fbpx

A törökök import búzából lettek világelsők a lisztexportban

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 április 29.

Nem közismert tény, hogy Törökország a világ vezető lisztexportőre, amit jelentős részben importgabonából valósít meg. A kivitel már márciusban leállt.

gabonaszállító hajó
Nehezen érkezik a búza, még nehezebben fut ki a liszt (forrás: buhlergroup.com)

Romló termelési feltételek

Az elmúlt öt évben a törökök sajátbúzakibocsátása csökkent, mivel a növény termőterülete 7,3 millió hektárról 6,7 millió hektárra zsugorodott. Tavaly nagyon gyenge volt a termés, 16,3 millió tonna (alig 2,5 t/ha), 23%-kal kevesebb, mint 2017-ben. Emiatt 9 millió tonna import búzát kellett beszállítaniuk, ami a belső kínálat harmadát tette ki. Egyébként az importarány ötéves átlagban 27%-ot ért el.

Egyre több ukrán búzát vásárolnak

Az elmúlt 3 évben a török malomipar több búzát igényelt, mint amennyi az országban megterem, és akkor a takarmánygyártásról még nem is szóltunk. A hiány pótlására elsősorban orosz és ukrán terményt vásároltak. A 2020. évi betakarítás után a két ország már a török importszükséglet 96%-át fedezte. A tavalyi termésből idén február végéig Ukrajna 1,8 millió tonna búzát szállított Törökországba, Oroszország pedig 4,8 millió tonnát. Az ukrán búza részaránya folyamatosan nő a szinte rendszereressé váló orosz kiviteli korlátozások, exportvámemelések miatt, tavaly már a török szükséglet 20 százalékát fedezte. 10 év óta először fordult elő az is, hogy a törökök ráfanyalodtak az argentin búzára is.

Instabil térségekbe szállítanak

A törökök évente mintegy 3-3,5 millió tonna lisztet és 1,3-1,5 tonna tésztát szállítanak ki az országból. Lisztből már top-exportőrnek számítanak, de tésztából is a negyedik legnagyobb szállítók Olaszország, Kína és Dél-Korea mögött. Az orosz-ukrán konfliktus kitörését követően szinte azonnal betiltották a liszt exportját a belpiaci árak meredek emelkedése miatt. (Hazánk a búzaexport erős kontrollját és liszt árának befagyasztását választotta a helyzet orvoslására.)

A török termék legfőbb piaca hagyományosan Irakba lenne. A Közel-Keleten és Afrikában az erős gabonaimportfüggés miatt reális az éhezés kialakulása az idei év második felében, ezzel együtt a társadalmi feszültségek és a migráció növekedése várható. Európának az az érdeke, hogy gyorsan véget érjen az orosz-ukrán konfliktus.