A gyümölcsösök hosszú távra szóló beruházások, így a mai gazdasági helyzetben nem mindegy, hogy védekezünk-e a kártevők ellen. Ugyanez a házikerti gyümölcsösökről is elmondható.
Az éghajlati adottságoktól egyik leginkább függő kertészeti tevékenység a gyümölcstermesztés. A mikro- és a makroklimatikus tényezők a termesztett gyümölcsfajok termeszthetőségének határát a határainkon belül is nagymértékben korlátozzák. A gyümölcstermesztésre az időjárási elemek közül leginkább a levegő hőmérséklete és a csapadék mennyiségének tér- és időbeli eloszlása van hatással. Az egészséges növények, így a gyümölcsfák védekezőképessége jóval magasabb a beteg fákénál, ezáltal a védelmük is olcsóbb és egyszerűbb. A gyümölcsmolyok mint gyűjtőfogalomalapesetben csak a terméskártevőket (magparazita) takarja, jelen cikkben azonban nemcsak a szűken vett gyümölcsmolyokról lesz szó, hanem minden olyan kártevőről, amelyek a gyümölcsfák bármely szervét károsítani tudják.
Polifág kártevők, amelyek a gyümölcsfákat is károsítják
A gyökér a fák egyik legfontosabb szerve. A gyökerek súlyos sérülése esetén a fa elpusztulhat. Ezért már a telepítés előtt monitorozni kell a kártevőket. A gyümölcsfák különösen érzékenyek a gyökerek sérüléseire. A gyökereket elsősorban ízeltlábúak és fonálférgek károsítják. Ezek közül a rágópusztító rovarok közül emelkedik ki a cserebogárpajor, amely súlyos károkat tud okozni. Szinte minden tavaszi hónapnak megvan a maga „cserebogara”: áprilisi, májusi, erdei, júniusi. Ezek közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) okozza a legtöbb problémát (1. kép).
A pajor, amely csontszínű vagy fehéres lárva, a tojásból való kikelés után még humusszal táplálkozik, a későbbiekben, amikor már egyszer vedlett a pajor, akkor már a növények gyökereit rágja. Ezzel akár a fiatal gyümölcsfák pusztulását is okozhatja. Az imágóvá alakulásokhoz 3 év szükséges. Az ültetetőgödör átvizsgálásával mindig győződjünk meg arról, hogy van-e pajor a földben. Ha ültetőgödrönként 1-2 darabot találunk, akkor mindenképp alkalmazzunk talajfertőtlenítőt. A gyökérkártevők után a fatestben károsító rovarok és rovarlárvák is sok bosszúságot és gazdasági kárt tudnak okozni. Egyes fajok károsítása csak előrehaladott állapotban vehető észre. Ilyen a nagy farontó lepke (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina) és egyes cincérfajok. Kártételükre a fák törzse mellett a földön vagy az ágvillákban összegyűlt morzsalékos ürülék hívja fel a figyelmet.
A kis farontó sokkal veszélyesebb, mint a nagy farontó, mert a hernyó az őszi berágáskor még nem feltűnő. Tavasszal viszont a fiatal növények fatörzsében vagy az ágrészben okozott rágásával akár a 3-4 éves fákat is el tudja pusztítani. A járata akár 20–30 centiméter hosszú is lehet. A rágás következtében a megrágott csemeték a szelek hatására könnyen kettétörhetnek, a nagyobb fák ágai pedig letörnek. A sebzéssel pedig utat nyitnak a kórokozóknak.
A farontó lepkék előrejelzésére feromoncsapdát alkalmazva pontos képet kaphatunk a rajzásról. Ezért pontosan és szertakarékosan meg tudjuk tervezni a farontó lepkék elleni védekezést. A nagy fogási teljesítményű varsacsapdákkal össze is tudjuk az imágókat gyűjteni. Amikor az ürülékes járatokat felfedezzük, egy kampós végű dróttal növényvédő szer használata nélkül elpusztíthatjuk a járatban lévő hernyót. A sebkezelést ekkor sem szabad elfelejteni. A kéregmoly (Enarmonia formosana) (2. kép) főképp a 15 cm átmérőnél vastagabb vagy az idősebb fákat károsítja.
A kajszinál mézgafolyást okoz. A kártevő jelenlétére a törzs mellett a földre hullott ürülék hívja fel a figyelmet. A védekezés elsősorban a sebek kezelésével történik, főleg a fatörzsön és a vázágakon, mert a lepkék előszeretettel rakják a sérülések hegszöveteibe a tojásaikat. A védekezést a tojásrakás idejére időzítsük, ami 10–12 nappal a rajzáscsúcs után következik be.
Az alma a klasszikus gyümölcs
Szinte minden kerttulajdonosnak van legalább egy almafája, és a hazai gyümölcsök közül ennek a fajnak van a legnagyobb termőterülete. Ez a gyümölcsfaj a mérsékelt égöv legjelentősebb gyümölcsfaja. Számos kártevője van, de most csak a legjelentősebbekről lesz szó. Ha almakártevőről beszélünk akkor a „klasszikus”, majdnem minden évben problémát okozó almakártevő az almamoly. Szinte évről évre korábban kezdi a rajzást, így már a korai és az egészen pici almákat is károsítja a hernyója. Sajnos ma már évente három generációja van. Ezért a késői fajtáknál is egyre nehezebbé válik a védekezés, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt. Feromoncsapdával (szexferomon és biszexcsapda) jól előrejelezhető, így időben meg tudjuk tervezni a pontos és takarékos védekezést a molylepke ellen. Légtérterítéses technológiai is rendelkezésre áll, ám ekkor minimum 5 hektáros területen kell a diszpenzereket kihelyezni. Kisebb ültetvényben nem hatékony. Az almamoly elleni védekezés gerincét adja a téli fatisztogatás elvégzése és a tél végi lemosó permetezés. Fontos, hogy a lehullott gyümölcsöket rendszeresen szedjük össze a fák alól. A hernyófogó övek alkalmazása még ma is eredményes védekezési mód. A levélkártevők közül a közönséges levélpirosító alma–levéltetű (Dysaphis devecta) (3. kép) már a lombfakadás kezdetén, tehát kora tavasszal a fiatal, épp a rügyből kibúvó fiatal levelek csúcsi részét szívogatja.
A szívogatás hatására a levelek széle sodródik és a torz lesz, ez a torz rész élénkpirossá válik. Ez az elszíneződött levél lombhullásig ott marad az almafán. A levéltetvek nemcsak a szívogatásukkal okoznak kárt, hanem azzal is, hogy eközben növényi vírusokat juttatnak be a fákba. Ilyen a zöld almalevéltetű (Aphis pomi) is. Ez a faj is korán, már áprilisban betelepszik a fákra. Szinte kizárólag almatermésűeken fordul elő. Előrejelezni sárga ragacslappal lehet és kell is. Sok más levéltetűfaj él az almafán, de ezek ellen nem kell külön-külön védekezni. A vértetű (Eriosoma lanigerum) (4. kép) az arra érzékeny almafák egyik legnagyobb kártevője.
Nagyon komplikált ellene a védekezés. A legtöbb széles hatásspektrumú inszekticidre rezisztens. A tetű az alma hajtásait, ágait és a gyökerét is szívogatja. Évente 10–15 nemzedéke is lehet. Az áttelelt egyedek kedvező időjárás esetén már február elején elindulhatnak a sebzett ágakra. Ezért is fontos a szakszerű és gondos sebkezelés. A tősarjakat ne engedjük megnőni egyik fa esetében sem. A vegetációs időszakban a vértetűtelepek gyapjasodásának kezdetétől a parazitoidokat kímélő növényvédő szerekre alapozzuk a védekezést. Kémiai védekezés zöldbimbós állapotban, a vándorlás idején lehetséges.
Az észak-amerikai eredetű kaliforniai pajzstetűnek (Quadraspidiotus perniciosus) hazánkban évente két nemzedéke fejlődhet ki. A kártételét elsősorban a fiatal gyümölcsök szívogatásával okozza. Ennek következtében az almán lázfoltok jelennek meg, ez esztétikai hiba, ami miatt azonban a gyümölcs eladathatatlan lesz. Alapvető, hogy az ültetvény telepítésekor károsítómentes szaporítóanyagot vásároljunk. A védekezést ne csak a kémiai anyagokra hagyjuk; a védekezés hatékonyságát jelentősen növeli a téli fatisztogatási munkák során az áttelelő képletek gyérítése. Az őszi és a tavaszi védekezéskor a lemosó permetezésre az olajos hatóanyagú készítmények és a mészkénlé egyaránt alkalmas. Az almafaszitkár (Synanthedon myopaeformis) (5. kép) ellen szinte lehetetlen a védekezés a lárva rejtett életmódja miatt. Ezért elsősorban az imágók gyérítésével érhetünk el eredményeket.
Az imágók előszeretettel rakják a petéiket a sebzésekhez. A faj rajzása hosszan elhúzódik, akár 2 hónapig is repülhet. Főleg a termőkaros, 10–12 éves fákat károsítja. Ma már szerencsére a gazdák rendelkezésére áll szexferomoncsapda és biszex csapda is, amellyel mindkét nem (hím és nőstény is) megfogható, így csökkentve a peterakó nőstények számát. A lepkék ellen elsősorban kontakt inszekticidekkel tudunk védekezni. Az atkafajok közül a takácsatkák (Tetranychidae) a legjelentősebb kártevők, amelyek súlyos, akár 50–60% termésveszteséget is okozhatnak. Sok helyen jelenlévő domináns faj a piros gyümölcsfa–takácsatka (Panonychus ulmi). Az atka szívása nyomán olyan enzimek jutnak a növényi szövetbe, amelyektől a szívás helyén elpusztul a klorofill, így a növény nem tud fotoszintetizálni. A sebzés helyén fokozódik a párolgás, a levelek pöndörödnek, száradnak, majd lehullanak. Súlyos esetben akár az őszi lombhullásnyi mennyiségű levél is lehullhat. A piros gyümölcsfa-takácsatkának, ellentétben a kétfoltos takácsatkával, ami szintén kártevő, nincs szövedéke. A nimfák és a kifejlett atkák a levél színén és fonákán egyaránt károsítanak. Mechanikai védekezésként metszéssel sok atkatojást tudunk eltávolítani a fákról. Az olajtartalmú téli és a tavaszi lemosó szerek a legjobbak az atkatojások számának a gyérítésére. Az atkák számos akaricidre rezisztensek, mindig figyeljünk a szerrotációra. Az őszi utolsó védekezéskor fordítsunk különös figyelmet a készítmények kiválasztására, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására.
Az egyik legérzékenyebb gyümölcs a körte
Ahhoz, hogy a körtét eredményesen tudjuk termeszteni, sok tényezőre kell figyelni. A faj rendkívül igényes a talajra, a kitettségre, a csapadékra. Az almánál már említett kártevőfajok közül az almamolyon (6. kép) kívül a kaliforniai pajzstetű is a fő kártevői közé tartozik.
A körtének van „saját” molya, a körtemoly. Ez a faj monofág, csak és kizárólag a körtében károsít. Kapható erre a fajra is szexferomoncsapda. Az almamoly elleni védekezés során a körtemoly ellen is védekezhetünk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a két faj rajzáscsúcsa nem mindig esik egybe. A körte kiemelt kártevői a körtelevélbolhák, melyeknél nagyon hamar, 1-2 év alatt kialakulhat rezisztencia a gyakran használt (piretroid típusú) növényvédő szer ellen. Mint minden esetben, ennél a csoportnál is ajánlott betartani a szerrotációt. Amennyiben a rezisztencia kialakul, a szűkös szerválaszték (hatóanyag-kivonások) miatt a körtelevélbolha nehezen leküzdhető ellenféllé válik. A füstösszárnyú körtelevélbolha (Psylla pyri) – a nevével összhangban – kizárólag a körtén él. A kártevő a leveleket szívogatja, aminek következtében a hajtásnövekedés lelassulhat, a levelek minden esetben deformálódnak, és egy részük idő előtt lehullik. A lárvák és az imágók által kiválasztott ragacsos mézharmaton megtelepszik a korompenész, ami zavarja fotoszintézist.
Ez a hangyákat is odavonzza, így azok az érésben lévő körtéket is könnyen megtalálják a fákon. A körtelevélbolhák lettek az elmúlt évtized legkellemetlenebb körtekártevői.
A poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) a körte jelentős kártevőinek egyike. Az imágók sziromhullás körüli időszakban a termés 60–70%-át is tönkretehetik. Egyedüli tápnövényei a vad- és a termesztett körték. Az erdő melletti ültetvények még nagyobb kártétellel kell hogy szembenézzenek. A kis, fejletlen körték a sziromhullást követően tömegesen hullanak a fákról. A gyümölcsökön a csészelevelek tövében apró lyukak láthatók, a lyukak körül barna színű ürülékkel. Azokon a körtéken, melyek nem hullottak le, a későbbiekben jellegzetes, S alakú, elparásodott kárkép lesz látható. A körte gyakori kártevője még a kis és nagy téli araszoló, az aknázómolyok, a gyapjaslepke, az amerikai fehér medvelepke, a bogarak közül pedig a levélbarkók. Ezek ellen a kártevők ellen a kiemelt fajok esetén történő védekezéskor automatikusan védekezünk.
A cseresznye és a meggy kártevői
A cseresznye és a meggy is közkedvelt gyümölcs. A mindkét gyümölcsöt károsító fajok közül az európai és a keleti cseresznyelégy a legjelentősebb. Védekezés nélkül 80–90%-os kárt is tudnak okozni. Már néhány %-os kártétel esetén is problémás a gyümölcs értékesítése. Mindkét faj esetében a nyű a károsító alak, amely a termésben él, ezzel okoz kárt. A károsított gyümölcs erjedésnek indul vagy rothadásba kezd. A legyek előrejelzése sárga ragacslappal lehetséges, amelyet a fák déli oldalára érdemes kihelyezni, és ennek a fogásához igazítsuk a védekezést. A cseresznyések és meggyesek levélkártevője a füstösszárnyú levéldarázs, amelynek fekete álhernyói a leveleket károsítják. A cseresznye esetében még a fekete cseresznyelevéltetű okoz kárt a friss hajtásokon lévő levelek szívogatásával.
A kajszi és az őszibarack
A kajszi és az őszibarack legveszélyesebb kártevője a barackmoly (Anarsia lineatella) (7. kép).
A kártevő alak itt is a hernyó. Az áttelelő kis hernyók a fiatal vesszőket és a rügyeket, majd a hajtásokat rágják meg. A második és a harmadik nemzedék lárvái a gyümölcsökben fejlődnek ki. A barackmoly rajzása is kiválóan előrejelezhető szexferomoncsapdával. Az őszibaracknak a barackmolyon kívül is sok veszélyes kártevője van. Ezek közül kiemelkedik a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), melynek fő tápnövénye az őszibarack. Sajnos akár 10–15 nemzedéke is lehet évente. Az előrejelzés sárga ragacslapcsapdákkal megoldható. A nyugalmi állapotban lévő tojások ellen a lemosó permetezés gyérítő hatású. A keleti gyümölcsmoly (Grapholitha molesta) kártételét össze lehet keverni a barackmoly által okozott kártétellel. Van azonban egy szemmel látható különbség, mégpedig az, hogy a keleti gyümölcsmoly hernyói csoportosan károsítják a hajtásokat és a gyümölcsöt. Előrejelzése szexferomoncsapdával lehetséges.
A felhasználható készítmények
A permetezéseknél fontos, hogy figyelembe vegyük az élelmezés-egészségügyi várakozási időt és a munkaegészségügyi várakozási időt, valamint az engedélyokirat és a vonatkozó jogszabályok előírásait.
Virágzásban végzett növényvédelmi kezelések esetén be kell tartani a méhkímélő technológiai utasításokat:
A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor. Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.
A gyümölcsösökben a teljesség igénye nélkül a következő hatóanyagok állnak a rendelkezésére a 2023. 07. 02-ai adatok szerint (forrás: Nébih):
– almában: piriproxifen, acetamiprid, flonikamid (IKI-220), lambda-cihalotrin, paraffinolajok/(CAS 97862-82-3), mészkén (kalcium-poliszulfid), emamektin benzoát, ciántraniliprol, eszfenvalerát, flupiradifuron, spirotetramat, spinetoram, tau-fluvalinát, azadiraktin, emamektin benzoát, spinozad.
– Atkaölő szer almában és körtében: tebufenpirad, fenpiroximát, hexitiazox, milbemektin.
– Élő szervezet almában: Encarsia formosa.
– Almamoly ellen: Cydia pomonellagranulovírus (CpGV), Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki.
– Atkaölő szer almatermésűekben, nektarinban, őszibarackban: fenpiroximát.
– Almában és körtében almamoly, keleti gyümölcsmoly, kis farontó lepke, körtelevélbolha, körtemoly, levélaknázó molyok ellen: triflumuron, klórantraniliprol.
– Cseresznyében, meggyben cseresznyelégy ellen: lambda-cihalotrin.
– Őszibarack: atkaölő szer fenpiroximát. Lemosó szer: etoxilált zsíralkohol, mészkén (kalcium-poliszulfid), paraffinolajok/(CAS 72623-86-0), paraffinolajok/(CAS 8042-47-5).
SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS
