Az idei évben, azt mondják, 150 éves aszály és melegrekord dől meg. Ez a kijelentés is nagyon sok információt hordoz magában. Egyrészt azt mutatja, hogy ehhez hasonló időjárással és katasztrofális következményeivel már meg kellett küzdeniük őseinknek, és sikerült is nekik. Másrészt azt mutatja meg, hogy a mostani akár túl is tesz ezen az előbb említett múltbéli eseményen. A kérdés nyilván az, hogy a jövőben vajon lesznek-e még ilyen évek? Milyen gyakorisággal? Ez lesz vajon a jövő? Erre kell felkészülnie mindenkinek?
Augusztus eleji adat, hogy az aszály következtében Magyarországon a kiszáradt termőterületek mértéke eléri az egymillió hektárt, ami a hazai termőföldek mintegy 20%-át teszi ki. A búzánál nagyjából 25%-os terméskieséssel számolnak, emellett a kukoricaállomány is jelentős veszteségeket produkál az idén. A legsúlyosabb az Alföldön a helyzet, de nem lehet azt mondani, hogy az Északi-középhegységben vagy a Dunántúlon élőket nem sújtja épp olyan fájdalmasan az eső hiánya.
Nagyon sok helyen bár szemes kukoricát vetettek, mégis silókukoricát aratnak. Azt szokták mondani, hogy a silókukorica előnye, hogy szinte minden talajtípuson termeszthető, sok esetben olyan helyen is, ahol valamilyen környezeti hatás miatt a szemes kukorica nem érik be, és ezért vetése nem gazdaságos. Sajnos idén rendkívül sok területre igaz ez a megállapítás, bár ezt előre nem lehetett tudni. Apró megnyugvás a veszteség mérséklésére tett erőfeszítések sorában, hogy maguk a technológiai folyamatok, a betakarítás, a silózás és a silókitermelés jól gépesíthető, és az ehhez való géppark nagy valószínűséggel rendelkezésre is áll. Jelen helyzetben a betakarítás időpontja majdnem hogy szabadon választható.
De adja magát a kérdés, lehet-e tenni valamit ilyen esetben a veszteség mérséklésére, menthetjük-e, ami menthető, illetve mi az, ami menthető? Nos, a válasz meglepő: egészen sokat lehet tenni bizonyos területeken.
A talajvíz szintje nagyban befolyásolja és persze korlátozza a lehetőségeinket. A kukorica alakköre a termesztett növényeinkhez képes rendkívüli változatosságot mutat. A pázsitfüvekre általánosan jellemző úgynevezett bojtos gyökérrendszere van. A csírázáskor megjelenik a főgyökér, amely a talaj mélyebb rétegei felé halad. Ezzel egy időben megjelennek a mellékgyökerek, amelyek inkább oldalirányba haladnak. Ugyanakkor a kukorica gyökérrendszerét meghatározzák a másodlagos gyökerek, név szerint a mellékgyökerek, a harmatgyökerek és a csomógyökerek. Miért is fontos ez? A kukorica ebből a szempontból egy masszív gyökérzettel és felszívóképességgel bíró kultúrnövényünk, amely képes az utolsó csepp nedvesség felvételére is. Ökológiai viszonyoktól függően a kukorica gyökérzete képes akár 70–100 cm oldaltávolságba és 2 méter mélységbe is behatolni. Ilyen széles tartományban keres csapadékot a kukorica.
Mivel kapásnövényről beszélünk, ez azt jelenti, hogy a sorközeit régebben kézi, manapság gépi kapával, kultivátorozással tartották tisztán a gyomnövényektől. A kapálásnak azonban nem csak ez az jelentősége. Közvetett módon, ráadásul egy ilyen aszályos év esetén, amikor több centiméter széles repedések is keletkezhetnek a talaj felszínén, illetve felső rétegében, ezt képes lezárni. Ez a talaj vízháztartása szempontjából kiemelkedően fontos, hiszen a repedéseken keresztül a talaj a nedvességét meleg időjárás esetén elpárologtatja. Ha bezárjuk ezeket a repedéseket, akkor megnehezítjük ezt, és a nedvességvesztést minimalizálhatjuk. Ugyanakkor a nyár vége felé közeledve, amikor az éjszaka kezd hosszabb lenni, illetve a hajnali hőmérséklet csökken, és egyre nagyobb a napi hőingadozás, azaz a nappalok melegek, de a hajnal egyre hűvösebb, akkor a talaj, miközben hűl, a benne lévő nedvességet a felszín felé tolja. Ha a repedések megvannak, akkor el is párolog a talajból a víz, ha viszont kapálással lezártuk a felszínt, akkor a kukorica legalább a hajnali órákban csapadékhoz jut, amit az összetett gyökérrendszere azonnal felvesz, és sok esetben ez elegendő a számára ahhoz, hogy a szemtermését kinevelje.
Ilyen esetben képesek vagyunk a kukoricának minden segítséget megadni, annak érdekében, hogy a növekedése ne álljon le, hanem folytatódjon, és így akár elkerülhetjük azt a kellemetlen lehetőséget, hogy a szemes kukoricánkat silókukoricaként kelljen kezelni, s ezzel veszteséget realizálni.
Az idei aszályos év megmutatta, hogy a mezőgazdaságból élők milyen viszontagságoknak vannak kitéve, és azt is, hogy kénytelenek a megszokottól eltérően hozzáállni a kukoricatermesztéshez. Ha a jövőben gyakoriak lesznek az ilyen csapadékmentes, forró nyári időszakok, még nagyobb figyelmet kell fordítani a talaj vízháztartására.
SZERZŐ: MAGYAR NIKOLETT
