Az idei év szinte mindenkinek kihívásokkal teli. Nemcsak a mezőgazdaságban élők és dolgozók tapasztalják a változást, hanem kivétel nélkül mindenki érzi, hogy a világunk nem marad ugyanolyan. Az időjárás olyan környezeti tényező, amelynek hatását ugyanúgy a saját bőrén tapasztalja egy nagyváros lakója, mint ahogyan a szántóföld szerelmese. Az aszály pedig kicsiben-nagyban, de jelen van mindenhol.
Jól szemlélteti ezt az is, hogy sokszor az öntözött kert sem képes olyan szemet gyönyörködtető zöld látványt adni, mint máskor. Az idén telepített gyümölcsök a kertben, ámbár locsolva voltak, nem minden esetben tudtak megkapaszkodni, gyökeresedni és megeredni. Legalábbis nálam a szeder feladta a harcot.
Mit is nevezünk aszálynak?
Az aszály olyan időszakot jelent, amikor rendkívül kevés csapadék hullik. Azt az állapotot is aszálynak nevezzük, amikor a csapadékmennyiség egészben véve még akár el is éri a megszokott mennyiséget, de a magas nappali hőmérséklet miatt a talaj párolgási vesztesége jelentősen megnő, hosszabb időre terjedő szárazság áll be, a növényzet fejlődését a szükséges nedvesség hiánya miatt megakasztja, sőt extrém esetben a növényzet pusztulását is okozhatja. A kár akkor a legnagyobb mértékű, ha a hosszabb időre kiterjedő szárazság olyan tél után következik, amikor nem hullott hó, mert így a téli nedvesség hiányát a tavasszal gyakori és bő esőzés sem pótolja, feltéve, hogy van. Ilyenkor az őszi vetések jelentős és visszafordíthatatlan károkat szenvednek. A talaj nem készíthető elő kellően a tavaszi vetés alá, az elvetett mag hiányosan kel ki, s ami kikelt, sem indulhat optimális fejlődésnek. Az égető nap és a szárító szelek nemcsak a vetéseket károsítják, hanem a réteket és a legelőket is. Néha nagy területre terjed ki, így az aszály egyike a legfélelmesebb elemi csapásoknak. Magyarország eddigi legnagyobb aszálya 1863-ban volt, amikor nem csak az Alföldön és nem csak a termés ment tönkre. Állatok pusztultak el a meleg időjárás és a táplálék hiánya miatt. Az emberek között is éhínség volt, és az állati tetemek miatt dögvész is eluralkodott. Évekig tartott, mire azt az egyetlen aszályos évet a magyar társadalom kiheverte.
A talaj vízgazdálkodása
A talaj vízgazdálkodása annak minőségétől, szerkezetétől függ. Egy morzsalékos, humuszban gazdag talaj sokkal jobban megköti a nedvességet, mint egy agyagos vagy rögös talaj. Gyakorlatilag egy nagyságrendileg 2 mm-es szemcseméretű, porhanyós magágy nedvességvesztesége minimális párolgás szempontjából. A talaj felszínén lévő takarónövény, de még a tarlómaradvány is képes megakadályozni a talaj felmelegedését, ezáltal a nedvesség felmelegedését, ami a párolgás elsődleges oka. Hogy hogyan képes a talajtakaró növény megvédeni a talajt? A magyarázata banális: elnyeli és/vagy visszaveri a napsugarakat, árnyékot vet, és a talaj egyszerűen nem tud felmelegedni, hiszen nincs kitéve közvetlen napsugárzásnak.
Ha a vetést követően nem esik eső, vagy nagyon kevés csapadék hullik, akkor a magágyban lévő eleve kevés víz miatt veszélyeztetetté válik a csíranövény fejlődésnek indulása és életben maradása. Ezért nagyon fontos a talajnedvesség megőrzése, amennyire csak lehet, az első perctől kezdve. Az aszálykárokat lehet mérsékelni, de nem akkor, amikor már megjelentek. A prevenció, a megelőzés, mint mindig, ebben az esetben is olcsóbb és egyszerűbb megoldás.
A talaj párologtatása a reggeli első napsugár hatására kezdődik el: a nap felkel, a napsugarak rögtön melegíteni kezdik a talaj felszínét, majd egyre jobban és jobban felmelegszik az egész talajfelszín. A párolgás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a folyadék kilép a folyadék halmazállapotból, molekuláinak mozgása révén, amelyek gáz halmazállapotba lépnek át. Minél magasabb a hőmérséklet, annál gyorsabban mozognak a molekulák, és annál gyorsabb a párolgás is. A növényzettel nem borított talajfelszín párolgását evaporációnak nevezzük, míg a növényzet párologtatását transzspirációnak. A kettő együttesen, azaz a növénnyel fedett talajfelszín párologtatása az evapotranszspiráció. Ez utóbbi viszont sok esetben kevesebb, mint önmagában az evaporáció. A tényleges evapotranszspiráció számításához – a tényleges párolgás értékein túl – a növényi tulajdonságokat és a talaj nedvességkészletét (annak hozzáférhetőségét) is figyelembe kell venni.
A víz párolgása gyakran szabad szemmel is látható. Vannak olyan esetek, amikor olyan mintha gőzölögne a szántóföld vagy egy víz felszíne. Gyakorlatilag az is történik, és ez az eltérő és gyorsan változó hőmérséklet miatt ennyire látványos.
Amikor a nedves talajt felmelegíti a napsugárzás, gyakran szabad szemmel is látható a víz párolgása. Ez ugyanaz a jelenség, mint amikor a víz felforr, és gáz halmazállapotúvá válik.
A növényzettel nem borított talaj
Két párologtatási maximuma van. Minél kisebb a frakció, azaz a szemcseméret, illetve minél nagyobb, annál intenzívebb az evaporáció. Az agyag nagyon sok vizet veszít. A 0,005–0,02 mm-es szemcseméretnél van az egyik maximum intenzitású párolgás. A nagy szemcseméret pedig a közöttük lévő levegő áramlásának köszönhetően okoz magas evaporációs értéket. Az a talaj, amelyik 50–100 mm-nél nagyobb frakciómérettel rendelkezik, olyan gyors levegőáramlást mutat, aminek hatására kiszárad. Leegyszerűsítve, olyan, mintha szél lenne, ami segít megszárítani a kiteregetett ruhákat. Az ilyen talaj felszínét mindenképpen le kell zárni, vagy élő, vagy mesterségesen kihelyezett növénytakaróval, vagy mechanikai eljárással, ezzel megakadályozva a levegő további áramlását, és a párologtatási veszteséget minimálisra csökkenteni. Az élő zöld növény elnyeli a nap sugarait, éppúgy, mint bármi, mondjuk szalma a felszínre helyezve.
Ha valamit nem ér közvetlen napsugárzás, az kevésbé és sokkal lassabb ütemben fog felmelegedni. Ezáltal közvetlenül képesek lehetünk elérni a talajok nedvességtartalmának csökkenését, azaz megakadályozni a vízvesztést. Az élő zöld növény sötét színe elnyeli a napsugarakat, a világos előbbi példaként felhozott szalma pedig visszaveri azokat. Ebből következik, hogy az élő növénnyel fedett talajfelszín van a legkedvezőbb hatással a makrokörnyezetre, mind a talajra, mind a talajfelszín közvetlen légkörére. Az elnyelt napfény hatására a növény párologtatni kezd, ami önmagában is hűti a makrokörnyezetet. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldtrágyázásról szóló kiadványban maga is említi, hogy a talaj zöld növénnyel való takarásának több rövidebb és hosszabb távú eredménye van, mint a talajtermékenység. Termékenynek csak az a talaj nevezhető, amelynek szerkezete, levegő- és vízháztartása az optimálishoz közelít. „A hatékony mezőgazdasági termelés érdekében a talajok termékenységének megőrzése, illetve javítása kulcsfontosságú feladat. A modern és fenntartható növénytermesztési rendszerek részeként a zöldtrágyanövények termesztése lehetőséget nyújt arra, hogy hosszú távon megőrizhessük, illetve javítsuk a talaj termékenységét és vízgazdálkodását. Ezenkívül a zöldtrágyanövények termesztése jelentősen hozzájárul az egészséges vetésforgó kialakításához is. Használatukkal bővíthető a beszűkült vetésváltás, illetve megtörhetők a monokultúra okozta negatív hatások. A zöldtrágyanövény-keverékek vetésével egyetlen intézkedéssel két cél teljesíthető:
- A talaj termékenységének megőrzése és egészségének fenntartása, valamint
- a zöldítési feltételek teljesítése, a legegyszerűbb módon.”
Szántóföldi kultúra esetén nehéz zöld növénnyel takarni a talajfelszínt, amennyiben egyéb kultúrnövényt kívánunk termeszteni. Jobb esetben annak kellene ellátnia ezt a feladatot, ha képes rá, de a gyümölcsösökben, szőlőkben, kertészetekben, frissen telepített erdőkben vagy akár az autópályákat szegélyező területeken ez nem könnyű. Ha minden olyan terület le lenne fedve élő növényzettel, ami csak lehetséges, és nem hagynánk teret a túlmelegedésnek, enyhíthetnénk ezeket a károkat. Egyszerű példa az országutak közvetlen környezete. Az utakat szegélyező fa- és cserjesáv segítene a makrokörnyezet hőmérsékletletét alacsonyabb értéken tartani, ennek árnyékában nem melegedne fel annyira az aszfalt. Egy felforrósodott aszfalt melegíti a közvetlen felette lévő levegőréteget és oldalirányban is a vele érintkező földet. Minél jobban felmelegszik, annál jobban felmelegít maga körül mindent. Ha árnyékban van, és nincs kitéve közvetlen napsugárzásnak, ez a felmelegedés a felére esik vissza. Ugyanezek az előbb említett árnyékot adó fák és cserjék párásabb levegőt tartanak fenn, a széltől, levegőáramlástól védik a környezetüket, és természetesen nagyban hozzájárulnak a talaj szerkezetének javításához. Gyökereik segítenek a rögösödésre hajlamos talajokat lazítani, gyökérváladékukkal széles faunát látnak el táplálékkal, ami még inkább javítja a szerkezetet, valamint a talaj vízmegtartó képességéhez is aktívan hozzájárulnak. Minél több fa van, annál inkább. Ez az összetett pozitív hatás a fák, cserjék és egyéb élő zöld növényzet számával exponenciálisan arányos.
Esőerdők
Ha a puszta tényeket szeretnénk számításba venni a gazdaságosság tükrében, bizony azt kell hogy mondjam, nem véletlen, hogy 100 évvel ezelőtt még a szántóföldi táblákat is erdősáv szegélyezte. Ezek a fák voltak hivatottak vigyázni a táblára elvetett kultúrnövényre. Segítettek a szélkárok ellen, a kártevők ellen, a talajerózió ellen, és nem utolsósorban nagyban befolyásolták a talaj vízháztartását, és a csapadék keletkezéséhez is volt némi közük. Gyerekkorunkban mindannyian lerajzoltuk a víz körforgalmát. A vizek elpárolognak, felhő lesz belőlük, amiből aztán eső esik. A fák, vagyis gyakorlatilag a növényvilág a felvett víz 99%-át elpárologtatja sztómanyílásain keresztül, ami nem kevés. De így már érhető az is, hogy az esőerdők neve valójában miért is „esőerdő”.
SZERZŐ: MAGYAR NIKOLETT
