Miért érdemes Lindab agrár csarnokokkal pályázni? Mire figyeljünk?
A magyar mezőgazdaságban 1989 után bekövetkezett radikális szerkezetváltás a gazdasági épületek megvalósításában ellentétes tendenciák felbukkanását hozta.
A magyar mezőgazdaságban 1989 után bekövetkezett radikális szerkezetváltás a gazdasági épületek megvalósításában ellentétes tendenciák felbukkanását hozta.
Áprilisban sok minden történt. S ebben, mint minden más hónapban, voltak előre kiszámítható mozzanatok, s váratlan helyzetek is akadtak.
A világon a mezőgazdasági árupiacok állandó mozgásban vannak.
Győrvári György mindössze egyetlen IFA tehergépjárművel indította el vállalkozását, 1991-ben.
Fejér megye északkeleti tájain, az Ercsitől Újbarokig és Biatorbágytól Kápolnásnyékig húzódó területeken, kilenc község határában, 5 300 hektáron gazdálkodik a Keve Csoporthoz tartozó három…
Beszélgetésünk november végén zajlik, ám mire e sorok megjelennek, már január első hetében járunk, így az óév és újév fordulója kínálja a megoldást.
Az elmúlt hetekben megjelent híradások szerint a jobban teljesítő Magyarország legalább két konkrét esetben még „jobban” teljesített.
A totószelvényt mindenki ugyanannyiért kapja, aztán van, aki nyer vele, de a többség kénytelen a következő hetekre átvinni beteljesedő optimizmusának feltételezett időpontját. A sorsolás után sokan […]
E sorok megjelenésekor már múlt időben értékeljük az egyik legnagyobb nemzetközi agrár-szakkiállítás, a hannoveri Agritechnica látnivalóit. […]
Az, hogy egy mezőgazdasági gép nem csak a nagyfokú teljesítményével hanem a jól sikerült külső megjelenésével is ki tud tűnni, bizonyítja az Amazone Pantera 4502 típusú önjáró növényvédő munkagépe. Ennek köszönhetően nyerte el a 2013-as Agritechnica kiállításon az újonnan bemutatott munkagép az iF product design kitűntetést, és ezzel az iF címke győztesei közé került. Az iF product design jelöléssel már több mint hat évtizede tűntetik ki a kitűnő design-teljesítményt. […]