Alighanem a gyümölcságazat a magyar mezőgazdaság leggyengébb láncszeme. Az átlagosan 60 százalékos elmaradottsági mutató mellett nem csoda, hogy sorra veszítjük el már nemcsak egyes piacainkat, hanem egész fajták termesztését is a múlthoz sorolhatjuk. Két dolog kellene a kilábaláshoz.
Út az élről a mélybe
Az a bizonyos „elmaradottsági mutató” az országos átlaghozamokat méri a top5 európai versenytárs ország átlaghozamaihoz mérve. Az 1980-as években például alma és körte terén az európai élvonal sarkában jártunk, addig ma az európai élvonaltól 65-75%-kal vagyunk lemaradva. Míg a legjobb európai almatermelők majdnem 50, addig a magyar termelők átlagosan alig 16 tonnát szüretelnek 1 hektáron. Ha nem akarunk holnaputántól szégyenszemre import almát, barackot, meggyet és szilvát enni, akkor ugyanolyan nagy átalakulásra van szükség, mint az agrárium más ágazataiban. Míg a szántóföldi növénytermesztésben, de még az állattartásban és a zöldségágazatban is jelentős fejlődés ment végbe hazánkban, addig a gyümölcsszektor mélyen az adottságok, a lehetőségek alatt teljesít. Ennek persze objektív okai is vannak: az időjárás-változás vagy például a minőségi munkaerő hiánya.
Összefogással jövedelmezőbb lenne
Vannak azonban olyan hiányosságok is, amikért nem hibáztathatunk külső tényezőket – hangzott el a VIII. Zsendülés Kertészeti Konferencián március 2-án.
Az első ilyen tényező az összegfogás hiánya. A különféle termeltetői, kereskedelmi szervezeti együttműködés révén jobb minőségű, homogén, nagy volumenekben is piacképes árualap jöhetne létre. Továbbá ugyancsak a széleskörű együttműködés révén javulna a gazdák érdekérvényesítő képessége, így az árualapot jobb áron lehetne értékesíteni a felvásárlók felé. Az így keletkező tőkéből olyan korszerűsítő fejlesztésekre is futná, amelyek termésbiztonságot, jobb minőséget és nagyobb termésmennyiséget eredményeznének. A termelés és értékesítés szétaprózódottsága, szervezetlensége a logisztikában is hátrányt jelent. Logikus, hogy a posztharveszt-feladatok – tárolás, elsődleges feldolgozás, szállítás – is olcsóbb, hatékonyabb, ha összefogásban teremtik meg az infrastrukturális alapjait, mint ha külön-külön küszködnek e költséges profilokkal a gazdaságok.
Feldolgozóipar nélkül
A másik halaszthatatlan feladat a hazai feldolgozóipari volumen növelése. Az idetartozó késztermékeknél a feldolgozóipari kapacitások szintje alacsony, és szűk termékkörre korlátozódik. A szétaprózottság itt is hátrány, miután nincs néhány nagy beszállító összefogás, ami megtermelné a szükséges koncentrált, nagy mennyiségű, homogén árualapot. Van néhány kivétel: meggybefőttből az európai piac 65%-át(!) terítjük, meggy- és almasűrítményből a 25%, illetve 9%-át.
Hatalmas piac vár a hazai gyümölcsre
E súlyos elmaradottság egyetlen pozitív olvasata az, hogy hatalmas piaci lehetőségek állnak a még mindig jó hazai termesztési adottságokkal bíró magyar gazdaságok előtt. Az előbb említett európai piacokon ugyanis – nem tévedés! – lényegében nem vagy csak minimális százalékokkal vagyunk jelen friss gyümölccsel a kivitelben (kivétel a meggy, amiben az európai export 36%-át bírjuk).
Emögött az áll, hogy a hazai ültetvények 60-70%-a öntözetlen, fagyvédelem mindössze 150-200 hektáron, jégvédelem 2 ezer hektáron van. Az ültetvényfelületnek csak a 30-40%-a versenyképes, jó színvonalú. Az ültetvények alsó harmadát már csak a támogatások tartják életben. A köztes 20-30%-még fejlődő- és versenyképes lehet, ha fordulat történik az ágazatban.
Debrecen: mi lesz veled, alma?
Mindezek a kérdések várhatóan szerepelnek majd március 23-án a Mi lesz Veled, magyar alma…? című Gonda István emlékkonferencián. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az ÉKASZ (Alma Terméktanács) szakmai konferenciáján az étkezési és ipari alma termékpályája helyzetével, kihívásaival, valamint fejlesztési lehetőségeivel és irányaival foglalkoznak a Debreceni Egyetemen (Debrecen Böszörményi út 138.).
Kohout Zoltán
