fbpx

Kukoricaszámok feketén-fehéren: érésidő, aszály, öntözés

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 január 26.

Közzétették a kukorica posztregisztrációs fajtakísérletetek eredményeit. Az objektív felmérésben 43 hibridet teszteltek az ország tíz pontján, és idén először adtak közre öntözött kísérleti eredményeket.

kukorica vízhiány
Tavaly már júniusban aszálytüneteket mutatott a kukorica (fotó: Horizont Média)

A korai hibridek csillogtak

Rendkívüli év volt a tavalyi, amelyben a késői érésidejű fajták nem tudták kibontakoztatni a képességeiket. Az igen korai, korai és középérésű fajták gyakran fej fej mellett teljesítettek, de betakarításkor a legjobb szemtermés/szemnedvesség arányt a korai fajták mutatták. A késői érésű hibridek szűk egy tonnával többet tudtak produkálni a többi éréscsoporttal szemben, ezt viszont 4-6 százalékponttal magasabb víztartalommal tették, ami kifejezetten hátrányos tulajdonságnak számított a földgázárak emelkedésének tükrében. A kiadványban a vízleadás ütemét is pontosan végigkövethetik az egyes fajtáknál az érdeklődők. (Lásd a témában: Ez gáz – nem úsztuk meg szárazon a nedves kukoricát.)

diagram

A vízpótlás hatása

Érdekes volt, miképpen reagálnak a kukoricák az öntözésre egy olyan aszályos évben, mint a 2022. évi volt. Ugyanazok az éréscsoportok és fajták szerepeltek mindkét technológiában, de a leghálásabbak a korai és középérésű hibridek voltak, amelyek a vízpótlás hatására 2–2,5-szeres terméstöbbletet mutattak, de az igen koraiak és a kései hibridek is duplázni tudtak. A legmagasabb FAO-számú csoportban vélhetően még jobb eredmények születtek volna, ha a termékenyülés ideális légköri viszonyok között történik.

A tanulságos adatok itt érhetők el.