fbpx

Visszatért a gabonatermelési kedv

Írta: Gönczi Krisztina - 2025 június 20.

Spanyolországban a termelési szezon eddig jóval csapadékosabban alakult, mint az utóbbi években, az árak is jók, így megnőtt a gabonatermelési kedv. A jelenlegi kilátások szerint kétmillió tonnával kevesebb importra lehet szükségük az idei aratások után, ami csökkenti az igényt az ukrán búzára és kukoricára.

búza
Növekedett az összes gabonaféle termőterülete, és egész jók a terméskilátások Spanyolországban
(fotó: shutterstock)

Több volt a csapadék

Spanyolországban a tavalyinál jóval csapadékosabb volt az időjárás tavaly októbertől júniusig. Az esők már októberben késleltették az őszi kalászosok elvetését, ám ez a csapadék később jól jött a fejlődő növényeknek. November közepétől ugyanis csapadékszegény, átlag feletti hőmérsékletű időszak következett, a vetések is csak ekkor tudtak befejeződni. A tél enyhe volt, a következő csapadékos időszak pedig január végén köszöntött be.Ezután kifejezetten esős időjárás jellemezte a spanyol tavaszt egészen május közepéig, de itt is szokatlanul hideg volt a március és az április. Az első komoly hőhullám május második felében érkezett meg, ami kissé vissza is vetette az addig kiváló terméskilátásokat.

A víztározók telítettsége most 76%. A kedvező öntözési kilátások és a jó piaci árak a kukorica területének növeléséhez is vezettek. Így az összes gabonafélével bevetett terület nagysága visszatért az utoljára öt évvel ezelőtt látott szintre.

Csökkenni fog az ukrán import

Spanyolországban az árpa a legsikeresebb szántóföldi kultúra, ebből az idei termés 9,5 millió tonna körül alakulhat, míg búzából 7,6 millió tonnát, durumból 900 ezer tonnát arathatnak a becslések szerint. Emellett zabot (1,3 millió t) és tritikálét (900 ezer t) termelnek még nagyobb mennyiségben.

Spanyolország összes gabonatermése várhatóan meghaladja a 24,1 millió tonnát, ami csökkenti az ország importigényét. A hamarosan lezáruló értékesítési szezon teljes behozatalát több mint 16 millió tonnára teszik a szakértők, míg az idei aratás utáni igényeket 14 millió tonnára becsülik. Spanyolország az ukrán gabona legnagyobb felvevője Európában. Búzából és kukoricából egyenként 4–6 millió tonnát vásárolt innen az utóbbi két évben.