Pest megye északkeleti, Nógrád megyével közvetlenül határos részén található a mintegy 1 350 lelkes község, Verseg. Lakossága a hely földrajzi adottságaiból eredően többnyire a mezőgazdaságból élt, ennek ellenére az egyik legszegényebb települések egyike volt, hosszú évtizedeken keresztül.
Józsa János
A helyi szövetkezet korábban elmulasztotta az időszerű fejlesztéseket – szárító-, tároló- és gépberuházásokat, stb. – amelyek a fejlődés alapkövét jelentették volna. A földek Ak-értéke 10-40 között változik, ami azt jelenti, hogy a területi adottságok feltételezik a gazdálkodás eredményességét – állítja Józsa János (64), aki tősgyökeres versegi, és szinte az élet minden területén kipróbálta már magát. Mezőgazdasági vállalkozására azonban talán a legbüszkébb, amellett, hogy az építőiparban, a kereskedelemben és a vendéglátásban is sikereket ért el, amelyektől ma sem tud elszakadni. Munkájával, szervezőképességével, kreativitásával méltán vívta ki a helyi lakosság megbecsülését, tiszteletét, és került 1972-től folyamatosan a falu vezetésébe, képviselő testületébe…
Dinamikus pályakezdés
Józsa János Versegen született, majd itt végezte az általános iskolát. 1963-ban került Budapestre, ahol a gépipari technikumban tanult 4+2-es oktatási rendszerben, majd ezt elvégezve a Soroksári Tsz. gépcsoport vezetőjeként kezdett dolgozni. Fél év után azonban már az Aszódi Áfész kereskedelmi alkalmazottja volt – kereskedelmi ellenőri minőségben. 1972-ben házasodott, és kereskedelmi szakirányon végzett felesége is közvetve a keze alatt kezdhetett boltvezetőként dolgozni. Az Áfész által üzemeltetett vegyes boltok, éttermek, kocsmák üzemeltetésének világa hamar felkeltette Józsa János érdeklődését, hiszen a dinamika, az állandó nyüzsgés jellemezte ezt a kereskedelmi ismereteken alapuló tevékenységet. Hamarosan azonban bevonult katonai szolgálatra, ahol nagyon jól használta ki a kínálkozó lehetőségeket, és három hónapos gyorsképzésekben több szakmát – bádogos, asztalos, minősített hegesztő és építésvezető – is szerzett.
Mindezek birtokában is úgy döntött leszerelésekor, hogy változatlanul a kereskedelemben próbál szerencsét. Elvégezte a bolti eladói és a boltvezetői iskolát, hogy szakmai értelemben tökéletesen képben legyen. Az Áfész szerteágazó kereskedelmi tevékenységén belül nagyon jól feltalálta magát, azonnal a HTO-programba csöppent, olajkutakat telepített. Emellett baromfi-, nyúlfelvásárlással és tápértékesítéssel foglalkozó felvásárlási központokat/telepeket hoztak létre kollégáival, az akkor már három Áfész-t egyesítő Galga Vidéke Áfész égisze alatt. Nem mellékesen pedig – magánemberként – rendszeresen látogatta a „csütörtökit”, azaz a hetipiacot Pesten, ahova ő szállította a falu termelőit árujukkal, és maga is temérdek piaci információval gazdagodott.
Hogy saját pozícióját és kiváltképpen a fizetését is javítsa, 1979-re esti képzésben elvégezte a kétéves boltvezetői és a hároméves felsőfokú ellenőri vendéglátó-ipari iskolát, így már nem volt akadálya, hogy hamarosan az Áfész igazgatósági tagjává válasszák. Mellette az Áfész építőbrigádját felügyelte és szakmailag is irányította, ahonnan hatékony ismereteket és kapcsolatokat szerzett, ami később a magánszférában komoly előnyökkel járt. A karbantartás és javítás szintén az ellenőrzése alá került, így abszolút rálátása és ráhatása volt a szövetkezet vertikumának operatív működésére.
Mindez azt is jelentette egyben Józsa János számára, hogy „bebetonozta magát” egy olyan munkakörbe, ahol valójában nagyon jól érezte magát. Ezt bizonyítja, hogy a gyakorlatilag 38 évet töltött el az Áfész kötelékében, ami számos – később nagyon jól kamatozó – munkasikert, temérdek személyes és munkakapcsolatot hozott számára…
Telephely részlete
1993-ban lett „maszek”
A rendszerváltozást követő harmadik évben érte el az Áfészeket is az átalakulási és legtöbbjét a felszámolási hullám. Ekkor Józsa János megvásárolta a versegi ABC-t a feleségének, majd további két éttermet, két kocsmát. Ekkoriban alpolgármesternek is megválasztották, hiszen közismerten dinamikus kereskedelmi és közéleti tevékenységétől a faluban is sokat reméltek. A korábbi Áfész-éra tapasztalata később sok mindenben segítette őt, hiszen számos jelentős eseményen nyújtott cégén keresztül – mai szakmai kifejezéssel élve – „parti szerviz” szolgáltatást.
Közben felnőtté vált két fia eleinte a vendéglátásban vett részt, egyikük húsfeldolgozó, másikuk vendéglátó-ipari végzettséggel. Úgy tűnt, hogy felzárkóznak édesapjuk vendéglátós törekvései mögé, de aztán nem sokáig nyerte el a tetszésüket ez a kevés szabadidővel és rengeteg munkával járó mesterség. Kifejezett kérésük volt, hogy a mezőgazdaság felé orientálódjon a család – ami persze édesapjuk számára is mindig egy dédelgetett cél volt. Mindkét fiú – Csaba és Balázs, valamint feleségeik is – elvégezte az aranykalászos tanfolyamot, miközben lassan lazultak a vendéglátói szálak, és mivel egyre erősebben fogalmazódott meg a már felnőtté vált gyerekek részéről is a váltás szükségessége, Józsa János 1992-ben maga is úgy döntött, hogy nyissanak a mezőgazdaság felé. Különösen, mivel a földkiadó bizottságnak is tagja volt, mind jobban belelátott a birtokviszonyok átrendeződésébe, a sok újsütetű tanácstalan földtulajdonos gondjaiba, akiknek kifejezetten a segítségére voltak azzal, hogy földjeiket később kibérelték és megdolgozták…
A rendszerváltás fordulatot hozott
Józsa János nagyapja ezermester volt, banki kölcsönnel épült házakat, ún. „fax-házakat” épített a ’30-40-es években szegényeknek, de a helyi Valkó-birtok lovas fogatainak (100 pár ló) „fuvar-logisztikáját” is ő vezényelte. Édesapja viszont a vasútnál volt könnyű munkán, de mellette a földdel és állatokkal foglalkozott. Gyakorlatilag a gazdálkodás adta akkoriban a család megélhetését.
Magyartarka-állomány
Talán a történelem vagy a család sorsa ismétlődik, de egyre erősebben jelentkeztek a ’90-es évek elején Józsáéknál is ezek a gazdálkodással erősen összefüggő vágyak, különösen, miután a kárpótláson 60 ha földre és jelentős nagyságú cser- és akácerdőre is sikerült szert tenniük.
A gazdálkodásba való bekapcsolódás első feltétele azonban a gép volt. Ehhez a Józsa János által támogatott bagi és kartali futballcsapat és a folklóregyüttes bajorországi testvérkapcsolata is kapóra jött, mert a szálak szorosabbra fűzésével gyakorlatilag a bajor parasztok használt gépeiből négy kamion használható technikát vásároltak, erőgépeket, munkagépeket, kombájnt, stb. és hoztak be egyik napról a másikra. Eközben – számításaiknak megfelelően – a földtulajdonosok nagy részétől sikerült bérbe venni a földeket, így az általuk művelt terület egyre nőtt az évek során.
Először három kollégával együtt kezdték a munkát, két év elteltével azonban az élet másként alakította a dolgok menetét, és a két társ helyett a Józsa-fiúk – Csaba és Balázs – léptek a vállalkozásba.
A megkezdett munka azzal folytatódott, hogy az értéktelen domboldalak kikerültek a művelés alól, az értékesebbekbe pedig fő növényként a zöldborsó, valamint váltónövényként ipari növények kerültek. A korosodó erdő pedig vágásérettnek lett minősítve – amelynek vágása az utóbbi öt évben indult meg –, ezért a java vágás szerfának, a betegebb tűzifának megy, és jut belőle évente karitatív célra is, a falu szegényeinek.
Családi megegyezéssel
Amikor a mezőgazdaság felé fordult Józsa János, nem titkolt terve volt, hogy a családot egyben tartsa, a fiait Versegen tegye érdekeltté, és igazgassa a pályára állásukat. Ezt a tervét segítette az a gazdálkodási koncepció, hogy vállalkozásuk mezőgazdasági bevételeit a kezdetektől rendszeresen a gazdaság fejlesztésére fordították. Tehették ezt azért, mert a megélhetést a kereskedelmi tevékenység, az asztalosüzem, az építőipari tevékenység az idők során folyamatosan képes volt fedezni.
Bikák, malacok és hízók komfortja az igényes istállókban
Ahogy az árbevételek engedték, mindkét fiú számára 300-300 ha művelt földterülettel és külön telephellyel rendelkező kisgazdaságot hoztak létre. A már említett zöldborsó mellett – amit korábban hat feldolgozó felé szállítottak, és természetesen szakaszosan, hőegységek szerint vetettek és vetnek ma is – kalászosok, repce és kukorica alkotja a vetésszerkezetet. A család gazdálkodása 700 ha területen folyik, miközben Józsa János menyei is – korábbi munkájukat feladva – csatlakoztak a mezőgazdasági tevékenységhez, önálló cégekkel, tevékenységi körrel. Az egyikük a szarvasmarha-ágazatot, a másikuk egy most „felépülő” sertéságazatot és egy tervezett – remélhetőleg a pályázatoktól függően hamarosan kivitelezhető – vágópontot tudhat majd a vállalkozásában.
A kialakulóban lévő mezőgazdasági profilt nézve úgy tűnik, hogy Józsa János terve sikerült, hiszen a fiai, menyei mindannyian érdekeltek már a mezőgazdaságban, mindegyiküknél folyamatos a termelés, s függetlenek ugyan, mégis összefüggő, egymást segítő tevékenységet folytatnak. Közös, jól felszerelt és összehangolt, korszerű gépparkkal dolgoznak, és jönnek az eredmények is. A papa pedig koordinál, szervez, meghatározza és kézben tartja a fő tevékenységeket, emellett pedig diszkréten felügyel. Természetesen nem tud elszakadni a vendéglátás, a kereskedelem, az építőipar és az asztalosüzem irányításától, dolgaik intézésétől sem. Emellett a dolgozók – akik jelenleg tizenöten vannak – mindannyian őstermelők, akik közel 30 ha-on gazdálkodnak, illetve a Józsa család integrálja, pontosabban műveli gépeivel a területeiket, a terményt a közössel együtt értékesíti, ami így számottevő jövedelemkiegészítés számukra.
Pályázatokkal előre
Józsa János korán felismerte, hogy a pályázatfigyelés, majd a jó érzékkel elkészített pályázatok legtöbbször célba érnek, és nagyban segítik a család gazdaságainak fejlődését. Számos pályázaton vettek/vesznek részt. A borsókombájnhoz nyert 40 milliós támogatás hozta meg ehhez a kedvet, majd a mellé tervbe vett 7000-es JD traktor szintén támogatott volt. Az első nagy, 1 000 m2-es csarnokot még önerősen építették meg, aztán pályáztak SB 1000 Westrup modulos magtisztítóra és ALVAN BLANCH DF10500 (5 t/h) típusú szárítóra, valamint 60 tonnás hídmérlegre. Ez utóbbiakból referenciaberuházás lett, amely jelentős engedménnyel is járt – meséli a pályázati és üzleti sikereket Józsa János.
A másik telepnél pedig a teljes MTZ alapú géppark cseréjéhez pályáztak erő- és munkagépekre. Négy db JD traktor, Vaderstad vetőgép, Horsch tárcsa és körbálázó fért a büdzsébe, amitől a talajművelés és egyáltalán a gazdálkodás egészének minősége jelentősen javult. Persze a savanyú talajok egyidejű módszeres javítására is szükség volt – istállótrágyával, Ph-befolyásoló kemikáliával –, amit talajvizsgálatok előztek meg. Mára a talajok termőképessége számottevően javult, ami a terméseredmények növekedésében egyértelműen megmutatkozik.
Az állattenyésztés is teret nyert
Ahogy fent már szó volt róla, az állattenyésztésen belül a magyar-tarka szarvasmarha tartása lett a „befutó”, amely fajtából 50 fejőstehén, 20 előhasi üsző, valamint a többi hízóbika, így ezek összlétszáma lassan meghaladja a százat. A tejnek helye van a saját élelmiszerüzletben, ahol az emberek valóban teljes tejet kapnak, legálisan, nagyon kedvező áron, míg a felesleg egy sajtüzembe megy.
A sertéstartás most kezd felfutni, az első ellések ebben az időben zajlanak, és jelenleg a cél a húsz koca elérése, az éves egészséges szaporulattal. Azért nem több, mert a vágópont ennyire lenne tervezve, no meg a saját takarmánykeverő kapacitása is ehhez alkalmas. A felvevőpiac illetve a saját bolt ellátására ennyi éppen megfelelő lenne – mondja Józsa János. Természetesen a puding próbája az evés, vagyis minden attól függ, milyen a kereslet, a piac. Tervek tehát ma is – és folyamatosan – vannak, pedig a gazdaság már most is jól prosperál, szemmel láthatóan lassan minden a helyére kerül…
Pince és a dolgozók „pihenőháza”
Rend mindenütt
Józsa János – igazolandó, hogy nem csak mesélni tud kiválóan és hosszasan – a terepjárójával utazva természetesen mindkét telephelyet, és nem mellékesen azokat a faluban fellelhető épületeket is megmutatta, amelyek a közreműködésével vagy a kivitelezésében épültek.
A telephelyekről elmondható, hogy szépen bekerítettek, minden pontosan a helyén van, a gépek ápoltak, látszik rajtuk a gondoskodás, a megbecsülés. A telephelyek parkosítva vannak, az utak szilárd burkolatúak, a frekventált helyeken térkő burkolat van, és a fűnyírás sem marad el, ami rendkívül barátságos, gondozott környezetet teremt. Az állatok elhelyezése minden bizonnyal kiállja az EU-konformitás próbáját, a trágya- és hígtrágyakezelés szinte észrevétlenül, a föld alatt vezetve, zárt rendszerben zajlik. A hatalmas betonfedeles, teljesen zárt hígtrágyatároló saját kivitelezésben készült.
A sertéseknél, szarvasmarháknál egyaránt ügyelnek minden higiénés szempontra és az állatok komfortjára. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Józsáéknál magas szinten termelő, „boldog” állatokat látni. Hasonlóan nagy precizitás jellemző a növénytermesztésben is, ahol az optimálisan megválasztott teljesítményű erő- és munkagépek mellett a szakmai tudás is jelen van. Igaz, a családban egyelőre nem egyetemi szinten, de a méregraktár kezelői szakvizsgától kezdve a különböző szakmai tanfolyamokat mind elvégezték, hogy a termelésben helytálljanak. A szakmai hozzáértés a terméseredményekben, az alkalmazottakkal való bánásmódban, egymás megbecsülésében nap mint nap megmutatkozik.
Józsa János nagy álma vált valóra azzal, hogy a mezőgazdasági termelés is ilyen magas színvonalon működik. Különös értéke a közös munkának, hogy mindez a családtagok tevőleges részvételével és akaratából történik.
Sikerült tehát Józsa János kezdetben még titkos terve, hogy a családot egyben és otthon – Versegen – tartsa. És ezért megtesz ma is mindent, ha kell. Ugyanakkor nem tett le a saját vágyainak beteljesítéséről sem, változatlanul viszi a hátán tovább az építészetet, a fa szeretetéből eredő asztalos tevékenységet, és egyetlen hétre sem adta fel a főzés, a vendéglátás rituáléjának gyönyörűségét. Nem kell kétszer megkérni ma sem, hogy egy takaros falusi lakodalmat szolgáljon ki a főztjével, mert ez ad éltető erőt és energiát számára. Ilyenkor érzi igazán, hogy még szükség van rá és a munkájára. De ugyanezt érzi, amikor egy sikeres mezőgazdasági beruházást bonyolít, amikor pályázati pénzt nyer, amikor egy gyönyörű hízott bika elhagyja a telepüket. Ez ad értelmet az életnek, no meg az, hogy a nagyobbik fiú unokája a Gödöllői Agráregyetem vagy a Gyöngyösi Főiskola felé tekintget, és egyre többször fordul meg a család telephelyein, kifejezve a szakma iránti érdeklődését…
