fbpx

Tapasztalatok 2021-ből: így alakult a csonthéjasok növényvédelme

Írta: - 2022 január 12. -Hirdetés

A tavalyi évben a többször ismétlődő tavaszi fagykár komoly problémát jelentett a korán virágzó csonthéjasok számára: őszibarackban és kajsziban helyenként 50%-os, vagy ezt meghaladó mértékű károkat okozva.

 

Cseresznye
Tavaly az ismétlődő tavaszi fagyok még a cseresznyében is jelentős károkat okoztak

 

2021-ben már a cseresznyében is jelentős károkat okozott a szélsőséges időjárás

A fagyra legérzékenyebb csonthéjas a mandula, majd a kajszi, az őszibarack és a szilva, legkevésbé pedig a cseresznye és a meggy kitett, hiszen virágzásuk ideje későbbre esik. 2021-ben azonban az ismétlődő tavaszi fagyok még a cseresznyében is jelentős – 50% körüli – kárt okoztak.

A fagykár következtében, valamint a virágzáskori csapadékos, párás idő miatt a monilíniás betegségek (Monilinia laxa, M. fructicola) a virágzás kezdetétől egészen gyümölcskötődésig járványos mértéket öltöttek. Ezen kórokozók miatt is jelentősen csökkent a termés mennyisége.

A védekezéseket nehezítette, hogy a virágzáskori hűvös, tartósan 10 C⁰ alatti hőmérsékleten a gombaölő szerek hatékonysága is mérsékeltebb volt.

 

Fontos, hogy csonthéjasokban, különösen a meggyben és a kajsziban a rezes lemosó permetezéseket soha ne hagyjuk el

Ezt ősszel legalább egyszer, tavasszal egy-két alkalommal el kell végeznünk, hogy a további védekezések sikerét megalapozzuk. A későbbi permetezési fordulókat pontosan kell időzíteni.

Az első kezelést felszívódó készítményekkel fehér/piros bimbós állapotban, de legkésőbb 10%-os virágnyílásban kell elvégezni, például Luna Experience gombaölő szerrel. A második kezelést 50%-os virágnyílásban Flint Max-szal, a harmadik kezelést pedig 50-75%-os sziromhullásban Folicur Solo-val végezzük, hogy a legoptimálisabb védelmet tudjuk biztosítani.

Mindhárom készítmény a tenyészidőszak további részében is felhasználható megelőző jelleggel foltbetegségek, tafrina és rozsda ellen a fajtára jellemző színeződés kialakulásáig, az élelmezés egészségügyi várakozási idők figyelembevételével.

 

A reggeli harmat jelzése

Amennyiben reggel az ültetvényben a talaj harmatos, ne halogassuk a kezelést, mert a hajtásokba bejutó moníliát növényvédőszeres kezeléssel már nem lehet megállítani. Abban az esetben, ha a hajtásfertőzés bekövetkezik, azokat 40 centiméternyi egészséges rész levágásával távolítsuk el, hogy a kórokozó növényben való terjedését lassítsuk.

 

Az enyhe tél következtében a legtöbb levéltetű tojás áttelel

A kezdeti hűvös idő miatt ezek a kártevők jellemzően csak májustól okozhatnak problémát. Levéltetvek és pajzstetvek ellen évente 2 alkalommal használható a Movento, mely hosszú hatástartammal rendelkezik.

A cseresznyelegyek (Rhagoletis cerasi, R. cingulata) elleni védekezés sajnos csak nehezen megoldható. Az említett károkozók a gyümölcs színeződésekor rakják tojásaikat a gyümölcsbe, de jellemzően a termelő és fogyasztó már csak a betakarított nyüves gyümölccsel találkozik, ekkor már sajnos nem lehet mit tenni.

 

A keleti cseresznyelégy (R. cingulata) 2006-ban jelent meg az országban

A honos cseresznyeléggyel ellentétben ez az állat egy gyümölcsbe több tojást is lerak, illetve a cseresznyelégy által betojt gyümölcsbe is tojást rak. Ennek eredményeként egy gyümölcsben több nyű is található.

Rajzása elhúzódó, június elejétől augusztus végéig tart, míg a honos cseresznyelégy május elejétől június végéig rajzik.

A másik fontos károsító csoport az atkák, ellenük szintén nehéz védekezni, mert nagyon gyorsan fejlődnek, nyáron akár egy hét alatt kifejlődhet egy új generáció.