A növénytermesztés agrotechnikai rendszerének fejlődése az 1960-as éveket követően jelentős mértékben felgyorsult.
A talajművelés, tápanyag-gazdálkodás és a növényvédelem területén igen jelentős változások következtek be, ugyanakkor a betakarítás hatékonyságnak javítása, valamint a kukorica betakarítási módjainak változatossága dinamikus fejlődést idézett elő a betakarítási technológiákban is. A kukorica hazánk egyik legjelentősebb szántóföldi kultúrája. A környezeti tényezők szerepe meghatározó a növény szempontjából, ami sajnos az idei tenyészévben fokozott terméskiesést is okozott, és nem csak a kukorica esetében. Az agrotechnikai tényezők összehangolása és optimalizálása a sikeres termesztés alapfeltétele, melynek fontos eleme a szakszerű, optimális időben és módon történő, a felhasználási célnak megfelelő betakarítás.
A felhasználás lehetőségei világszerte rendkívül változatosak, irodalmi források szerint kukoricából jelenleg a világon több mint 2500-féle termék előállítása történik. Az elmúlt két évtizedben új globális felhasználási irányzatok is megjelentek a kukoricatermesztésben, amelyek a nemesítésben és az agrotechnikában is új módszerek kidolgozását és alkalmazását tették szükségessé. A kukorica betakarítási rendszereinek, módszertanának a fejlesztése és szakszerű használata a termésmennyiség, termésminőség és -biztonság megőrzésének és javításának egyik fontos eleme. Az idei évben – az extrém időjárási viszonyok következtében – a gazdálkodók tömegesen változtatták meg a betakarítás tervezett módszerét, és takarították be az állomány megmentése céljából a kukoricát szemes betakarítás helyett szilázsként vagy egyéb formában, ami szintén komoly szakértelmet és döntéshozatali képességet követelt meg.
Szárazon, morzsolva a leghatékonyabb
A kukorica betakarítása a belőle készíthető takarmányféleségek sokfélesége miatt több módon is történhet. A legelterjedtebb a száraz, szemes, morzsolva történő betakarítása. A betakarítás csőtörő adatperrel felszerelt arató-cséplő géppel végezhető el. A morzsolva történő aratással érhető el a legjobb hatékonyság a kukorica betakarításában. A technológiai rendszerben rendkívül fontos az optimális időpont meghatározása. A betakaríthatóság állapotát a betakarítási mód, a hibrid tenyészideje és a tenyészév időjárásai körülményei határozzák meg. A száraz, szemes betakarítást a fiziológiai érettség kialakulását követően lehet elvégezni, a fekete réteg megjelenése után. A fekete réteg a magot a csutkával összekötő elhalt kötőszöveti réteg. Kialakulását követően a magba történő tápanyag-transzlokációs folyamatok megszűnnek. A szem vízleadása a tejes érés végétől kezdődően folyamatos. A fiziológiai érettség a körülményektől függően25–35% szemnedvességnél alakul ki. Ilyen nedvességtartományban az aratás még nem optimális, mivel jelentős lehet a szemtörés mértéke, és nagyon magas a szárítási költség. A betakarításkori optimális nedvességtartalom 18–22% a termésminőség szempontjából, ugyanakkor ilyen nedvességtartalomnál végzett betakarítás során a szárítási költségek magasak. A szemes kukorica tárolása 14–15% nedvességtartalomnál végezhető biztonságosan.
A túl késői betakarításnak azonban számos hátránya is lehet. Fokozódhat a megdőlés veszélye, és a vágási veszteség is növekedhet. Megdőlt állományban érdemes alacsonyabb, 5 km/óra alatti vágási sebességgel, a megdőlés irányával szemben végezni az aratást, a lehetőségeknek megfelelően minél alacsonyabb vágóasztalmélységet tartva. A hibridmegválasztás során törekedni kell arra, hogy a választott genotípus jobb szárszilárdságú, egyöntetű állományú, kiegyenlített csőmagasságú és gyors természetes vízleadású legyen. A vízleadást a környezeti feltételek jelentős mértékben befolyásolják, de a gyors vízleadóképességű hibridek akár napi 0,8–1% víz leadására is képesek.
A rövidebb tenyészidejű szemeskukorica-hibridek érése szeptember elején-közepén, a hosszabb tenyészidejű hibrideké október és november hónapokban történhet. A betakarítás csőtörő adapterrel felszerelt arató-cséplő géppel végezhető el. A különböző típusú csőtörő adapterek működési elve hasonló. Minden kukoricasort külön csőtörő egység takarít be. A kúpos behúzócsiga a kukoricát a forgó törőhengerek közé húzza. A törőhengerek tisztán tartásáért a leszedőkések a felelősek. A csöveket a törőhengerek felett lévő törőlécek választják el a szártól, melyeket a füles láncok a terelőcsigához irányítanak, onnan pedig a ferde felhordóba kerülnek a csövek. Az aratás elkezdése előtt nagyon fontos a kombájn helyes beállítása, a terület viszonyainak és a kukorica morfológiai tulajdonságainak megfelelően. Fontos a törőlécek, törőhengerek, leszedőkések optimális beállítása, a vágóasztal magasságának szakszerű beállítása stb. A cséplő- és rostaszerkezet megfelelő beállítása szintén elengedhetetlen előkészítő tevékenység. Ilyenkor be kell állítani a dob fordulatszámát, a dobkosárhézagot, valamint a rosta nyílását és dőlését is. A mai professzionális arató-cséplő gépekkel végzett betakarítás során megfelelő beállítások és körülmények esetén a betakarítási veszteség 1–4% között tartható, és a törési veszteség sem haladja meg a 4–8%-ot.
Egyéb betakarítási módok
A szárítási költségek csökkentése érdekében lehetőség van a szemtermés nedves, 30–35% nedvességtartalmú állapotban történő betakarítására, amennyiben a termés tisztasága legalább 95–98%. A betakarított, darált szemtermésből zárt, légmentes tárolótérben CO2 szabadul fel, és tejsavas erjedés megy végbe. A folyamat során kiváló takarmányértékű termék keletkezik. Optimális körülmények között (15–25 oC hőmérséklet) az erjedési veszteség nem haladja meg a 3%-ot. Ezzel a technológiával lehetővé válik a termés korai, biztonságosabb betakarítása, valamint hosszabb tenyészidejű hibridek biztonságosabb termesztése is.
A kukorica takarmányként történő hasznosítása során lehetőség van a szemterméssel együtt a növény más részeinek is a kevert betakarítására. A CCM (Corn Cob Mix – szem-csutka keverék) és az LKS (Liesch Kolben Schrot – cső- és levélzúzalék-keverék) egyaránt ezek közé a betakarítási módok közé tartozik.
A CCM-takarmány betakarítása során a szemterméssel együtt a csutka 60%-át is betakarítják. A takarmányban az e mennyiség fölötti csutkaarány már kedvezőtlen, mivel a magas rosttartalom miatt antinutritív hatású, és rossz az emészthetősége. A CCM-keverék optimális nedvességtartalma 30%. A betakarításra átalakított, CCM-rostával szerelt gabonakombájn alkalmas. A keverékben a csutkarészek aránya szabályozható a szalmarázók és a rosták beállításával. A technológiában a szem-csutka keveréket erjesztéses technológiával tartósítják. A CCM-módszer olyan esetekben használható, ahol egyrészt az üzemek ezt a technológiát részesítik előnyben, de használható akkor is, ha kukorica késve érik be, például a késői vetés miatt nem is betakarítható száraz szemes formában, vagy nagy a betakarítási szemnedvesség.
Az LKS erjesztéses betakarítási technológia használata azért előnyös, mert 30–40%-kal nagyobb szárazanyag-tömeg érhető el
Az LKS-kukorica a zúzalékban tartalmazza a teljes szem- és csutkamennyiséget, azonban a csuhé és más levélrészek 15-20%-át is tartalmazza, emellett 20%-nál nem nagyobb arányban szárrészt is. Az LKS erjesztéses betakarítási technológia használata azért előnyös, mert 30–40%-kal nagyobb szárazanyag-tömeg érhető el. A betakarítás optimális időpontja a kukorica 35–45% nedvességtartalmánál van. A betakarítást csőtörő adapterrel felszerelt járvaszecskázóval lehet elvégezni. Az LKS-zúzalék optimális szecskamérete 10–20 mm. A csutkazúzalék optimális mérete maximum 10 mm. A jó minőségű takarmány előállítása során fontos szempont, hogy a járvaszecskázó a szemeket összetörje, és az ép szemek aránya ne haladja meg az 5%-ot. Az LKS-takarmány a magas rosttartalma miatt elsősorban kérődző állatok takarmányozására alkalmas.
Erjesztéses technológiákkal
Az erjesztéses takarmánykészítési technológiák legelterjedtebb formája a szilázskészítés vagy silózás, melyben az összes föld feletti növényrészt szecskázzák, és silótérbe tömörítve anaerob körülmények között tejsavas erjesztéssel tartósítják. A betakarítást soros vagy sorfüggetlen adapterrel rendelkező járvaszecskázóval végzik. A járvaszecskázó a kukoricát 10–30 mm méretű szecskává aprítja, azonban napjaink korszerű járvaszecskázói 10–15 mm szecskaméret készítését is lehetővé teszik. A silókukoricát a tejes érésben lehet szilázsként betakarítani, amikor a növényi részek még zöldek. A kukoricát akkor lehet silózni, ha a magon a tejvonal a feles és kétharmados állapot között van. Ebben a fenofázisban a silókukorica nedvességtartalma 70% körüli.
A szilázskészítés előnye, hogy segítségével magas tápértékű, ízletes, olcsó, lédús, sok gazdasági állatfaj számára kedvelt takarmányt lehet előállítani.
SZERZŐ: DR. SZABÓ ANDRÁS ADJUNKTUS, DR. SZABÓ ÉVA ADJUNKTUS, DR. RAGÁN PÉTER ADJUNKTUS, DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP ADJUNKTUS
