Közel félmillió honfitársunk mondhatja el magáról, hogy erdeje van, még ha csak egy zsebkendőnyi is. Ez feladja a leckét a felelős gazdálkodásnak. Augusztusi írásunkban azt boncolgattuk, hogy kitermeli-e még a föld az árát. Most megnézzük, mi motiválja az erdőbirtoklást és a szántók erdősítését.
A magánszektor ereje
Magyarország 2030-ra a mostani 22 százalékról 27-re növelné az erdőborítottságot, amire a KAP stratégiai tervben 310 milliárd forintot különített el. Az uniós forrásokra mindenképpen szükség lesz hozzá, ugyanis a hazai erdőterület bővülése szinte kizárólag a támogatásokkal kibélelt magánszektoron múlik. A bő 2 millió hektárnyi erdős terület 47 százaléka magángazdák kezelésében áll, 1,16 millió hektárt pedig 21 állami tulajdonban lévő erdőgazdaság üzemeltet. Az erdők mindössze 22 százaléka esik természetvédelmi oltalom alá, és 61 százaléka közvetlenül a faanyagtermelést szolgálja a KSH adatai szerint. A legtöbb mezőgazdálkodó a rendszerváltást követő kárpótlás és privatizáció során vásárolta fel a magántulajdonba került erdőket.
A haszonvételek korlátozását vagy akárcsak az erdőgazdálkodási terven túlmutató termelési önkorlátozásokat egy sor támogatással kompenzálja az állam, illetve az EU. Ilyen lehet a természetkímélő anyagmozgatás megvalósítása, vagy a védett erdők genetikai potenciáljának javítása megfelelő ápolási munkával, az erdőkárok megelőzése, vagy a károk helyreállítása. Az erdők létesítését alapvetően élőhely- és klímavédelmi okból támogatja a kormányzat és az európai közösség, de fontos az is, hogy fához juttatják az építő- és bútoripart, illetve a tűzifa-kereskedőket.
Erdőnek tekinthető az erdei fafajok által egybefüggően borított legalább fél hektáros terület. Az ún. szabadrendelkezésű erdők szintén legalább félhektárosak, de használójuk bármikor dönthet a kivágásukról és a terület újbóli mezőgazdasági termelésbe vonásáról – nem tartoznak az erdő művelési ágba, aminek támogatási szempontból nagy előnye van (hamarosan kitérünk rá). Az egyszer már erdő művelési ágba vett területet szinte lehetetlen újra szántóvá alakítani, akkora erdővédelmi járulék kapcsolódik a művelésiág-váltáshoz. Tehát annak, aki erdőrészletet telepít, elsőként azzal kell tisztában lennie, hogy mi a célja a munkájának.
Támogatásvezérelt telepítések
„Kétféle megrendelőt ismerek: aki az erdőből szeretne bevételhez jutni, és azt, aki a támogatásból. Utóbbi gyakran követel életképtelen beruházást. Tavaly is volt egy pályázati nyertesünk, aki a legmagasabb támogatást élvező tölgymakkot rakatta velünk a rossz földbe. Még ha a kicsírázott magoncok meg is maradtak volna az aszályban, mi lett volna azután, hogy lejár a 12 évnyi jövedelempótló támogatás? Igazi gazdasági hasznot csak 50–60 év múlva remélhetünk a tölgyből, művelési, felújítási kötelezettsége viszont van vele az erdőgazdának. Sokan akkor próbálják eladni az erdőt, amikor ezzel szembesülnek, csakhogy egy 12–15 éves tölgyültetvény költségeit kevesen vállalják át” – meséli egy jászsági erdész, akinek a vállalkozása csaknem ezer hektáron végez erdőgazdasági szolgáltatást.
Mertl Tamás a Soproni Egyetemen készült doktori értékezésében ugyanezeket a hibákat említi a támogatási rendszer kapcsán a 2004 és 2012 közötti tapasztalatokat idézve. Egy-egy nagy támogatási hullám vagy a szabályozórendszer átalakítása döntő hatással van a magánszféra fatelepítési kedvére, ahogy azt Héjja Csaba szerkesztésében a mellékelt ábra is alátámasztja. Vajon ez azt jelentené, hogy erdőt csak akkor érdemes telepíteni és ápolni, ha ezt a rendszer bőségesen jutalmazza? – veti fel a kérdést az MBH Bank elemzője. Talán helyesebb azt mondani: sokkal-sokkal jobb üzlet akkor, amikor támogatják.
Az előző támogatási ciklusban bő 115 milliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg pályázatot erdősítésre és ipari célú ültetvények létesítésére. Kemény és lágy lombos fafajok egyaránt szerepeltek a listán. Például egy akácerdő létesítése esetén a telepítésre és az első évi ápolásra 2270 eurót lehetett elnyerni hektáronként, majd 5 éven át 303 eurót az ápolásra és 12 éven át a kieső jövedelem pótlására 432 eurót hektáronként. Innentől kezdve a gyérítésekkel lehet az ápolás költségét fedezni, majd a 20. évtől egyre rentábilisabbá válik a kitermelés. Az InnoGreen Kft. 2020-ban még úgy kalkulált, hogy a telepített akácos a jövedelempótló támogatás lejártával is hektáronként 200-250 ezer forint hasznot hajthat a tulajdonosának, amiről ma egy szántóföldi növénytermesztő álmodni sem mer. A számításuk annyiban változott – közli a MezőHírrel a cégvezetés –, hogy azóta a vállalkozói díjak is nagyon megemelkedtek. „Az új támogatási ciklusban csak a támogatási intenzitás növelésével lesznek motiválhatóak a földhasználók újabb telepítésekre” – intenek.
Ha kifejezetten ipari célra létesült az akácállomány, akkor 1968 euró biztosítása után lezárul a telepítés és az első évi ápolás finanszírozása, de 12 éven át nemcsak a jövedelempótló, hanem területalapú támogatás is jár utána, ugyanis ez az erdő – papíron – visszaalakítható szántóvá. A gyakorlatban lehetetlen egy akácost úgy letermelni, hogy ne sarjadjon újra. A másik gyorsan növő, ipari célra támogatott fafaj a nemes nyár volt, de ez nem való csak nedvesebb régiókba, leginkább ártéri területekre. Ennek telepítésére és első évi ápolására 2659 eurót lehetett elnyerni hektáronként, majd 12 éven át eltenni a jövedelempótló és földalapú támogatást is. A nyereséget az első 12 évben az utóbbi két támogatás adja. Nagyjából 250 ezer forinttiszta jövedelemről beszélünk hektáronként. 12 év után itt is a gyérítés sikerén múlik a művelés gazdaságossága, de az InnoGreen szerint elérhető a hektáronkénti 300 ezer forintos nyereség.
Mi, ha nem támogatás?
Sokat elmond az erdő jövedelemtermelő képességéről, hogy egy 12 éves nyaras vagy egy 20 éves akácos fele annyiba kerül, mint a szántó. Ekkortól számít ugyanis igazán, hogy ki mennyire profi szakirányítót foglalkoztat, ki mennyire van otthon az erdész szakmában, vagy mennyire jók az ipari kapcsolatai. „Valamivel több erdőt kezelünk, mint amennyi szántót művelünk, de nem tudnám megmondani, hogy melyik a jövedelmezőbb. Egyszer az egyik, másszor a másik, ahogy a szántón is hol a napraforgó, hol a búza jön be. Idén, meglehet, egyik sem…” – morfondírozik a jászsági gazdálkodó.
Egy másik mező- és erdőgazda úgy véli, 150 hektárnyi erdő minimum kell ahhoz, hogy meg lehessen élni belőle. Az ő cége több mint 300 hektárt kezel. Hozzáteszi: az erdőből meg lehet élni, de meggazdagodni nem. „Tavaly a nagy aszályban és az energiaválságban a tűzifa hozott több bevételt, tavalyelőtt viszont a szántó. Idén könyörögnöm kellett, hogy 58 ezerért megvegyék a búzámat, és még csak el sem vitték a tárolómból. Sajnos, a tűzifa ára is esik, nincs akkora kereslet rá, mint tavaly volt. Idén semmi nem jön be” – kesereg a borsodi erdőgazda. Szóvá teszi, hogy a hatékony gazdálkodást rendkívül nehezíti, hogy sok erdőrészlet van közös tulajdonban, ahol minden gazdasági döntést közösen kell meghozni, egyetlen felelős erdőgazdát pedig művészet bejegyeztetni.
Vajai Dániel a Soproni Egyetemen készült, 2021-es tanulmányában arra a szomorú tényre hívta fel a figyelmet, hogy minden negyedik-ötödik erdőhektárnak nincs is bejegyzett gazdája. Ezek az erdőrészletek 42 százalékban valóban kicsik (3 ha-nál kisebbek), de 37 százalékban 5–20 hektáros, egybefüggő területek, amiknek már lenne gazdasági értéke. 2017-től (többek között emiatt) javító szándékú jogszabályváltozások indultak, de a folytonos módosítások inkább zavart hoztak a rendszerbe, mint egyszerűsítést. A szektort szabályozó jogi környezet erősen fékezi a föld forgalmát, így az értékét is.
Pedig a fára szükségünk lenne. A hazai erdőgazdálkodás évi 7 millió m3 fakitermeléséből több mint 1 milliót tesz ki a nemes nyarasokból származó faanyag, ebből 400 ezer m3 szolgálja a faipart. Csakhogy a fűrészáruigény évi 600 ezer m3nyárfa lenne – biztat az ipari célú termelésre az agrárkamara. „Tavaly valóban minden nyárfát el lehetett adni, mivel nem jött Ukrajnából a fa. Idén ez a piac is teljesen leállt, csak a faforgácsot veszi Mohács, a fűrészárunak való nem kell. Hiszen nyűglődik az építőipar. Tűzifaként sem fog elmenni, mivel tavaly mindenki bevásárolt a hatósági áras fából, azt nem fűtötték el mind. És fizetőképes kereslet sem lesz rá” – összegzi idei várakozásait a jászsági gazdálkodó.
A tűzifa ára nagyon szoros korrelációt mutat a háztartási energiaárakkal – mutat rá grafikonjában Héjja Csaba. Ami azt illeti, e cikk írásakor a tüzelő mutat nagyobb drágulást. Idén ősszel a szántóföldi betakarítás jobban leköti a cégek emberállományát és gépparkját, mint tavaly, kevesebb kapacitás jut az erdészeti kitermelésre. „Az a baj, hogy az elmúlt évtizedben az építőipar elszívta az embereket. Itt nem elég órabérben a lapátot támasztani, köbméterre fizetjük a munkát. Olyan vállalkozót már nem is találni, aki az állomány teljes letermelésén kívül mást is el tudna végezni. Pedig a gyérítéseken múlik az erdő hozama, muszáj lesz ennek a gépesítésébe is pénzt ölni” – latolgat az egyik erdőgazda.
Háttérnek jó, ugródeszkának nem
Ha tényleg 150 hektár erdő kell a boldoguláshoz, akkor azt kell mondanunk, hogy szinte az összes tulajdonos számára csak mellékes jövedelmet generál az erdő, egy láb a sok közül, amin megáll a család. Mertl Tamás az adatok elemzésekor arra jutott, hogy átlagosan 2 hektárnyi erdő sem tartozik egy személyhez, mindössze 368 tulajdonosnak van 150 hektárnál többje, miközben csaknem félmillió honfitársunk rendelkezik valamennyi erdővel. A soproni szakember szerint a magánerdők mégis éppen olyan kelendők a földpiacon, mint a szántók, forgási sebességük megegyezik azokéval.
Ha az MBH Bank árindexére pillantunk, azt látjuk, hogy erdő ára szépen együtt mozog a többi művelési ágéval (plusz a nagy pályázati források is meg-megdobják az érdeklődést az erdők iránt). Egyszóval az értékét viszonylag jól tartja, de nem mondható, hogy kincsesbánya. Itt is igaz, hogy minél kisebb erdővel rendelkezik valaki, annál kevésbé tudja kihasználni, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb eladja – ha tudja.
Bács-Kiskunban nem sokat lehet kezdeni 8-10 hektárnyi akácossal. „Ami védett területen van, azt a termelési korlátozások miatt nem merik megvenni, másutt a közös tulajdon miatt nem működik sem a gazdálkodás, sem az eladás. Ilyenkor mindenhez közös megegyezésre lenne szükség, de mivel az nincs, inkább hagyják az egészet. Közben persze idegenek lopják a fát, a tulajdonosok meg egymást gyanúsítják vele. Sok a bosszúság” – vélekedik egy helyi gazdálkodó 20 hektárnyi akácerdővel. Ellenben úgy véli, hogy az egy tulajdonoshoz köthető, forgalomképes erdők kínálata éppúgy meg fog növekedni idén, ahogy a kisebb szántóterületeké is.
„Ha belegondol, az állampapír többet hoz. Miért kínlódnának akkor a földdel, erdővel a nyugdíjasok?” – indokolja. És valóban: Mertl tanulmánya szerint minden negyedik erdőtulajdonos a 60–69 éves korcsoportba tartozik. Őket könnyen sodorhatja ez az év a végső döntés felé. Gyors lemorzsolódásra és földkoncentrációra készülhetünk ezen a piacon is. A szakma egészének azonban jót fog tenni, ha nem félmillió tulajdonos osztozik 900 ezer hektáron.
Közösben az erdő Az erdőterületen társult gazdálkodást kell folytatni, ha az érintett földrészlet több tulajdonos birtokában van, illetve, ha egy erdőrészlet több földrészletre terjed ki, és így több tulajdonosa van. Jellemzően a tulajdonosi közösség választja meg valamelyik tagját gazdálkodónak, ennek hiányában az erdészeti hatóság erdőkezelőt jelölhet ki, aki a tulajdonosok költségére a szükséges munkákat elvégezheti. A 100 hektárnál nagyobb erdőket jellemzően egy erdész végzettségű szakember céges formába kezeli. A magánerdőkben elvégezhető munkákat az erdőtörvény alapján a hatóság 10 évre előre az üzemtervben rögzíti, melyet a gazdálkodóval egyeztet. Az erdő használatba adásából vagy társult erdőgazdálkodásból származó jövedelem adómentes, amennyiben a jogviszony legalább 5 évig tart.
SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA, HÉJJA CSABA, MBH BANK
