A hazai műtrágya-felhasználás története a 20. században

A talaj tápanyag-szolgáltató képessége nem mindig elegendő a növények kielégítő táplálására. A növények által felvett tápanyagok legnagyobb részét a termesztett növényekkel együtt eltávolítjuk a mezőgazdasági termőterületről. Tápanyag-utánpótlás nélkül a talaj tápanyagkészlete fokozatosan kimerülne. Ez az utánpótlás tápanyagtartalmú anyagokkal, ásványi- és szervestrágya-készítményekkel vagy tápszerekkel történhet.

Mivel a trágya (ásványi, mű-, istálló- vagy zöldtrágya) előállítása, szállítása, kezelése és kijuttatása költséges, fontos tudnunk, hogy alkalmazásuk esetén növekszik-e a termés mennyisége, minősége, illetve a termés biztonsága. Ennek ismeretében tervezhetjük csak meg eredményesen a tápanyagellátás gazdaságos mértékét korszerű műtrágyaterv készítésével, a műtrágyamérleg figyelembe vételével.

A műtrágya-felhasználás Európában az 1900-as évek elejétől egészen az új évezred elejéig a gazdaság és az ipar fejlettségével arányosan változott. Nyugat-Európában már a 2. világháborút megelőzően jelentős műtrágya-felhasználás jellemezte többek között Hollandiát, Németországot vagy Olaszországot. Ezzel párhuzamosan a statisztikai adatokból jól nyomon követhető a műtrágya-felhasználás eredményeként betakarítható termés mennyiségének növekvő tendenciája is (Füleki, 1999).

Hazánkban csak a világháború után indulhatott meg a műtrágya-termelés, illetve -behozatal, valamint a nagyüzemi növénytermesztés. Az akkoriban korszerű agrotechnikai módszerek elterjedése hatalmas változásokat hozott a tápanyag-gazdálkodásban és a terméshozamban is (1. grafikon).

 


1. grafikon. A búza és a kukorica termésátlaga a rendszerváltásig. Forrás: KSH

 

A második grafikonon jól látható, hogy a ’60-as évek után jelentős mértékű túltrágyázás kezdődött. Ennek célja – többek között – az intenzív gazdálkodás keretei között egy magas terméshozam elérése volt. Ugyanakkor az állami támogatásoknak köszönhetően a műtrágyaárak alacsonyak voltak, így ezt könnyen meg is lehetett valósítani. Ennek a mértéktelen felhasználásnak már a ’80-as években megmutatkoztak a kedvezőtlen hatásai, és egyre több bizonyítékot szolgáltattak erre a különböző kísérleti eredmények is. Nyugat-Európa számos országában a ’80-as években már elkezdtek egyre szigorúbb környezetvédelmi rendelkezéseket hozni (szennyezettségi normatívákat, nitrátadót stb.). Ezek után, a fokozatosan megszűnő állami támogatások következtében, a műtrágyaárak folyamatos emelkedése miatt a felhasználás ezzel fordított arányban csökkent. A ’89-es rendszerváltást követően a megváltozott birtokviszonyok és a műtrágyaárak drasztikus, robbanásszerű emelkedése jelentős csökkenést hozott magával a felhasználás terén. Hozzátesszük, hogy ennek a csökkenésnek az okai között még egyáltalán nem szerepeltek a környezetvédelmi szempontok. Sajnos ebben az időszakban hazánk tápanyagmérlege drasztikusan leromlott, és negatív irányba tolódott el, amit ugyan egy lassú javuló tendencia váltott fel az utóbbi másfél-két évtizedben, de a mérleg még így is jelentősen deficites. Az előzőekben már utaltunk arra, hogy a termés betakarításával a talaj tápanyagkészletének jelentős részét eltávolítjuk a területről, miközben a visszapótlást Sárdi szerint sem környezetvédelmi okokból, sem anyagi érdekekből nem lehetséges csak és kizárólag a műtrágya kihelyezésével megoldani.

 


2. grafikon. Műtrágya-hatóanyagok hazai összesített felhasználása. Forrás: KSH

 

A szerves trágyák pozitív hatása régóta ismert. A növénytermesztés során kivont tápanyagokat évszázadokon keresztül csak ezekkel tudták pótolni. Az elmúlt századokra jellemző volt az állattartás arányossága a növénytermesztéshez viszonyítva, így nem jelentett gondot a szerves trágya alkalmazása. Nem voltak különböző régiókra koncentrálódva a hatalmas állattartó telepek, hanem mindenki számára elérhető volt az istállótrágya. Ma amellett, hogy a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztés aránya nagyon elrugaszkodott egymástól, még a távolság is gondot okoz. Ugyan nem javasolják évente a szervestrágyázást, de ettől függetlenül egy-egy alkalommal 30-40 tonna mennyiségben hektáronként szükségszerű kijuttatni. Ekkora tömegnek a megmozgatása és a beszerzése napjainkban komoly gondot okoz a gazdálkodóknak. Nem utolsósorban a műtrágyák hatóanyag-tartalma koncentráltabb, szállításra, mozgatásra vagy kijuttatásra váró mennyiségük kevesebb, így gazdaságosabbnak tűnhet az alkalmazásuk. A ’60-as években a műtrágya és a szerves trágya felhasználási aránya 50:50% volt, ez az arány a ’70-es évekre 75:25%-ra módosult (3. grafikon).

 


3. grafikon. Szervestrágya-felhasználás Magyarországon (KSH)

 

A különböző szervestrágya-féleségek (istálló-, híg- és zöldtrágya, illetve a komposzt) alkalmazásának pozitív hatásait tudományos kísérleteken keresztül is igazolták, ugyanis a tápanyag-visszapótláson kívül még jelentős hatásuk van a talaj állapotának kedvező irányba történő befolyásolására is, mind a fizikai, mind a kémiai paramétereken keresztül.

Ugyanakkor hiába a bizonyítottan pozitív hatás, ha a felhasznált mennyiség évről évre csökken, és egy idő után várhatóan majd a nullához közelít.

A talajba kerülő műtrágyák és szerves trágyák hatóanyag-tartalmát a növények az alkalmazás évében általában nem képesek teljes egészében felvenni, azaz hasznosítani. A hasznosulás mértékét nagyban meghatározza az adott tápelem kötésformája a műtrágyában vagy szerves trágyában. A vízoldható formában alkalmazható, illetve a talajban kevéssé lekötődő, mozgékonyabb tápelemek hasznosulása a kiadagolás évében mindig sokkal nagyobb, mint az erősebb szerves kötésben lévő formáké vagy a talajban könnyen lekötődő műtrágyáké. Az előbbiekre a nitrogénműtrágyák vagy a káliumműtrágyák jelentik a jellemző példát, míg az utóbbi csoportba a szerves trágyák nitrogéntartalma vagy a foszforműtrágyák tartoznak.



A hasznosulás mértékét nagyban meghatározza az adott tápelem kötésformája

 

Az alkalmazás évében fel nem használódott, talajban maradó műtrágya- és szervestrágya-hatóanyagok a következő évben is a növények rendelkezésére állnak, ezt nevezik utóhatásnak. Az utóhatás időtartama függ a tápelem talajbeli mozgékonyságától, a lehetséges veszteségek mértékétől – kimosódás, gáz alakú veszteségek, stabil megkötődés a talajban stb. Az istállótrágya 50%-os hasznosulásával lehet számolni az alkalmazás utáni első 3 évben.

A hatékonyság definíciója értelmében a műtrágyázás hatását az általa létrehozott termésnövekedéssel mérjük. A viszonyítás alapja a nem műtrágyázott terület terméseredménye. Számos kísérleti tapasztalat szerint – és Liebig minimumtörvénye értelmében – egy adott tápelem hatása annál nagyobb, minél kevesebbet tartalmaz a talaj ebből a tápelemből. A tápelemmel gyengén ellátott talajon jóval nagyobb az azonos műtrágyamennyiség hatásának valószínűsége, mint a közepesen vagy jól ellátott talajokon.

 


4. grafikon. A műtrágyák hatóanyagainak hasznosulása hosszabb időtávon

 

Teljesen másként alakul a nitrogénműtrágyák hatása a foszforral különbözőképpen ellátott talajokon. Ebben az esetben a növekvő nitrogénadagok a foszforral rosszul ellátott talajon csak kismértékben növelik a termést, a nagy nitrogénadagok pedig terméscsökkenést is okozhatnak. Foszforral jól ellátott talajokon viszont sokkal nagyobb a N-műtrágyák hatása, nagyobbak a termések, és a terméscsökkenés is csak extrém N-adagoknál jöhet létre. Mindez ismét teljesen megfelel Liebig tápelemminimum-törvényének, vagyis hogy mindig a minimumban lévő tápelem korlátozza a létrejövő termést (Füleky, 1999).

 

SZERZŐ: SIPOS NIKOLETT

agrár híg- és zöldtrágya istálló komposzt Liebig mezőgazdaság műtrágya-felhasználás növénytermesztés szerves trágya talaj tápanyag-szolgáltató tápanyag-utánpótlás tápanyagkészlet utóhatás