fbpx

Kevesebb lesz a repce, a kérdés csak az, hogy mennyivel

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 április 11.

Az olajmagokra továbbra is stabil kereslet mutatkozik Európában. A legnagyobb bizonytalanság a repcetermés nagyságát övezi. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) becslése szerint nagyjából így alakul az olajnövények betakarítható területe és termése az EU-ban.

repce virágzik
Még mindig nem tudni, mennyi repce élte túl a belvizes telet (fotó: Horizont Média)

Csak a csökkenés biztos, a mértéke bizonytalan

Az Európai idén valamivel több napraforgó lesz, a repce területe pedig zsugorodik. A termelők ugyanis kis inputigényű, aszálynak ellenálló és jó áron értékesíthető olajnövényt keresnek, ezeknek a szempontoknak pedig leginkább a napraforgó felel meg. Ahol lehet, a szója területe is növekedni fog. A vetéshez leginkább az EU északi és nyugati területein ideális most az időjárás, a régió keleti és déli felében már a szárazság jelei mutatkoznak.

  • Az USDA szerint az idei szójaterület 1,1 millió hektár lehet az EU-ban, picivel több, mint tavaly, a termelés pedig 3,1 millió tonnát érhet el, ami 100 ezer tonnával haladná meg a múlt évit. Emellé a közösségnek még 13,5 millió tonna bab importjára van szüksége, és további 15,5 millió tonna szójadara is érkezik a világpiacról.
  • A repce területe 5,9 millió hektár lehet, nagyjából 200 ezer hektárral kisebb, mint tavaly. A legnagyobb területcsökkenés (-45%) Romániában tapasztalható, de a lengyel repceterület is kisebb (-10%). A termelés a tavalyi 20 millió tonnát súroló eredmény után idén mindenképpen 19 millió tonna alatt várható. Az import (javarészt Ukrajnából és Ausztráliából) 5,6 millió tonnát tehet ki. (Lásd még kapcsolódó cikkünket: Egy hónap alatt 12%-ot emelkedett a repce ára.)

EU repcetermés
Forrás: USDA

  • A napraforgó piacára hatással van az orosz-ukrán háború, de az ukrán termelést meglepően kevéssé befolyásolta. A háború első másfél évében az EU rekordmennyiségű napraforgómagot importált Ukrajnából, a helyzet csak a lengyel gazdák határblokádjával változott meg gyökeresen. Az idei napraforgótermést már otthon dolgozza fel Ukrajna, ennek termékei, a dara és az olaj viszont nagy mennyiségben érkezik az EU-ba. 2024 márciusáig 30 százalékkal több napraforgóolajat vásárolt a közösség, és ennek 93 százaléka Ukrajnából érkezett. Az idei uniós napraforgóterület legalább akkora lesz, mint a tavalyi, 4,9 millió hektár, a termelés átlépheti a 10 millió tonnát.

Miután az ukrán export lecseng…

Repcéből elsőként a belső termést használja fel az EU, majd az ukrán beszállítókhoz fordul. A kanadai repce ára egyre kevésbé vonzó, a beszerzők inkább kivárják, amíg megérkezik az ausztrál termés is a világpiacra. (Az idén exportálható ukrán repcemennyiséget 3,6, a kanadait 7,7 millió tonnára becsülik az elemzők.)

A növényt csak most vetik Ausztráliában, és mivel jobb nyereséget ígér, mint a búza vagy az árpa, minden jel szerint növekszik a területe. A talajállapot és az időjárási viszonyok is kedvezőbbek, mint egy évvel ezelőtt voltak, ami bizakodással tölti el a termelőket. A meteorológusok szerint az egész őszi időszakban jobb csapadékellátásra lehet számítani, mint 2023-ban, a La Nina idején.

A növény betakarítható területe 8-9 százalékkal lesz nagyobb, mint tavaly volt, a várt termés 6,5 millió tonna (1,7 t/ha), ami 14 százalékkal haladná meg a tavalyit, egyben az eddig feljegyezett harmadik legjobb eredmény lenne. Hatására a 2025 elején exportálható repcemennyiség 5 millió tonna körül lehetne. Korábban a kivitel nagyjából 65–70 százaléka az EU-ba irányult, de tavaly már csak kevesebb, mint fele. A felszabaduló mennyiségekre leginkább Japán, az Arab Emirátusok és Pakisztán tartott igényt.