Még le sem zárult minden kertészeti pályázat, és máris ismerkedhetünk a következő, a gépbeszerzést fókuszba helyező kiírással. Ez a tervek szerint kétszer is megnyílik idén.
Már lezárult a kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és post-harvest fejlesztések támogatása (KAP-RD01a-RD01c-1-24) kiírás, ültetvény- és gyógynövénytelepítésre azonban idén április folyamán még pályázni lehet. Ugyanakkor a tervek szerint áprilisban egy másik kertészeti támogatás elnyerésére is lehetőség nyílik: kifejezetten kertészeti gépek, eszközök és a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológiák beszerzéséhez nyerhető el forrás. Ugyanerre idén még egyszer pályázni lehet októberben.
Az elvárások
A 25 milliárd forintos keretösszeggel tervezett pályázatra 700-800 nyertest várnak. Csak az jelentkezhet, aki a megelőző, teljes, lezárt üzleti évben legalább 10 ezer euró STÉ értékű üzemmérettel rendelkezett, melynek legalább 50%-át a kertészeti tevékenység adta. A termelői csoportok, szervezetek ennek igazolása nélkül is megfelelnek a kiírás feltételeinek. Családi mezőgazdasági társaság (CSMT) és a gyógynövény-termeltetők, -feldolgozók esetében elegendő, ha a lezárt üzleti évben az árbevételük legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. Utóbbinak legalább 3 szerződéses partnert fel kell tudnia mutatni.
A támogatható beruházások
A támogatási összeg maximum 35 millió forint lehet. Az alábbi kertészeti gépek, eszközök finanszírozhatóak:
- mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható munkagépek,
- önjáró és vontatott betakarítógépek,
- szedőplatform, szüretelő-, szedőgép, szedőputtony,
- talajművelő gépek,
- egyéb gépek, eszközök,
- 1 db, legfeljebb 85 kW motorteljesítményű traktor, melynek a támogatott költségrésze max. 15 millió forint (max. 30 millió forintos beszerzési ár).
Továbbá a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológia beszerzése (az elszámolható kiadások max 15%-a):
- mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések,
- autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések),
- vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek).
A fagyvédelmi rendszerhez kapcsolódó vagyonvédelmi eszközök (pl. kamerarendszer, tárolókonténer) beszerzése, illetve a meteorológiai állomás kialakítása szintén támogatott.
A támogatás az elszámolható költségek felét teheti ki, fiatal mezőgazdasági termelő esetében a 65%-át, és gazdaságátadás esetén a gazdaság átvevője is a költségek 65%-át fedezheti támogatásból. Az ökogazdálkodók 60%-os támogatási intenzitást élveznek, ha az ökogazdálkodás üzemmérete legalább 10 ezer STÉ, és a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó üzemméret legalább 30%-a öko vagy ökológiai átállás alatt van. A kollektív beruházók is 60%-os támogatási intenzitással számolhatnak.
Nyerési esélyek
A megvalósítás határideje 24 hónap, az előleg mértéke a támogatás 25%-a. Nagy nyerési esélye annak van, aki szakmailag képzett, magas a kertészeti üzemméretének aránya, van szaktanácsadója, legalább öt éve, igazolt partneri kapcsolatokkal tevékenykedik ebben az ágazatban és termelői csoport tagja. Előnyös, ha már van korábban elnyert és sikeresen végig vitt pályázata. Ökogazdálkodók plusz öt pontot kapnak, de ugyanennyit lehet kapni a zöldhulladék, nyesedék helyi felhasználásáért, illetve azért is, ha a kertészeti üzem legalább részben megújuló energiaforrásból fedezi az energiaszükségletét.
A pályázati tervezet linkje itt található.