fbpx

Felhívás keringőre: ronda, de nagy üzlet a hamis „méz”

Írta: Kohout Zoltán - 2023 április 08.

A kínai mézminták közel 74 százaléka, a török minták 93 és a brit mézminták 100 százaléka „gyanús”. Az EU már katasztrófáról beszél.

Minden veszélybe kerül

Ha az európai méztermelés veszélybe kerül, az nem csak az ebből élő gazdáknak okoz súlyos egzisztenciális problémát, és nem csak a vevők maradnak le jó minőségű, egészséges élelmiszerről…

Hanem a beporzás is veszélybe kerül – figyelmeztet teljes joggal Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője a VG.hu mezőgazdasági rovatában. A banki szakember pozitívan értékeli, hogy az Európai Bizottság most felemelte hangját, és a mézvizsgálatok elkeserítő eredményei miatt talán végre lép is. A magyar méhészek ellehetetlenülésének megértéséhez elég a külkereskedelmi adatokra tekinteni. Hagyományos piacaink elfordulnak tőlünk, az import pedig már a hazai boltok polcait is elárasztja. Emiatt a felvásárlási árak csökkennek, sőt a felvásárlás is megakadt. A fogyasztót sokkolja az áremelkedés, így a piac egyre szűkül. Nem csoda, hogy az Agrárminisztérium több rendezvényen, sajtótájékoztatón a hazai méhészeti ágazat támogatását hirdeti.

A fele hamis, ez katasztrófa!

A súlyos probléma miatt az Európai Bizottság két közös jelentést tett közzé az EU-ba irányuló mézimport csalárd gyakorlatairól. A Bizottság számszerűsített egy riasztó tényt: az illetékes nemzeti hatóságoktól kapott 320 minta közül 147-nél (46 százalék!) merült fel a gyanú, hogy nem felelt meg a mézről szóló uniós irányelv követelményeinek. A kínai mézminták közel 74 százaléka, a török minták 93 és a brit mézminták 100 százaléka volt „gyanús”! Stanislav Jaš bizottsági munkacsoport-vezető szerint, ha csaknem minden második, az Európai Unióba importált méztermék hamisított, az azt jelenti, hogy az EU-ban elfogyasztott összes „méz” 20 százaléka hamisított! Ráadásul a hamis „mézek” pár országból 1,5 euró/kilogramm áron jutnak be az EU-ba, ami mezőgazdasági katasztrófát jelent az EU-nak.

Márpedig a helyzet egyre rosszabb: 2015-2017 között még csak a vizsgált mintáknak alig 14 százaléka akadt fenn a rostán. Fórián Zoltán cikkében arról is ír: az importméz kilónkénti ára átlagosan 2,17 euró, a rizsből készült cukorszirup például csak 0,40-0,60 euró. Mi ez, ha nem felhívás keringőre?

(Forrás: VG/Agrokép)