Digitalizáció, adatelemzés, környezetvédelem, fenntartható gazdálkodás – ezek a mezőgazdasági ágazat kulcskérdései mind Magyarországon, mind az Európai Unió tagállamaiban. A KAP keretében pályázati források is segítik a digitális technológiára való átállást.
A mezőgazdaság egyike azoknak az ágazatoknak, amelyekben a legmagasabb a tárgyi eszközök aránya: az egységnyi árbevételre jutó tárgyieszköz-állomány duplája, az egységnyi árbevételre jutó hitelállomány pedig két és félszerese a nemzetgazdasági átlagnak. Nem meglepő tehát, hogy a mezőgazdasági vállalkozások a működésükhöz szükséges eszközöket gyakran csak külső forrásokra – hitelekre – támaszkodva tudják megszerezni. Ahhoz pedig, hogy egyrészt hitelképesek legyenek a szükséges tőke bevonásakor, másrészt pedig később is megőrizzék fizetőképességüket, és megbirkózzanak a törlesztőrészletekkel, hatékony működésre, gazdálkodásra van szükség.
Ez különösen összetett feladatot jelent egy olyan ágazatban, amely oly sok, a gazdálkodótól független körülménytől – javarészt olyanoktól, melyekre nincs ráhatása – függ, így például az időjárás szeszélyeitől. Ezekre a kihívásokra a technológiai fejlesztés adhat választ: növelve a hatékonyságot, és egyben megfelelve az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is.
Ehhez kapcsolódik az Európai Unió új agrárpolitikai reformja, amelynek sarkalatos célja, hogy a közösség kibocsátása 2050-re CO2-semleges legyen. Ez azt jelenti, hogy a műtrágya és a növényvédő szerek mennyiségét is csökkenteni kell. Ugyanakkor a termelők számára létfontosságú, hogy ne maradjanak le az éles piaci versenyben.
„A kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon” dilemmája
A feladat tehát az, hogy a termelés gazdaságossága, hatékonysága ne csökkenjen – sőt, lehetőség szerint mindinkább növekedjék –, és az unió széndioxid-kibocsátással kapcsolatos elvárásai se szenvedjenek csorbát, azaz kevesebb legyen az agráriumban felhasznált növényvédő szer, a műtrágya, a gázolaj mennyisége.
Ennek „a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon” dilemmának az ágazat csak azzal a modern, precíziós technológiával felelhet meg, amely lehetővé teszi, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen a megfelelő mennyiségű – se több, se kevesebb – „kényes anyagot” (műtrágyát, növényvédő szert, gázolajat) használjon fel a gazda.
Az ennek megfelelő fejlett technológia nem csupán az említett anyagokkal való takarékoskodáshoz nyújt segítséget, hanem abban is támogatja a termelőket, hogy adatalapú döntéseket hozzanak. Így például a modern adatelemzés megalapozza bizonyos munkaműveletek pontos időzítését, amely stratégiai jelentőségű kérdés, hiszen a klímaváltozás miatt egyre kevesebb, a mezőgazdasági munka szempontjából optimális nappal számolhatunk.
A digitális technológia már most sem idegen a mezőgazdasági termelőktől, hiszen sokan használják ezek jelenleg elérhető formáit, mint például az okostelefonokat, táblagépeket, szántóföldi szenzorokat, drónokat, műholdakat.
Ezek a technológiák sokféle módon segítik a gazdálkodást a talajviszonyok távolról történő mérésétől a megfelelőbb vízgazdálkodáson át az állatállomány és a növénykultúrák nyomon követéséig. Az összegyűjtött adatok elemzésével a gazdák következtethetnek azokra a valószínűsíthető tendenciákra, amelyek a jövőben meghatározhatják a növénytermesztés módozatait, kihatással lehetnek az állatok egészségére és jóllétére. Ez lehetővé teszi számukra az eredményesebb tervezést és ezzel a hatékonyabb és jövedelmezőbb gazdálkodást. Így a jobb terméshozam elérését, az optimális anyag- és munkaerő-gazdálkodást.
„Csak” információt kaphat a gazda a „nyers” adatokból
A digitalizáció gyakorlati jelentőségét egy példával szemléltetve, tegyük fel, hogy a gazda riasztást kap a fentebb említett rendszertől, hogy bizonyos kórokozók megjelenésére lehet számítani, az azok számára optimális meteorológiai feltételek miatt. Mivel a termelő még a kórokozó tényleges „akciója” előtt értesül a veszélyről, módjában áll megelőző intézkedéseket tenni, és adott esetben egy sokkal kevésbé agresszív növényvédő szerrel védekezhet, mint amelyre akkor lenne szüksége, ha az a bizonyos kórokozó már kárt okoz. Ez pedig győztes-győztes helyzetet teremt mind a környezet, mind a termelők, mind a termékeik fogyasztói számára. Természetesen ez a technológia nem jelenti azt, hogy a gazdák szakmai tudására, tapasztalataira nem lesz többé szükség, és bárki, aki képes néhány billentyűt megnyomni a klaviatúrán, vagy eligazodik egy tablet érintőképernyőjén, az képes lesz irányítani egy gazdaságot is.
Az adatgyűjtő rendszerek összekapcsolásával „csak” információt kaphat a gazda a „nyers” adatokból, amelyeket elemezve, átgondolva hozhatja meg a szükséges döntéseket. De a döntést neki kell meghoznia, nem a gépnek, az adatbázisnak – és ez nagyon fontos!
Ugyanakkor a döntések támogatása mellett a modern technológia a munkaerőhiányból adódó problémák megoldásában is segíthet az automatizálás, a robotika révén. A digitalizáció javára írható az is, hogy általa az élelmiszeriparnak és a fogyasztóknak a mezőgazdasági termékek nyomon követhetőségével kapcsolatos elvárásainak is könnyebben, pontosabban eleget tehetnek a termelők.
Aki kimarad, az lemarad
A gazdáknak a velük szemben támasztott szigorú és sokrétű elvárásoknak összességében és egyidejűleg kell megfelelniük, ha a piaci verseny nyertesei közé szeretnének tartozni. Ez pedig csak a fenntartható gazdálkodást megalapozó digitalizációra támaszkodva lehetséges. E technológiák azonban még nagyon drágák, bár az, hogy mennyit kell erre költenie a gazdának, attól is függ, hogy honnan, a gazdálkodás „eredeti” gépesítésének, digitalizációjának milyen színvonaláról indul.
Ez egyebekben nem csupán a hazai gazdálkodók kihívása, hanem az európai mezőgazdasági termelőkkel szembeni elvárás. A digitális technológiák – köztük a dolgok internete (IoT), a mesterséges intelligencia, a robotika és a nagy adathalmazok (big data) – segíthetik őket abban, hogy biztonságos, fenntartható és minőségi élelmiszereket kínáljanak úgy, hogy „többet termeljenek kevesebből”, emellett helytálljanak az éghajlatváltozással szembeni küzdelemben is. Mindezek hozadékaként új termékek és szolgáltatások létrejöttére is számíthatunk a jövőben, és javulhat az életminőség Európa vidéki területein.
E célt és ennek szerepét hangsúlyozta a Cork 2.0 nyilatkozat is, amely szerint a mezőgazdasági termelők és más vidéki vállalkozások számára egyre inkább létfontosságúvá válnak majd a fenntartható gazdálkodást lehetővé tevő digitális technológiák. Ez az oka annak, hogy az Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy Európa mezőgazdasági ágazata és vidéki területei digitalizáltakká váljanak, és adatok felett rendelkezzenek.
A digitális egységes piaci stratégia keretében „Az európai ipar digitalizálása” közlemény deklarált célja, hogy „minden európai iparág – ágazattól, székhelytől és mérettől függetlenül – teljes körűen élvezhesse a digitális innovációk által nyújtott előnyöket”, és ennek köszönhetően fejleszthesse termékeit, tökéletesíthesse eljárásait, és a digitális korszak követelményeihez igazíthassa üzleti modelljeit.
Banki hitel
Ha a gazda valamilyen okból sikertelenül pályázna, akkor fontolóra veheti, hogy érdemes-e hitelt felvennie terveinek megvalósításához. Persze, ha szeretne hitelt, még nem biztos, hogy kap is: a pénzintézetek meglehetősen szigorú feltételeket támasztanak az igénylőkkel szemben, és összetett szempontrendszer alapján bírálják el a kérelmeket. Röviden összefoglalva ezek lényegét: ha a gazdától kölcsönt kérne, mondjuk, a szomszédja, akkor ő aszerint döntene erről, számíthat-e arra, hogy az illető vissza tudja adni a pénzt, és megbízható-e annyira, hogy várhatóan teljesíti is e kötelezettségét.
A bankok ugyancsak e kérdések köré építik fel bírálati szempontjaikat, amelyek vizsgálata során a kérelmező könyvelési adatainak – adóbevallásának, mérlegbeszámolójának – kiemelt szerep jut.
Az biztosan nem lep meg senkit, hogy a bankok is azokat a könyvelési adatokból – mérlegből, eredménykimutatásból – számolható mutatószámokat veszik górcső alá, amelyek egy gondosan összeállított kiegészítő mellékletnek is részei. E mutatókat az őstermelők, egyéni vállalkozók egyszeres könyvvitel szabályai szerint vezetett könyveléséből nyert adatokból is kiszámítják. Vannak azonban olyan adatok is, amelyekről a kevésbé tapasztalt igénylők nem is gondolnák, hogy szerepet játszanak a hitelkérelmük elbírálása során.
Fontos, például:
‑ A pályázó cég készpénzállományának nagyságrendje: a pénztár év végi egyenlege legyen a társaság tevékenységi köréhez, működési körülményeihez mérten reális összeg. Az is lényeges, hogy ne lépje túl azt a határt, amit a számviteli politikában meghatározott a vállalkozó. Egyrészt gazdálkodási szempontból sem észszerű, ha a cég a szabad pénzeszközeit a kasszában pihenteti, ahelyett, hogy befektetné, vagy legalábbis biztonságba helyezné a bankszámláján; másrészt felveti annak gyanúját, hogy csak papíron van meg ez a pénz, és a tulajdonosok már réges-régen elköltötték – adózatlanul. Amíg a bank azzal fejezi ki aggályait ezzel kapcsolatban, hogy egyszerűen elutasítja a hitelkérelmet, addig az adóhatóság – amely a beszámoló említett adatából ugyanarra a következtetésre juthat, mint a pénzintézet – már keményebb és veszélyesebb „ellenfél”, ha adózatlan jövedelmet gyanít.
‑ Túlzásba vitt „adóoptimalizálás”: noha nem tilos, hogy a vállalkozás a jogszabályok betartásával, az adókedvezmények igénybevételével csökkentse adóterheit, az árbevétel arányában jelentős százalékot kitevő költségek rontják a cég hitelképességét. Ha a költségek egy része nem valós (például fiktív számlák támasztják alá), vagy nem a tevékenység érdekében merült fel, az nyilvánvalóan adókockázatot jelent – bár a költségelszámolás jogszerűségét a bank nem vizsgálja (a NAV viszont igen). Viszont, ha a pénzintézet azt látja például, hogy a vállalkozás éves bevétele 100 millió forint volt, de az adózás előtti eredménye mindössze 2 millió forint, akkor feltételezheti: már a gazdasági környezet mákszemnyi romlása mellett is kétséges, hogy a cég képes lesz törleszteni a hitelt.
‑ A kapcsolt vállalkozásoknak, illetve a tulajdonosoknak nyújtott hitelek: bár nem tiltja jogszabály, hogy a nyereséges vállalkozás időnként kölcsönnel segítse ki tulajdonosainak veszteséggel működő cégét, esetleg tulajdonosának nyújtson tagi hitelt, arra azért figyelni kell, hogy bizonyos kereteket, gyakoriságot túllépő hitelezési tevékenység már engedélyhez kötött. Másrészt, ha a hitelezői szerepben lévő társaság pénzintézeti kölcsönt igényel, akkor a bank értelmezheti a helyzetet úgy is, hogy erre a pénzre is azért van szüksége a cégnek, hogy veszteséges kapcsolt vállalkozásainak működését finanszírozza. Folyamatos likviditási gondokkal küzdő vállalkozásoknak viszont nem ad hitelt a bank. Az a cég pedig, amelynek működéséhez banki hitelre van szükség, az nem „szórja el” meglévő pénzeszközeit tulajdonosainak adott kölcsönökre.
Mielőtt beadja a vállalkozás a hitelkérelmét, célszerű a más vállalkozásoknak, tulajdonosainak adott kölcsönöket minél kisebb összegre leszorítania (erre az év zárása során érdemes megoldást találni).
‑ Hitelkeret rendezése: ha a társaság a rendelkezésére álló folyószámla-hitelkeretet szélsőségesen változó intenzitással veszi igénybe, jó, ha igyekszik az üzleti év végén minél többet visszafizetnie ebből. (Akkor is, ha biztos, hogy a következő év elején tetemes összeget kell ismét lehívnia a hitelkeretéből.) Sokat javít a cég hitelképességének megítélésén, ha a mérlegbeszámolójában a saját tőke és a hitel aránya az előbbi túlsúlyát mutatja.
Ha az ügyfél nem „álomügyfél”
Előfordulhat, hogy az őstermelő, a társaság ugyan nem a pénzintézetek álomügyfele – ezért el is utasítják hitelkérelmeit –, de eszközei között akad olyan, amely jelentős piaci értékkel bír. Az ugyan nem lenne szerencsés lépés, ha eladná azt, hiszen szükséges a tevékenységéhez, viszont mégis van rá mód, hogy pénzzé tegye. Ezt a megoldást nevezzük visszlízingnek. A visszlízing (angol megfelelője a „sale and lease back”, vagyis „add el, és lízingeld vissza”) a lízing egy fajtája, lényegében egy hitelezési forma.
Visszlízing esetében valamilyen eszköz vagy ingatlan tulajdonjogát a lízinget biztosító pénzintézet megvásárolja, és egy összegben kifizeti. (Egy összegben megkapja a gazda az eszköz értékének legfeljebb 80 százalékát, majd havonta részletekben visszavásárolja azt.) Ez pénzszűkében lévő (és rendszerint hitelképtelen) gazdálkodók számára lehet életmentő: az érintett eszköz fizikailag a helyén marad, így továbbra is használható a tevékenységéhez, a kapott hitel pedig szabad felhasználású, azaz nincs például olyan kikötés – mint mondjuk a támogatásoknál, illetve a célhoz kötött hiteleknél –, hogy beruházás finanszírozására kell felhasználni a pénzt.
Jellemzően a visszlízing a hitelnél kedvezőbb kamatozású, és hitelbírálatra sincs szükség a folyósításhoz. Ugyanis a hitel és a lízing közötti lényeges különbség, hogy míg előbbinél az igénylő tulajdonába kerül az eszköz, addig utóbbi esetén a lízinget biztosító pénzintézet lesz a birtokos. A lízing kockázata emiatt alacsonyabb.
Ha a gazda, a vállalkozás nem fizeti a törlesztőrészleteket, a lízing esetében a birtokjog könnyen és gyorsan érvényesíthető, így a lízingbe vevő hamar elveszítheti a lízingelt eszközt.
A hitelező lízingbe adó számára biztonságot jelent az is, hogy ha az adósa csődbe kerülne, más hitelezők vagy az adóhatóság nem foglalhatja le a lízingelt tárgyat/ingatlant, mivel az a pénzintézet tulajdonát képezi.
A visszlízing esetében nincs felső finanszírozási összeghatár. Ezért ha a gazdálkodónak jelentősebb összegre van szüksége, és értékes ingatlan van a tulajdonában, akkor az ingatlanalapú visszlízing lehet ebben segítségére.
Az is előfordulhat, hogy az őstermelőnek, a vállalkozónak pénzre van szüksége – akár új tevékenység, üzletág bevezetéséhez –, és később már nem lesz szüksége arra a vagyontárgyra, ingatlanra, amely a visszlízing fedezetéül szolgál. Ilyen esetben lehetőség van arra, hogy azt a visszlízing keretében ruházza át másra. Vagyis a törlesztőrészleteket a vevőnek kell fizetnie (aki/amely így végeredményét tekintve részletre vásárolta meg a szóban forgó eszközt).
Gazdálkodásban, adózásban, járulékfizetésben, munkaügyben és több más jogterületen kompetens szakértőink a vállalkozása szempontjából rendkívül lényeges adózási kérdésekben bármikor segítséget nyújtanak Önnek díjmentesen a MezőHír szaklappal folytatott együttműködésünknek köszönhetően.
Telefonos szakértőinket a 06-1-88076-00 telefonszámon éri el munkaidőben, hívjon minket, és használja ki az egyedi konzultációs lehetőséget szakértőinkkel.
SZERZŐ: SINKA JÚLIA KÖZGAZDÁSZ, OKLEVELES ÁFA- ÉS NEMZETKÖZI ADÓSZAKÉRTŐ
