Az igazi generációváltás valójában most történt meg 

Írta: Sándor Ildikó - 2022 február 08.

A 26 éves tapasztalattal rendelkező Phylazonit az AGROmashEXPO-n mutatta be, hogy ezentúl milyen új megoldásokkal tud a növénytermesztés kiszámíthatóbb eredményeihez és magasabb hozamaihoz hozzájárulni. Vajda Péter ügyvezető a sajtó munkatársainak mutatta be új arculatukat, a gépi támogatással is kiegészült, teljes körű szolgáltatásukat, ami magába foglalja a GPS-alapú talajmintavételt, a talajvizsgálatot és a szaktanácsadást is.

A baktériumtermékek piacára 26 éve lépett Vajda Péter az édesapjával, sőt, a vállalat irányítását sem mostanában vette át, 2014 óta ügyvezetőként áll a cég élén. Mégis, ahogy a sajtótájékoztatón fogalmazott: a valódi generációváltás most következett be a cég életében. A Phylazonit korábbi alaptermékei már egy NG toldalékkal kiegészülve, magasabb szintre lépve jelennek meg a piacon, de a New Generation brand ettől sokkal többet fog jelenteni. A cég, a termékportfólió, a szolgáltatások köre is megújult, ami ezentúl nemcsak az új jelzésben fog meglátszódni. „Finomhangolni kell a növénytermesztést, segíteni a termelőt a döntésében, sőt, utána a kivitelezésben is” – hívta fel az egyik legfontosabb piaci elvárásra a sajtó figyelmét a cégvezető. A Phylazonit a termékeit is finomhangolta, új, letisztult törzsekkel jelent meg a piacon, a pár éve még csak 3-4 baktérium-készítmény helyett most 19 termék közül tudnak a termelőknek ajánlani, sőt, további 5 termékük már engedélyezés alatt áll, várva hamarosan a debütálást.

Vajda Péter és édesapja
Az üzleti életben a generációváltás már korábban megtörtént, most pedig a brand is megváltozott

A Phylazonit gyár és labor zárt falai mögött az elmúlt évben olyan termékcsalád került kifejlesztésre, amely a több száz éves termelői tapasztalatokat kombinálja a legmodernebb, leghatékonyabb vívmányokkal. A föld mélyreható ismeretét vegyítették a természet iránti alázattal, tisztelettel és nem utolsó sorban a legkorszerűbb technológiával. 

Az NG termékek fejlesztése a törzsfenntartás, oltóanyag-előállítás, a gyártás és kijuttatás minden területére kiterjed. Az új műszerek beszerzésével és a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával sikerült modernizálnunk a levegő- és vízszűrési rendszereinket is. A komplex fejlesztés egyik eredménye termékeink eltarthatóságának növelése, minőségének megőrzése több hónapon át.

Nézzük, mit kap a termelő

A továbbfejlesztett készítményekben az irányított baktériumok oldalára dől a mérleg nyelve az idegen baktériumokkal szemben. Megnövelték a baktrériumtörzsek környezeti alkalmazkodóképességét, a talajban történő elterjedésük, szaporodásuk képességét, stressztűrő és túlékőképességét. Így még tisztább termék, amivel gyorsabb a növény kezdeti csírázása, a gyökérképződés a duplájára nő, nagyobb a szárvastagság, valamint a termésképződésben is növekedés várható. Eközben ráadásul az eltarthatóságot duplájára növelték, így akár nagyobb mennyiség is rendelhető a készítményekből, nem kell „kicentizni” a vásárlást.

De! Nem elég a termék, sőt, ahogy az ügyvezető fogalmazott: nem az eladás az elsődleges célja a cégnek, a talajjavításhoz, a jó terméseredményekhez megfelelő talajvizsgálatra és szakmai nyomonkövetésre, segítségre is szüksége van a termelőknek. Amiről ritkábban esik szó a talajbaktérium-forgalmazók körében, az a kijuttatástechnológia támogatása. A Phylazonit standján az AGROmashEXPO-n ezúttal gépeket is láthattunk, ami nem véletlen párosítás volt. A talajoltók sikerét a kijuttatás ugyanis sokban befolyásolja, legyen az szárbontás vagy vetéssel egymenetben való kijuttatás, a kivitelezésben érdemes a termelőt vagy épp a gépkezelőt támogatni.

A Phylazonit csapata épp ezért felméri a vásárlóinak gépparkját, a talajadottságát, termesztéstechnológiáját, és a meglévő lehetőségekhez igazítja az ajánlatát is.