fbpx

FAO: idén minden drágult, csak a hús lett olcsóbb

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 06.

Októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak a szemestermények, növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt a FAO adatai szerint. A húsfélék ára októberben viszont már a második egymást követő hónapban csökkent – írja az MTI.

 

 

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított októberi élelmiszerárindex tavaly októberhez képest 6 százalékkal (5,7 ponttal) emelkedett. A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A szemestermények árindexe nőtt a legjelentősebben, 111,6 pontra emelkedett, és ezzel már negyedik hónapja tartott a drágulás. A növényi olajok árindexe kilenchavi csúcsra, 106,4 pontra emelkedett októberben. (Azóta viszont fordulat állt be, itt írtunk róla.) Ekkor már ötödik hónapja emelkedett a tejtermékek árindexe is, 104,4 pontra nőtt. A húsfélék októberi árindexe viszont 90,7 pontra mérséklődött, január óta kilencedszer jegyeztek fel havi szintű árcsökkenést. Októberben olcsóbb volt a sertés, a szarvasmarha és a baromfihús, de többet kellet fizetni a juhhúsért, mint szeptemberben.