fbpx

Csökkenő fuvardíj, növekvő forgalom, leterhelt kikötők

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 augusztus 07.

A tengeri fuvarozási díjak mérséklődésével egyes európai kikötőkben annyira megnövekedett a forgalom, hogy az már túlterheli a raktárakat – számol be a FruitVeB.

tengeri kikötő
A spanyol kikötők a kínai befektetők és kereskedők érdeklődésének középpontjában állnak (forrás: cgtn.com)

Csökkenő díjak, óvatos kereskedés

A World Container Index adatai szerint a konténeres tengeri fuvarozási díjak már régóta csökkenést mutatnak: július 21-én egy 40 láb hosszú konténer 6820 dollár volt, 24%-kal olcsóbb, mint egy ével korábban. (Lásd még cikkünket: Zuhannak a hajózási és fuvardíjak.)

Ha azonban a járvány előtti időszak 3554 dolláros átlagárával hasonlítjuk össze, ez még mindig nagyon magasnak mondható. Az árak mérséklődésének oka, hogy jóval kevesebb az Ázsia és Európa között szállított áru mennyisége, elsősorban az emelkedő infláció és az általános bizonytalanság miatt visszaeső kereslet következtében.

Hozzátesszük: a Sanghajt félig megbénító Covid-intézkedések is masszív szerepet játszanak a visszaesésben (lásd: Nem működik a sanghaji kikötő? Van másik!). Továbbá a magas árakra válaszul fokozatosan növekszik a kínálat a fuvarozói oldalon is (Nagyot kaszált a fuvarozás, százával építik a konténerhajókat).

Kína számára értékesek a spanyol kikötők

A legnagyobb csökkenést a Sanghaj-Genova útvonalon tapasztalták, ahol csaknem 20%-kal mérséklődött az áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest. Ennek egyik oka, hogy Kínából lényegesen könnyebb és olcsóbb az árut Rotterdamba szállítani, ami meg is látszik a fuvardíjon, egy 40-lábas konténert Sanghajból 9092 dollárért juttatnak el jelenleg Rotterdamba, míg Genova célkikötő esetében 10300 dollárt kérnek.

Ugyanakkor a forgalom növekedése tapasztalható a spanyol kikötőkben, ahol a nagyobb árumennyiség érdekes következményekkel jár. A jelenleg 85%-os kihasználtsággal működő, óránként 50 kamiont ellátó Valenciában, lassan kimerül a kikötői raktárkapacitás. A beérkező nagy árutömeg és a csökkenő európai kereslet miatt ugyanis csak azokat az árukat szállítják el, amelyekre a szárazföldi logisztikai központokban szükség van, a többi konténer a kikötőkben marad. A valenciai kikötő a becslések szerint az év végére eléri a 9 millió TEU (20 láb hosszúságú szabványkonténer) áruforgalmat, ami 2021-ben még csak 5,6 millió TEU volt. A spanyol kikötők sorában Algeciras (4,8 millió TEU) és Barcelona (3,5 millió TEU) áll a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán – összegez a FruitVeB.

Mindehhez hozzáfűzzük, hogy 2018-ban a kínai COSCO Shipping cég 51 százalékos részesedést szerzett Spanyolország legnagyobb tengeri terminálüzemeltetőjében, a Noatum Portsban. Az üzemeltető két tengeri terminált kezel Valencia és Bilbao városában. A kínai befektetők persze ott vannak Genovában és Rotterdamban is. A kínai „hódítás” 2017. évi állapotát ebben a cikkben egy térképen is ábrázoltuk.