Száraz hüvelyes növények termesztése Magyarországon

Méltatlanul kis arányt képviselnek világszerte a hüvelyes növények a vetésszerkezetben, holott jelentőségük és szerepük vitathatatlan a fenntartható mezőgazdasági termelésben, a klímaváltozás elleni küzdelemben, az egészséges táplálkozásban és nem utolsósorban a munkahelyteremtésben.

A hüvelyesek rendjén belül a pillangósvirágúak családja globális szinten több mint 20 ezer fajt foglal magában. Az ide tartozó növényeket a FAO három kategóriába sorolta: 1. magas olajtartalmú hüvelyesek (pl. szójabab, földimogyoró); 2. frissen, zöld állapotban fogyasztott hüvelyesek (pl. zöldbab, zöldborsó);3. száraz hüvelyesek, amelyek magját éretten, száraz formában hasznosítják élelmezési vagy takarmányozási célra.

A száraz hüvelyesek kiváló minőségű fehérje- és tápanyagforrást biztosíthatnak a humán táplálkozásban és az állati takarmányozásban egyaránt. Jelentőségük kitüntetett figyelmet érdemel, mivel fontos szerepet tölthetnek be a biodiverzitásban, nitrogénmegkötő képességük és alacsony vízigényük révén termelésükkel a környezetterhelés csökkenthető, így hozzájárulnak a fenntartható mezőgazdaság megteremtéséhez; nem mellesleg kiváló előveteményként szolgálnak a vetésforgóba illesztve. A hüvelyes növények termelésének kiterjesztése világszinten hatékonyan hozzájárulhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Felhasználásukat tekintve kimagasló szerepük lehet a fejlődő országokban, ahol magas fehérjetartalmuk révén alkalmasak a hús helyettesítésére, illetve a munkahelyteremtésre.

A száraz hüvelyeseket a FAO a termelésük globális jelentősége alapján két csoportba különítette el. A fontosabb száraz hüvelyes fajok közé tartozik a bab, a borsó, a csicseriborsó, a lóbab és a lencse, míg kisebb jelentőségű a homoki bab, a galambbab, a bambarabab, a bükköny, a csillagfürt és az egyéb (marginális) hüvelyesek.

A száraz hüvelyes növények termelési színvonalának ismeretében felmerülhet a kérdés, hogy vajon egy sokat hangoztatott fehérjenövény-program keretében milyen stratégiai eszközrendszert kell kidolgozni Magyarországon annak érdekében, hogy ezek a növények ténylegesen alternatívaként szolgáljanak a szójababbal szemben, és előnyös agronómiai tulajdonságaik révén beilleszthetők legyenek a klasszikus vetésforgóba, vagy kedvező élettani hatásukra alapozva  minél nagyobb mértékben növelni lehessen a hazai termelésből származó száraz hüvelyesek fogyasztását.

Szerény termőterület

A száraz hüvelyes növények termesztésével 2040 gazdaság foglalkozott Magyarországon 2015-ben, a termőterület többnyire a keleti országrészben koncentrálódva mindössze 12,5 ezer hektár volt (1. táblázat). Bár bruttó termelési értékük csak 7 milliárd forintra rúgott, és alig 0,3%-kal járultak hozzá a mezőgazdaság kibocsátásához, ez az eredmény az EU28 0,5%-os átlagértékétől alig maradt el.

Gyenge termelési színvonal

A száraz hüvelyes növények termesztésének költség- és jövedelemviszonya a termőhelyi adottságok mellett erőteljesen függ az adott üzemben tapasztalható agrotechnikai és termelési színvonaltól, ami legjobban a termésátlaggal jellemezhető. Magyarországon a csicseriborsón és a lencsén kívül a száraz hüvelyes növények hozamátlaga egyenként 14–36%-kal elmaradt az EU első számú termelő országainak eredményeitől, noha az EU28 átlagánál csupán a borsó és a csillagfürt mutatkozott gyengébbnek. Ráadásul az országos átlageredmények mögött meglehetősen gyenge termelési színvonal húzódik meg, különösen, ha egy kedvezőtlen időjárású évet – mint amilyen a 2015ös esztendő volt – nézünk. Például a csillagfürtöt és a szárazbabot – amelyek magyarországi hozamátlaga 20%-kal is elmarad az EU első számú termelő országainak eredményétől – a gazdaságok 72-75%-a alacsony termelési színvonal mellett termeszti, és csupán a teljes termés 12%-át képesek ezek a vállalkozások előállítani.

De a magyarországi szárazborsó-termés 60%-át is többnyire közepes hozamszínvonal mellett termesztik az üzemek (55%). Kivételt a csicseriborsó-termesztés jelent, a magyarországi termelők 36%-a ugyanis ezt a növényt magas színvonal mellett állítja elő, és a termés 65%-át ezek a gazdaságok biztosítják.

Nem versenyképes jövedelmezőség

A jövedelmezőség vizsgálata során megállapítható, hogy a termelési költséget – a lencse és a csicseriborsó kivételével – valamennyi száraz hüvelyes esetében támogatás nélkül is fedezte a termelési érték a 2011–2014 közötti időszak átlagában. Ez hektáronként 25-63 ezer forint jövedelmet (a lencsénél és a csicseriborsónál 35 ezer forint és 100 ezer forint veszteséget!) jelentett, 27-71%-kal kevesebbet – illetve a takarmányborsó-búza viszonylatában 65%-kal többet –, mint a főbb szántóföldi kultúrák termesztéséből származó eredmény. A közvetlen támogatást is tartalmazó termelési érték rangsorában a repce és a kukorica után a takarmányborsó, a szárazbab és a lóbab még így is megelőzte a napraforgót. Támogatással a jövedelem 30–152 ezer forint/hektár között mozgott, míg a csicseriborsó termesztésével hektáronként 35 ezer forint veszteséget könyvelhettek el négyéves átlagban. A jövedelem rangsorát nézve tehát már csak a takarmányborsó vette fel a versenyt a legnagyobb benchmark növényekkel (1. ábra). Tartsuk szem előtt, hogy ezek az értékek többnyire a gyenge színvonal melletti termesztés eredményét tükrözik, a csicseriborsót kivéve!

A költségszerkezet alapján láthatóan a legalacsonyabb változó költség (178 ezer forint/hektár) mellett a takarmányborsót termesztették Magyarországon, míg a legnagyobb közvetlen ráfordítási igénye (270 ezer forint/hektár) a lencsetermesztésnek volt a 2011–2014. évek átlagában. A ráfordítások közül a legjelentősebb, 39–51%os arányt (91–105 ezer forint/hektár) valamennyi vizsgált száraz hüvelyes növény esetében a gépi munkák költsége jelentette. A szaporítóanyag-költség aránya a változó költségeken belül átlag alatti volt a takarmányborsó (16%) és a szárazbab (15%) esetében, míg a műtrágyaköltség aránya szintén a takarmányborsónál (13%) és a csillagfürtnél (7%) múlta alul az átlagértéket. A fedezeti hozzájárulás a takarmányborsónál kedvezően, hektáronként 103 ezer forint körül alakult a négyéves terminust tekintve, míg a lencse (20 ezer forint/hektár) és a csicseriborsó (85 ezer forint/hektár) termelési értéke még a változó költségeket sem fedezte a vizsgált időszakban! Azaz a takarmányborsó termesztése a 2,5 t/ha hozam eredményeként alacsonyabb értékesítési ár mellett is jövedelmezőbb volt a 2011–2014 közötti időszakban, mint a gyenge hozamot elérő többi növényé (2. ábra).

Az európai piac változik: folyamatosan nő a kereslet a különleges élelmiszerek iránt, és a fenntarthatóság is egyre inkább fontosabbá válik. A száraz hüvelyes növények jól illeszkednek az újfajta fogyasztói elvárásokhoz, precíz technológia mellett termesztésük akár a benchmark növények termelése során elérhető jövedelmet is biztosíthatná; nem mellesleg e növények termelői 2020-ig még hektáronként évi 40-50 ezer forint összegű termeléshez kötött támogatásra is számíthatnak.

SZERZŐ:  DR. TIKÁSZ ILDIKÓ EDIT
               VARGA EDINA
AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZETFORRÁS:
SAATEN-UNION TUDÁSTÁR-SOROZAT/ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

no