fbpx

Permeteződrónok– az elsodródás veszélyei

Írta: MezőHír-2023/12. lapszám cikke - 2023 december 06.

Az első gondolat, ami az ember eszébe jut a permeteződrónokról, a legtöbb esetben a permetszer elsodródásának lehetősége. Egyes vélemények szerint emiatt nem fognak elterjedni ezek az eszközök, mások szerint ez egy eltúlzott, kezelhető jelenség. Az igazság – mint általában – itt is félúton van.

drón

A permeteződrónok munkavégzése során történő szerelsodródás kockázata abból adódik, hogy a földi gépekhez viszonyítva jóval kevesebb permetlével kell ugyanolyan fedettséget biztosítani. Ez csak akkor lehetséges, ha kisebb cseppméretet alkalmazunk, ezzel együtt viszont a kisebb – és ezzel könnyebb – cseppek miatt megnő az elsodródás kockázata. Ebbe a „képletbe” még illesszük be a drón rotorjai által keltett, lefelé – tehát a növényállomány belsejébe – irányuló légmozgást, ami viszont csökkenti az elsodródás kockázatát – megfelelő munkasebesség és -magasság mellett! A végeredményt meg kell mérni, így vonható le a megfelelő tanulság. És akkor még nem beszéltünk az időjárási viszonyokról: szélsebesség, hőmérséklet, páratartalom, inverziós jelenség…

Az elmúlt évek hivatalos tapasztalatai azt mutatják, hogy nincs drónos növényvédőszer-kijuttatás, és nincs ebből fakadó elsodródás sem, néhány kivételtől eltekintve. A gyakorlati valóság azonban teljesen más: jelentős nagyságú területeket kezelnek drónról, és sajnos komoly elsodródások, illetve ebből fakadó káresemények következtek be. Az elsodródások megítélése során figyelembe kell venni azt is, hogy nem minden esetben látunk látványos tüneteket. A gyomirtó szerek, az állományszárítók általában szembetűnő és riasztó képet mutatnak, a rovarölő és gombaölő szerek azonban „láthatatlanok” maradnak – de nem hatástalanok. Ugyanúgy kárt tesznek, csak éppen nem tudunk róla! Tehát nyugodtan tudomásul vehetjük, hogy van elsodródás, több is, mint gondolnánk!

Külön kell szólni az állományszárítás során történő elsodródásról. Ez a jelenség egy iskolapélda, mert nagyon látványos tüneteket produkál, így jól bemutatható az is, hogy milyen nagy távolságban is meg tud jelenni a szer a kezelés helyétől. A tünetei felkeltik a lakosság és a média figyelmét, és negatív megítélés alá helyezik a növényvédelmet, illetve a légi kijuttatást. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a látvány sokkal borzasztóbb, mint a valódi hatás, a morális következmények (a növényvédelem negatív megítélése) pedig legalább annyira ártalmasak, mint a környezeti vagy a gazdasági hatások.

Ugyanakkor az is igaz – sőt, a permetezések többségében remélhetően így van –, hogy nem minden kezelést követett ilyen káresemény, tehát az okokat nem a technikában kell keresni, sokkal inkább az üzemeltetésben!

Törekedjünk megegyezésre!

A légi növényvédelmi tevékenységre – a permeteződrónokra vonatkozóan is – szigorú, összetett és nem egyszerű a szabályozás, ideértve a képzési rendszert. Azért kell olyan sok ismeretet elsajátítani, hogy a drón irányítója helyesen mérje fel a környezeti és egyéb feltételeket, ismerje fel azt a helyzetet, amikor be kell avatkozni, tudja, hogyan kell beavatkozni szükség esetén, ezzel meg tudja előzni a káreseményeket. Mi a teendő, ha bekövetkezett az elsodródás, és kárt okozott a növényvédő szer? Első javaslatunk: kísérletet kell tenni a megegyezésre! Minden megoldás jó, ami mindkét fél számára kielégítő. Lehet pénzbeli kompenzáció, lehet természetbeni. A lényeg, hogy ez az egyezség viszonylag rövid időn belül szülessen meg, mert ha nem sikerül megegyezni, külső közreműködőre lesz szükség.

Az igazságügyi szakértő viszont nehezen fog állást foglalni hetek vagy hónapok elteltével, tehát a károsult mindenképpen a gyors egyeztetésben érdekelt. Ugyanígy a károkozó is érdekelt a gyors megegyezésben, mert ha ez nem sikerül, akkor előbb-utóbb bevonásra kerül a hatóság (vármegyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztály), és akkor már a bírság kiszabásának a lehetősége is felmerül – igen nagy valószínűséggel! Itt kell megjegyezni, hogy a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 FVM-rendelet szerint kötelező bejelenteni, ha a növényvédő szer kezelésre nem szánt területre kerül. De azt is tudni kell, hogy a hatósági eljárás során a károkozó személye és az elkövetett szabálytalanság rögzítésre kerül, az okozott kár értéke és a megtérítési kötelezettség azonban nem! Azt polgári peres úton kell rendezni, ha nincs megegyezés.

drón
A drón üzemeltetője köteles felelősségbiztosítást kötni

Az elsodródások – és az azokat menthetetlenül követő kártérítési kötelezettség – rámutatnak arra is, hogy nem véletlenül találták ki a biztosításokat. Csak emlékeztetőül: a drón üzemeltetője köteles felelősségbiztosítást kötni, és a növényvédelmi szakirányítónak is van lehetősége felelősségbiztosítást kötni. Egy-egy ilyen káresemény értéke sokszor meghaladja azt az összeget, amit egy átlag magánvagyonból meg lehetne téríteni, ezért nyilvánvaló érdek a biztosítás megléte. Természetesen a biztosító sem jótékonysági intézmény, ezért a helytállását követően – konstrukciótól függően – jó eséllyel megnő a biztosítási teher is. Mindez legyen elég motiváló tényező arra, hogy a legtöbb tudás birtokában, a legnagyobb óvatossággal eljárva végezzük a (légi) növényvédelmi munkákat!

SZERZŐ: JORDÁN LÁSZLÓ • LÉGTÉR.HU KFT.