fbpx

Magyar csodabogyó-lekvár hódít Japánban

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 30.

A 2019-es Foodex Japán élelmiszeripari kiállításon ismerkedtek meg a japánok a lekvárral (ott nincs hasonló termék), majd a séf bemutatója győzte meg őket, hogy a szatmári szilvalekvárra van szükségük.

 

Több magyar termék közül választották ki a szilvalekvárt Japánban

Nem sokára a szigetország lakói is megismerhetik azokat a magyar ízeket, melyek a szilvalekvárhoz kapcsolódnak. A forgalmazó bízik benne, hogy a japán térnyerést követően más, távol-keleti országok érdeklődését is felkeltheti a szatmári szilva ebben a formában.

A szilvalekvár először egy kávéházlánc polcain, országszerte több ezer üzletben fog felbukkanni – a jelenlegi tervek szerint – péksütemények töltelékeként. Mivel a pandémia miatt jelenleg a japán vendéglátóhelyek is zárva tartanak, a bevezetés elhúzódhat.

 

szilvalekvár
Ízesített szilvalekvár (Fotó: Agricolae Kft.)

 

Az első rendelés egy tonna, de optimális esetben közel 20 tonna is lehet

A szigetország már közel egy tonna, összesen 1356 üveg lekvárt rendelt – nyilatkozott Jámbor László, az Agricolae Kft. külkereskedelmi munkatársa.

Ha az üzlet beindul, akár havi 20 tonnával is exportálhatnak a szilvából, amit Magyarországon is csak “csodabogyóként” emlegetnek.

A gombócban és buktában is fogyasztható gyümölcs a magyar konyha egyik jellegzetessége.

A szilvalekvár jótékony hatásai:

  • javítja a szívegészséget;
  • serkenti a veseműködést;
  • normalizálja a gyomor működését;
  • gazdag A-, B- és E-vitaminban.

 

szilvalekvár
Agricolae lekvárok (Fotó: Agricolae Kft.)

 

Szilva és szilva közt is van különbség

A lengyel szilva savasabb, míg a szerb édesebb ízvilágú, köztük a szatmári egy ideális átmenetet képez, Az egyik legízletesebb fajta, ami zamatát több tényezőnek is köszönheti: egyrészt a térség kedvező mikroklímájának; másrészt a négy folyó hordalékából keletkezett talajnak, ami optimális feltételeket teremt a növény számára.

 

Sok múlik a lekvárfőzés módján

Az Agricolae Kft. a hagyományokat megtartva, de a technikai hiányosságokat pótolva, gömbvákuum üstös technológiával készíti el a lekvárt. Ennek során 100⁰C helyett csak 50⁰C-on főzik. Ezáltal jobban megmaradnak benne a vitaminok, az íz-és illataromák, és az égetett részecske-tartalom is az egészségügyi határérték alatt marad.

 

szilvalekvárFoodex Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállítás (Fotó: Agricolae Kft.)

Az Agricolae Kft. számára a külföldi jelenlét már nem újdonság

Németországban és Romániában is jelen van a cég nagy kiszerelésű szilvalekvárjaival és meggybefőttjeivel. Utóbbi pedig már az ausztrál és kanadai piacon is megjelent. Most abban reménykednek, hogy hamarosan a kisebb kiszerelésű lekvárok is felbukkanhatnak a fenti országok boltjainak polcain.

“Ázsiában emellett további terjeszkedést is tervezünk: egyfelől szeretnénk a kínai piacon is megjelenni. Másrészt a távol-keleti országokban a japán piacon való jelenlét egyfajta minőségi mutató, ezért bízunk benne, hogy a lekvár más országok érdeklődését is felkeltheti” – tette hozzá Jámbor László a cég képviseletében.

 

szilvalekvár
Szatmári szilva (Fotó: Agricolae Kft.)

 

 

Forrás: Agricolae Kft., sajtóközlemény