fbpx

Sorfüggetlen silókukorica-betakarító adapterek

Írta: MezőHír-2021/07. lapszám cikke - 2021 július 12.

Az elmúlt három évtizedben jelentősen megváltozott a silózók adapterválasztéka. Míg a ’80–90-es években a silókukorica-betakarítást csak soros adapterekkel szerelt szecskázókkal végezték, addig napjainkra egyeduralkodó lett a sorfüggetlen adapterek alkalmazása.

Mielőtt áttekintenénk a sorfüggetlen adapterek jelenlegi konstrukciós kínálatát, idézzük fel fejlődésük eddigi 35 évének főbb állomásait. A sorfüggetlen adapterek bevezetésében egyértelműen úttörő szerepe volt a Stadtlohn-i (Németország) Maschinenfabrik KEMPER GmbHnak. E cég tevékenységének tudható be, hogy bármilyen sorfüggetlen silókukorica-adapterről legyen szó, a szakzsargonban sok esetben Kemper adapterként emlegetik, abban az esetben is, ha esetleg más gyártó terméke az adapter. Először függesztett silózóhoz készült1984 volt az a nevezetes évszám, amikor az első Kemper gyártású sorfüggetlen adaptert megismerhette a nemzetközi szakmai nagyközönség. Akkor még csak 3 méteres verzióban, 4 soros munkaszélességben dolgozott a konstrukció, és a szintén Kemper gyártású függesztett silózóhoz került kifejlesztésre. Egy évvel később viszont a gyártó elkészítette az önjáró szecskázókhoz adaptálható verzióját is.

 

Teljesen újszárvágási technológia

Míg a hagyományos, soros adaptereknél soronként füles behúzóláncpárok és forgókések végzik a szárbehúzást, addig a Kemper Champion sorfüggetlen adapternél a behúzórotor és nyolc felcsavarozható, ívelt szegmensből álló vágókéskorong végzi ugyanezt a feladatot egyszerre több soron. Az adapter sokkal egyszerűbb felépítésű, illetve meghajtású, kisebb teljesítményigényű, magasabb munkasebességű és területteljesítményű, mint sorhoz kötött versenytársai. Karbantartásigénye és üzemeltetési költsége is jóval alacsonyabb, mint a soros adaptereknek. Nem befolyásolják a csatlakozósorok, illetve a változó állománysűrűség és annak magassága.

 

sorfüggetlen adapter
Az első, 4,5 méteres Kemper sorfüggetlen adapter

 

Megváltoztatta az önjáró szecskázók adapterkínálatát

A ’90-es években fokozatosan egyre nagyobb teljesítményű önjáró szecskázószériák jelentek meg az európai piacon. Ezekhez igazodva növekedett a Kemper sorfüggetlen adapterek munkaszélessége is. 1993-ban jelent meg az első szélesebb, 4,5 méteres, sorfüggetlen Kemper Champion adapter, 3 évvel később pedig a 6 méteres munkaszélességű modell. Előbbinél két kisebb vágórotort integráltak a korábban alkalmazott két nagyobb közé, míg a hatméteresnél először 6 kisebb, majd napjainkban már emellett 4 egyforma, nagyobb rotoros verziót is kínálnak. Természetesen ezek a 3 méternél nagyobb modellek tagolt vázszerkezetűek, és szállítási pozícióba hidraulikusan felhajthatók. A következő években tovább bővült a kínálat munkaszélességben, egészen 9 méterig, de 8 éve már a 15 méteres verzió tanulmánygépe is elkészült. A ’90-es évek közepétől már a nagy silózógyártók is kezdtek átállni a soros silókukorica-adapterekről a sorfüggetlen konstrukciók bevezetésére a betakarítógépük adapterkínálatában.

Napjainkban a sorfüggetlen adapterek fejlesztése során – a konstrukciós kereteken belül – fő irányvonal a méretválaszték-bővítés és a munkaszélesség növelése. A nagy munkaszélesség miatt egyre korszerűbb auto-pilot rendszereket kínálnak a gyártók az adapterekhez.

A következőkben áttekintjük, honnan indultak és jelenleg hol tartanak a kínálatban, illetve milyen konstrukciós sajátosságok jellemzik a sorfüggetlen adaptereket.

 

sorfüggetlen adapter
A CLAAS RU-450 sorfüggetlen adapter

 

Claas betakarító
Az ORBIS V-formájú anyagáramot biztosít még változó kukoricaállományban is (fotó: CLAAS)

 

Claas

Az önjáró silózók gyártásában egyik legrégebbi múlttal rendelkező CLAAS az RU-450 szériával vezette be a Jaguar szecskázócsaládjának adapterválasztékába a sorfüggetlen konstrukciót. Az 1996-ban, a Jaguar 800-as sorozat adapterválasztékaként bemutatott széria alapvetően szintén a vágórotoros megoldást alkalmazta, de a szárbehúzó rotorok sokkal laposabbak, kerületükön egymáshoz közel elhelyezett szárbehúzó ujjsorpárral. A 4,5 méteres RU-450-nél három, míg a hatméteres RU-600-nál négy ilyen rotort alkalmaztak. A mindig egyenletes vágásmagasságot a kombájnoknál bevált AUTO-CONTOUR talajkövető rendszerrel garantálták, és a kezelő kényelmét a szintén jól bevált AUTOPILOT automatikus irányításvezérlő alkalmazásával növelték. A jelenlegi, 4,5; 6; 7,5; 9 méteres ORBIS sorfüggetlen adapterszériájuk lényegében a korább RU-sorozat professzionális továbbfejlesztése. Az összecsukási-nyitási kinematikájukat teljesen átdolgozták, hogy az erre szükséges időt csökkentsék. Minden modell V-formájú anyagáramot biztosít még változó kukoricaállományban is. Az új, sarló alakú éllel ellátott vágótárcsák végzik a szárvágást, az új lengőkeret-kialakítás pedig a termény központosított szállítását biztosítja a silózó előtömörítő hengereihez. Természetesen az új széria is AUTO CONTOUR aktív keresztirányú talajkövetéssel rendelkezik.

 

Stalkbuster szárzúzó
A StalkBuster szárzúzó jól látható a felemelt adapter alatt (fotó: John Deere)

 

John Deere

A magajáró silózó gyártásában szintén jelentős hagyományokkal rendelkező John Deere nem bízta a véletlenre a sorfüggetlen adapterek bevezetését a silózószériájának kínálatába. 1997-benmegvásárolta a MaschinenfabrikKEMPER GmbH-t, és lényegében az általuk fejlesztett és gyártott adaptereket kínálja zöld-sárga színben. A jelenlegi 8000-es silózószéria különböző típusaihoz a Kemper 300plus és 400plus sorfüggetlen adaptercsaládok tagjai érhetők el. Előbbi kompakt kialakítású, kis átmérőjű rotorokkal, 4,5; 6; 7,5 és 9 méteres munkaszélességben, míg a 400plus nagyobb rotorokkal, 4,55; 6; 7,5 és 9 méteres vágásszéleségben rendelhető.

Utóbbi egy vadonatúj fejlesztést hozott a sorfüggetlen adapterek piacán. A 460plus modellhez bevezetett StalkBuster szárzúzó az adapter után visszamaradt tarlót aprítja fel, semmisíti meg. A teljes vágásszélességben nyolc vertikális rendszerű késrotor aprítja fel a tarlót, hatékony védelmet nyújtva a kukoricamoly és fuzárium ellen, így minimálisra szorítva a kukoricamoly túlélését a téli hónapokban. A fejlesztést az AGRITECHNICA 2017 kiállítás szakmai zsűrije aranyéremmel ismerte el.

 

New Holland BFI
A New Holland BFI adaptercsalád egyik tagja (fotó: New Holland)

 

New Holland

A New Holland talán az egyik legrégebbi önjárósilózó-gyártó márka, hiszen 1961 óta van jelen a kínálatukban ez az eszköz. A jelenlegi FR ForageCruiser szériájához szintén a Kemper gyártású 300plus és 400plus sorfüggetlen adaptercsaládok tagjait kínálják, New Holland-színekben, SFI és BFI típusjelzéssel. A 650 mm átmérőjű vágótárcsákkal szerelt SFI-szériát hajlékony szárú, fiatal, rövid növények vágására tervezték, opcionális sorvezetéssel. A kompakt kialakítású adaptercsalád 4,5; 6; 7,5 és 9 méteres munkaszélességben érhető el. A vastagabb szárú magasabb állományhoz kínálják a magas fordulatszámú, 1 350 mm átmérőjű vágótárcsákkal és volfrám-karbid bevonatú vágólapokkal szerelt BFI-sorozatot. A silókukorica mellett cirok, napraforgó, teljes növényi szilázs, repce, kender betakarítására is alkalmas.

 

Krone a BigX
A Krone a BigX silózókhoz saját fejlesztésű sorfüggetlen adaptert kínál

 

Krone

A Krone saját fejlesztésű EasyCollect sorfüggetlen adaptercsaládja méltán lett híres, hiszen kínálatában a legnagyobb munkaszélesség-választék szerepel, amelyet egyedi szárvágó és behúzó rendszerének is köszönhet. A szárak elvágása ennél a szériánál egyszerű ollós elven működik. A végtelenített vezérelt pályán vízszintesen futó kések a növény szárát a fixen álló késekhez húzzák, és így biztosítják a gyors és határozott vágást. A szintén végtelenített pályán futó, hevederre erősített, speciálisan kialakított fogak megragadják a növényt, és az adagolóhengerekhez továbbítják, a „Pick&Place” ujjak pedig biztosítják a kukoricanövény kiegészítő megtartását. Az EasyCollect család4,5–10,5 m munkaszélesség között, 5-féle méretben, 2, illetve 3 szekcióra osztott kivitelben érhető el. Az új, 6,00 m,7,50 m és 9,00 m munkaszélességekben kínált, három szekcióból álló XCollect sorfüggetlen adapterüknél a vágási rendszer jelentősen változott, hiszen a korábbi pengesort sarló alakú késkiképzésű, vertikális hajtású vágótárcsák váltották fel.

Összeállításunkból is kitűnik, hogy a bevált vágórotoros technika mellett az elmúlt egy-két évtizedben új konstrukciós irányvonalak is megjelentek a sorfüggetlen adapterek fejlesztésében.

 

SZERZŐ: FARKAS IMRE