhez közeledve, a betakarítás megkönnyítése érdekében glifozát hatóanyagtartalmú készítményt (Fozat 480) 4 l/ha-os dózisban juttattak még ki.

 

Battó Bátor fejlesztőmérnök a szója növényvédelmi kérdéseit taglalta. A vizsgálatok eredménye alapján azt javasolják, hogy a vetőmagok legyenek Hi-Coattal bevonva, ugyanis ez a szója természetes baktériumflóráját hordozza, és a gümőképződést is segíti. A vetést 350.000-es hektáronkénti vetőmagnormával javasolják. Ajánlatos még a pre-poszt technológiát alkalmazni, ezzel kijuttatható a Fozát 480, mely a nehezen irtható és évelő gyomoktól mentesíti a területet. Fejletlenebb, és viszonylag alacsony gyomfertőzés esetén az alacsonyabb 3 l/ha-os dózis is hatásos, évelők, vagy fejlettebb gyomok esetén a felső dózis javallott.

Pre kezelésként a táblán a Pledge (80 g) (magról kelő kétszikű gyomok ellen) + Lecar (1,6 l) (magról kelő egyszikű gyomok ellen) kombinációját választották, poszt kezelés tekintetében a folytonos gyomkelés miatt az osztott Corum+Dasch-os (0,95-0,95) (magról kelő kétszikűek, (bekerült) selyemmályva, parlagfű, libatopfélék, fekete ebszőlő, disznóparéj) védekezés mellett döntöttek.

A gyakori esőzések, legyen szó szitálásról vagy nagyobb esőről (5mm), illetve a napi nagy hőingadozás miatti reggeli harmat (ha a délelőtti órákig, akár 9-10, a levelek nagy felületben vizesek maradnak) ideális fertőzési körülményeket biztosítottak a szója peronoszpórájának (Peronospora manschurica), amely megjelenése után robbanásszerű terjedésnek indult volna, ha nem állítják meg rézzel (Kocide 2000 2kg/ha) és/vagy a Ridomil Gold Plussal (4kg/ha).

Száraz időben az atkák inváziójával kell számolni, erre a helyzetre a Flumite nevű készítmény használtató SZÜKSÉGHELYZETI ENGEDÉLLYEL. Ez azonban idén, év közben a nedves körülményeknek köszönhetően elmaradt.