fbpx

Lazítana a céges rezsicsökkentésen az agrárium

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 január 18.

Az élelmiszerek áremelkedése nem állhat meg a magas energiaköltségek miatt. A kkv-nek bejelentett rezsicsökkentés feltételeinek még a Bio-Fungi sem felel meg: a gombatermelő vállalkozás túl nagynak számít.

 

Mutsy Árpád, Bio-Fungi Kft.
Mutsy Árpád, Bio-Fungi Kft. (forrás: Együtt Fejlődünk)

 

Egymilliárddal magasabb az áramszámla

Az évi mintegy 100-110 ezer tonna gombakomposztot előállító és azt részben értékesítő, részben abból gombát előállító Bio-Fungi évi 15 millió kWh-nyi áramot használ fel, amit eddig éves szerződésekben kötött le az áramszolgáltatóval. A cég vezetője, Mutsy Árpád az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a tavaly decemberben lejárt szerződésüket már csak negyedéves megállapodással újították meg, az év fennmaradó részét napi áron fizetnék, bízva abban, hogy lassacskán normalizálódik a piac.

A Bio-Fungi cégcsoport éves szinten tízmilliárd forintos forgalmat bonyolít, de az előző szezonhoz képest egymilliárd forinttal emelkedett az áramszámlájuk 2021-ben. Mint arról legutóbb beszámoltunk, a legfeljebb 10 főt foglalkoztató, legfeljebb négymilliárd forintos árbevételt produkáló kkv-k előtt már megnyílt a lehetőség arra, hogy egy fél éven át kedvezményes áron juthassanak áramhoz. (Lásd a jogszabályi hátteret itt.) A Bio-Fungi mérete a két és félszerese a kedvezményezettnek, ami hátrányos helyzetbe hozza a céget.

 

Erősödő konkurenciaharc

Egy tonna gombakomposzt előállításához 100-150 kWh áram szükséges, de az egész évben állandó hőmérsékleten és páratartalom mellett működő gombaházak is erősen áramigényesek: több millió kilowattórás éves fogyasztással működnek. Nagyon nem mindegy tehát, hogy kinek milyen szerződést sikerül kötnie egy-egy szolgáltatóval.

Mutsy elmondása szerint Magyarországon jellemzően 150–250 euró/MWh-s árak alakultak ki az év végén újrakötött szerződéseknél, ellenben a lengyeleknek akár 90-100 eurós áron is sikerült újraszerződniük. Ezért idén az is megtörténhet, hogy a teljes belföldi fogyasztást fedező és 10-20 milliárd forint exporétéket előállító gombaágazat a belpiacon is teret veszíthet a jóval olcsóbb áramárral dolgozó lengyel konkurenciával szemben.

Tavaly a cégnek 10-15 százalékos átadásiár-emelést sikerült elérnie a kiskereskedelmi láncoknál. Ha az áramárak tovább emelkednek, akkor nemcsak piacot veszíthetnek, de veszteségessé válik a gombatermelés, ami az előállítás visszafogását is eredményezheti – mondja a cégvezető, aki a korábban bejelentettnél nagyobb termelőüzemek számára is szorgalmazza a rezsicsökkentést.

 

Lásd még cikkeinket a témában:

Nagyon keresett a gomba, a szokatlan fajok is jól fogynak

20 milliárddal támogatják a gombatermesztést

Mutsy Árpád – Az Év Agrárembere

 

Összeállította: Gönczi Krisztina