Az elmúlt három év – a Covidtól a háborús gazdasági sokkon át – fontos piaci tanulságokkal szolgált. Kiderült, hogy a tömegtermékeknek mekkora a piaci „tehetetlenségük”, de az is, hogy a túlontúl exkluzív termékek nem mindig adhatók el. A több lábon állás pedig talán soha nem volt annyira fontos, mint most, amikor már sem a termésmennyiséget, sem az árat nem lehet előre megbecsülni. De merre érdemes elmozdulni? Ennek jártunk utána az MBH Bank agrárelemzőjével, Héjja Csabával.
A piaci zűrzavarok idején az előszerződéseknek komoly védőszerepük van, de amikor egy éven belül duplázódnak és feleződnek az árak, senkinek nem lehet felróni, ha csak a termés kisebb hányadát meri lekötni. A TÉSZ-ek és egyéb integrációk azonban továbbra is komoly erőt tudnak felmutatni a felvásárlókkal szemben, egy kicsit sem csökkent a fontosságuk. De mégis, mire tegye le a voksát a gazdálkodó, miből termeljen többet, miből kevesebbet, vagy vágjon-e bele valami új termékbe?
A zöldségek bizonyítottak
Olyasmit érdemes előállítani, amihez legalább részben megvan a gépparkunk, van hozzá elég emberünk, és piaci rést látunk rá. Például hiába nőtt a hagymatermelésünk az elmúlt 10 évben csaknem harmadával, eközben a belső felhasználás 50 százalékkal emelkedett, amit csak az import 75 százalékos bővülésével lehetett lefedni. A magyar hagyma decemberben elfogy a boltokból. Paradicsomból 10 év alatt csak 15 százalékkal tudtuk növelni a termelést, az igények azonban több mint 27 százalékkal nőttek, ezért ma már 50 százalékkal több paradicsomot kell beszállítanunk az országba. „Általában véve 10 év alatt 17 százalékkal tudtuk fokozni a megtermelt zöldségmennyiséget, miközben 22 százalékkal nőtt a fogyasztásunk és 76 százalékkal (!) az import mennyisége. Van egy 100 ezer tonnás űr a piacon, amit helyi termelőknek kellene betölteniük” – mutat rá Héjja Csaba.
A zöldségtermesztés nemcsak nálunk van bajban, aminek több oka is van. Az egyik klimatikus – öntözés nélkül nem megy –, a másik a munkaerő minősége és növekvő költsége, a harmadik kevésbé fontos, de nem elhanyagolható: a kiskultúrák mostoha sorsa a növényvédő szerek engedélyeztetésében. Ennek ellenére minden probléma megoldható, ha az elhárítását megfizeti a piac. És az a jó hír, hogy a zöldségek az elmúlt három évben igen jól teljesítettek. Felértékelődésük különösen most szembetűnő, amikor a gabonafélék, olajos növények ára egyetlen év alatt szinte megfeleződött. Igaz, előtte majdnem ugyanekkorát ugrott is. Következik ebből bármi is? Talán jövőre a zöldségfélék ára megy vissza annyit, amennyit eddig nőtt? Felejtsük el inkább az árakat, és koncentráljunk a mennyiségekre. Ha a fogyasztásunk rendre több, mint amennyit elő tudunk állítani az adott termékből, akkor számíthatunk rá, hogy azt mindig el tudjuk adni.
Amit nem tudnak utánunk csinálni
Ukrajna és Oroszország tőszomszédságában mostanra minden szántóföldi gazdálkodó belátta: a hosszan tárolható tömegtermékekkel nem tudunk versenyezni. Minden más, ami frissáruként akár csak két-három héten át dominálni tud egy fontos felvevőpiacot – lásd magyar meggy Németországban, dinnye Lengyelországban –, jó üzlet lehet. A prompt árusításhoz komoly hűtő-tároló kapacitások sem kellenek. Ez igaz a hazai vöröshagymára is: mivel karácsonyra kiürülnek a magyar készletek, nem kell törni a fejünket a tároláson. A hollandokkal már nem tudjuk felvenni a versenyt, de a tisztességes jövedelemhez éppen elég az a pár hónapos piaci lauf, amit meghagytak nekünk.
Ellenben a földrajzi helyzetünkből adódóan nálunk mindig több lesz a napfény, mint Hollandiában, így a szabadföldi zöldségek és gyümölcsök mindig más ízvilágot fognak képviselni, mint az északnyugati népeké. Érdemes megemlíteni azt a technológiai tudást is, amit mi még a szocializmusból hagyományoztunk át: jobban értjük a vetésforgót, a vegyszereket vagy a vetőmagtermesztést, mint egy átlagos nyugati gazda, nem beszélve keleti szomszédainkról. Gondosabb a nyomon követő-ellenőrző rendszerünk is, amit sokszor fájlalunk, pedig már erősen megkopott az EU-kompatibilissé válás során. Sőt, jobban is használhatnánk piacvédelemre azokat a minőségi hibákat, amelyeket a Nébih egy-egy külföldi élelmiszer-alapanyagban feltár.
Szomorú, hogy egyes hungarikum növényeinkből nettó importőrök lettünk, mert visszaszorította a termelésüket egy olcsóbb konkurencia, lásd kínai fokhagyma vagy fűszerpaprika. A globális és egyre szabadabb piac két fő eszközt ismer a piacvédelemre: egyrészt különféle ürüggyel (minőségi hiba, erdőirtás, gyermekmunka, dömpingár) igyekszik kitiltani egy-egy terméket, másrészt a fogyasztók döntésére bízza dolgot. Utóbbi tűrhetően működik jólét idején, viszont szinte semmit nem ér a válságban. Ilyenkor még a németek is a diszkontláncok akcióit nézik.
Válságban is kellenek az alapzöldségek
Régen egy hektárnyi káposztaföld eltartott egy családot, ma már inkább 20-30 hektárra van szükség a boldoguláshoz. (Lásd júniusi lapszámunkban: Saláta, káposzta: mi marad a termelő zsebében?) Egy közel 300 hektáros zöldségtermelő gazdaság már óriásnak számít. A sokféle faj és fajta vetésszerkezetbe illesztésének a zöldség-, de a gyümölcstermelésben is három funkciója van: a munkacsúcsok széthúzása, az emberek folyamatos foglalkoztatása és a piaci kockázatok kivédése. A munkaerőt illetően kicsit róka fogta csuka a helyzet: azért van sok ember a gazdaságban, mert sok a kétkezi munka, és azért van sok kétkezi munka, mert sok az ember, akit foglalkoztatni kell.
„29 éve fűszerpaprikázunk. 3 hektárról indultunk, volt már 104 hektárunk is, most 64. Jövőre 50 körül lesz” – mondja Szabadi Árpád Fajszon. 290 hektárnyi területük van 31 darabban, 11-féle növénnyel. A vetésforgó miatt vetett szántóföldi gabonák mellett van itt például zöldborsó, petrezselyem, vörös- és fokhagyma, másodvetésben csemegekukorica, kapor. A Duna mellett fekvő gazdaságban a terület 80 százaléka öntözött. Arra rendezkedtek be, hogy az év minden napján legyen annyi teendő, amivel 12 alkalmazottat le tudnak kötni, emellett az ápolási-szedési csúcsokban még 60–150 embert megmozgatnak. Jobbára környékbeliek és román idénymunkások érkeznek brigádban.
„A sok kultúra előnye, hogy ha az egyik növénynek gyenge a termése vagy rossz a piaca, akkor a másik megment minket. Sajnos ebben az ágazatban a munkaerő minősége már-már akkora kockázatot jelent, mint az időjárás. Ezért nem lesz újra 100 hektár fűszerpaprikám. Másképp kell szedni az Erős Pistához való alapanyagot, és másképp az őrleménynek valót. Ezt az emberekkel alig tudom megértetni, talán egy robot előbb-utóbb képes lesz rá. A soron belüli kapálásra is vettünk egy precíziós Steketee-t, de amikor kicsi a paprika, és a sok eső miatt sűrű a gaz, nem eléggé pontos ez a gép sem. Nem véletlen, hogy csak néhányan maradtunk nagyobb fűszerpaprikások az egész országban…”
Szabadi Árpád ügyel rá, hogy a tömegáruból, azaz az árpából, búzából is minőséget termeljen, de ez nem mindig sikerül. A szerződéses zöldségnövényekért – zöldborsó, csemegekukorica – idén 15-20 százalékkal többet ígértek a felvásárlók. Sajnos az esős időjárásban a fertőzések megtizedelték a potenciális termést. A borsóért ajánlott többletpénz nem fedezte a 40 százalékos terméskiesést. „A petrezselyem és hagyma viszonylag újak nálam, a magas áruk miatt kerültek be a termelésbe. A hagymának nem tett jót a kötelező akciózás: a 290 forintos átvételi ár azonnal 250-re zuhant. Őszintén szólva akkor is jövedelmező lenne, ha ennél is kevesebbért vinnék, mert jók a termésátlagaink. A petrezselymet pedig a leveléért termeljük. Amikor a paprikában nincs teendő, akkor ezt vágja még a traktoros is” – mosolyodik el Árpád.
Szíve szerint maga végezné a petrezselyem és a kapor szárítását, megújuló energiára alapozva. Azt mondja, illatos, zölden száradt fűszert tudna készíteni, minőségibb terméket, mint ami importként az országba kerül. Ha már meglenne a kapacitása, szívesen újraélesztené a környék bazsalikom- és majorannatermelő hagyományát is.
Hektáronként sok milliós haszon
A fenti táblázat a 2021. évi országos termésátlagok és a júniusi nagybani piaci árak alapján kalkulál egy becsült bevételt egy hektárra. Meg kell jegyeznünk, hogy a termelők elmondása alapján a feketén eladott termésmennyiség legalább akkora, mint amiről a KSH papírfehéren tud. Azaz a felső sor számait nyugodtan duplázzuk meg, és ez a fejes káposzta esetében még kevés is lesz… A jelenség a zöldségek 27 százalékos áfájának és a különböző méretű gazdaságok eltérő adózásának köszönhető. A lényeg, hogy a bevételekhez mérten a termelési költségek csekélyek, kultúránként és a technológiai színvonaltól függően jellemzően 1,5–4,5 millió forint közé esnek. Magyarán az a dinnyetermelő, aki nem tud 10 millió hasznot megtermelni egy hektáron, elszégyellheti magát, de a hagyma és főként a répa is sok milliós nyereséget ígér. A zöldségtermesztők olyan pozícióba kerültek, hogy valóban áldozhatnak a precíziós növényápolásra és a betakarítás-tárolás-csomagolás gépeire, épületeire.
Érdemes azt is figyelemmel követni, hogy mi az, amire az országnak nagyon szüksége van. A 2021. évi termés és a nettó importmennyiség alapján néhány fontos zöldségféléből az alábbi ábra szerint alakul az önellátottságunk. Míg nagymamáink a kukorica közt mintegy „mellesleg” megtermelték a szárazbabot is, ma ezt (és a lencsét is) szinte az utolsó szemig importáljuk. Hazai pályán vernek meg minket az extrudált szójával, a pörkölt hajdinával, a szárított majorannával, a pucolt dióval, az aszalt szilvával, mert a termelés utolsó lépését, az áru piacképessé tételét valamikor elhanyagoltuk. Az alapanyag-beszállítói szerepkörben könnyű is bent ragadni. Másrészt a kis mennyiségű, minőségi terméket mindig el lehet adni. Ha már sok az ember a kertészetben, miért ne szedhetnének sáfrányt is? Bármi bejöhet, hiszen az édeskömény is néhány év alatt futott fel 7,5 ezer hektárra, mára a csemegekukorica és a zöldborsó után a harmadik legjelentősebb zöldségkultúrává vált.
A következő, lenti ábrán a mögöttünk álló évtized termőterület-változásait követhetjük nyomon. Itt még nem szerepel a semmiből berobbant édeskömény, de a többi kultúrában is láthatunk nagy kiugrásokat. Sikersztorinak tűnik a spenóté és a gombaféléké, míg más téren lemostak minket a pályáról, például a spanyolok a brokkolival és a padlizsánnal. Ám aki egyszer beletanult abba, hogyan lehet sokféle kultúrát és dolgozót menedzselni, könnyen vált. Éppen ezért azok, akik vetőmagtermesztési múlttal rendelkeznek, nem állnak túl messze a kertészeti termelés követelményeitől: az árutermelőkhöz képest több emberrel, kis, izolált táblákon, bonyolult vetésforgókkal, sokféle fajtával és növénnyel, nagyon precízen dolgoznak. Általában csak az öntözés hiánya választja el őket attól, hogy a kertészet felé lépjenek.
„Ha én lennék egy 300 hektáros gazdaság vezetője, 30 hektárt folyamatosan fenntartanék valamilyen zöldségkultúrának, főként, ha öntözhető. Ha a munkaerőt és a gépeket is hozzá tudnám rendelni, akkor többet keresnék a zöldséggel a terület tizedén, mint árunövényekkel a maradék 90 százalékon…” – zárja a gondolatsort Héjja Csaba. Tudjuk, hogy ezzel a cikkel nem adtunk receptet a sikerhez, de kedvet talán csináltunk a váltáshoz.
Gönczi Krisztina, Héjja Csaba, MBH Bank
