fbpx

Egy dán projekt nyerte el az Európa Zöld Városa díjat

Írta: Sajtóközlemény - 2023 november 15.

A Több Zöld Várost Európának kezdeményezésben 13 tagország érintett, köztük hazánk is. A zsűri elsősorban azt díjazza, amikor egy építészeti megoldás közelebb hozza a városi embert a természethez, illetve segíti az emberi kapcsolatok kialakítását.

Mi is ez?

Az Európa Zöld Városa díj az Európai Faiskolák Szövetsége (European Nurserystock Association) és a Több Zöld Várost Európának kezdeményezésben résztvevő 13 tagország kezdeményezésére jött létre. Célja a zöld város koncepciójának népszerűsítése. A résztvevő 13 európai tagállam: Belgium, Bulgária, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Portugália, Németország, Olaszország és Svédország. A 15 tagú zsűrinek idén is nehéz feladata volt, hiszen mind a 13 projekt sikeres példája a városi zöldítésnek. A nyertes a dán “Basecamp Lyngby” projekt  november 7-én vehette át a díjat Brüsszelben. A második helyzezést egy francia, a harmadikat egy holland projekt érte el. Tavaly egy holland beruházás nyerte a fődíjat, a lengyel nevezés a második helyet szerezte meg, és egy svéd közösségi park lett a harmadik.

1.helyezett: Dánia

A nyertes projekt Koppenhága egyik külvárosában létesült szokatlan megoldás diákok és idősek lakónegyedének kialakítására. A zsűri elsősorban az építészeti és kertépítészeti megoldások harmóniáját és a projekt fenntarthatóságát értékelte. A társadalmi kohézióra (a lakók találkozását elősegítő térkialakítás) és a biológiai sokféleségre (sok, gyakran őshonos növény használata) adott válaszok is a projekt mellett szóltak.

zöld város
Basecamp projekt, Lyngby, Dánia (forrás: archello.com)

2.helyezett: Franciaország

Franciaország egy nagyszabású városfejlesztési projekttel nyerte el a második helyet. A Montreynaud kerület Saint Etienne-ben egy társadalmilag hátrányos helyzetű területet volt, amely a zöldítés hatására élhető területté vált. A zsűri a szociális érzékenységet, a gazdasági vonatkozást és a klímaváltozásra nyújtott megoldásokat tartotta a projekt fő erősségének.

3.helyezett: Hollandia

Utrecht érdemelte ki a harmadik helyet a hollandok számára. Három nagyléptékű, zöldítést megvalósító projekt kombinációján keresztül mutatták be, hogy a város miként váltja zöldre és kékre (parkokra és vízfelületekre) a régi vasúti síneket és útfelületeket. A forgalmas utak helyét természetbe ágyazott gyalogossétányok vagy bicikliutak vették át. A zsűri az ember és a természet kapcsolatának, illetve az emberi kapcsolatoknak helyet adó megoldásokat, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és az idegenforgalom ide vonzását értékelte.

Forrás: Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete