A téli időszakban jóleső érzéssel tölti el az embert a kertben a zöld területek látványa. Ebben az időszakban a fenyők és tuják jelentik a színt és az egyhangúság megtörését számunkra. Ezek a növények részévé váltak a téli dekorációnak, a karácsonyi ünnepek elengedhetetlen összetevője a fenyőillat, amelyet a vágott és az élő növények adhatnak.
A nyitvatermők termesztésénél is gyakran találkozhatunk jelentős károsítókkal. Emellett azonban az élettani betegségek is egyre jellemzőbbek lesznek az éghajlat melegebbé válása miatt. Ez nemcsak a kerti növényeknél, hanem a faiskolai és árutermesztés során is, például a karácsonyfának való fák előállításánál is jelentős veszélyforrás.
A növények eltérő éghajlathoz alkalmazkodtak, és ezeket az igényeket a termelés során figyelembe kell venni. Ha ezek a tényezők valami miatt megváltoznak, akkor beszélhetünk az élettani megbetegedések kockázatáról. Ezek nem fertőznek, ugyanakkor sokszor nehéz pontosan meghatározni, mi miatt is alakulhatnak ki. A kárkép sok esetben hasonlít a károsítók okozta elváltozásokhoz. A jelentősebb élettani betegségek a hőmérséklet, csapadékeloszlás és a páratartalom szélsőséges értékei miatt léphetnek fel.
Az időjárási anomáliák hatásai
A hőmérséklet változásának hatásai hazánkban is egyre látványosabbakká válnak. A napfény elengedhetetlenül fontos a növények számára. Azonban a túl sok ugyanolyan káros lehet, mint a túl kevés. A faiskolai termesztés során ügyelni kell arra, hogy a növények megfelelő távolságra legyenek egymástól. A túlzott napsugárzás elkerülése érdekében célszerű árnyékolóhálók alkalmazása. A közel ültetett növények árnyékolják ugyan egymást, de a barnulás vagy a felkopaszodás veszélye is fennállhat a túlzottan sűrű növényállomány esetén.
1. kép. Fiatal hamisciprusok (Chamaecyparis lawsoniana, fotó: Seresné Menyhárt Anna)
A hőmérséklet ingadozásai szintén károsan hatnak a növények fejlődésére. A fagy következményeként a kevésbé fagytűrő vagy sekélyen gyökerező növények gyökérzete sérülhet, súlyos esetekben akár teljesen el is pusztulhat. A törzs a felmelegedés és lehűlés hatására hasadhat, úgynevezett fagylécek alakulnak ki, melyek edénynyaláb-problémákat okoznak. A szállítószövetek sérülése miatt a növény egyes részei a víz- és tápanyagellátás zavarai miatt barnulnak, majd elhalnak. Ha ez a sérülés az egész törzset körbeéri, akkor a felette lévő rész elpusztul. Fagylécek kialakulásával a kórokozók és kártevők számára kedvező élettér jöhet létre. Száraz, hideg telek esetén, ha a talajt hó borítja, és erősen süt a nap, élettani száradás jöhet létre. A napsütés hatására a levelek felmelegszenek, megkezdődnek az életfolyamatok. A fagyott földben lévő gyökér azonban nem tudja felvenni a megfelelő menynyiségű vizet, ezért a hajtások csúcsi részén lankadás, majd először sárgás, később barnás színelváltozás jön létre, amik a lomblevelű örökzöldek (puszpáng, babérmeggy stb.) mellett a hamisciprusokon, a leylandi ciprusokon, jegenyefenyőkön és ezüstfenyőkön is jelentkezhetnek. A színelváltozás mértékét a vízellátottság befolyásolja.
2. kép. Japánciprus (Cryptomeria japonica, fotó: Seres Ádám)
Ha az elszíneződött részeken a kérget megkaparjuk, és zöld, akkor a növény jó eséllyel kihajt tavasszal. Ha narancssárga vagy barna, akkor az a rész már biztosan elpusztult. A késő tavaszi fagyok hatása is jelentős lehet, ekkor a friss hajtások a legérzékenyebbek. A fenyőfélék hajtásai az alaptól kezdve megtörnek és csüngenek, majd fakózöld és vörösesbarna színváltozás jön létre. Ez a hajtásvesztés a növények piacképességét is befolyásolja, mert azok alaktalanná válhatnak.
A növények számára fontos a páratartalom és a víz. A nagyobb mennyiségű csapadék feláztatja a talajt, és ekkor a sekélyen gyökerező növények kidőlhetnek. A másik jelentős károkozó a téli hó, ami ha megtapad a fenyők vagy tuják ágain, a nyomás miatt azok szétnyílnak, és alakváltozás következik be, ami akár tartós is lehet. Ennek elkerülésére lehet megoldás, hogy az oszlopos növényeket egy ágon neveljük, vagy kézi erővel rázzuk le a megtapadt havat.
Az utóbbi években egyre jelentősebb az aszálykár. Ennek következményeként sérül a gyökérzet, ami miatt a levelek szélei és a hajtások is száradnak, de súlyos esetben az egész növény kiszáradhat. A páratartalom csökkenésével szintén károsodnak a növények. Az örökzöldeknél ebben az esetben is sárgulást, majd barnulást és elhalást tapasztalhatunk.
Kártevők
A kéregtetvek 4–8 mm nagyságúak, színük mattfekete. Leggyakrabban pete alakban telelnek, de egyes fajok a tápnövény alsó ágain is megmaradhatnak. Tojásaikat ősszel helyezik az ágakra és a tűlevelekre. A peték tavasszal kelnek ki, majd az egyedek gyorsan felszaporodnak. Évente 5-6 nemzedékük is lehet. Mézharmatot ürítenek, amit több más faj is szívesen fogyaszt. A szívogatás hatására a növény növekedési erélye csökken. Védekezni ellenük erős vízsugár alkalmazásával, a törzsre kihelyezett enyves gyűrűvel lehet. A fiatal fák permetezése megoldható, azonban a mézharmat miatt csak méhekre nem veszélyes szerekkel. A tavaszi lemosópermetezés is hasznos.
3. kép. A környezeti hatások miatt károsodott nyugati tuják (Thuja occidentalis)
4. kép. Kéregtetvek és gyantafolyás (Cinara spp., fotó: Seresné Menyhárt Anna)
A lucfenyő-levéltetű kora tavasszal jelentkező tünete a tűlevelek kivilágosodása, majd vörösödése, amit a hullásuk követ. Elsőrendű tápnövényei a Picea fajok, de Pseudotsuga és Abies fajokon is megjelenhet. Többnemzedékes faj, a két utolsó károkozása során a levelek megbarnulnak, de nem hullanak le. Egyes időszakokban akár teljes tűvesztést is okozhatnak az ezüstfenyőknél. Jelentős kárt a karácsonyfa-nevelésben okozhat, ugyanis a tűvesztés miatt akár évekig is eladhatatlanná válnak a fák, ekkor pedig már a túlnövés veszélye is fennáll. A tetű a korona belső részein telel át, -14 °C-ig szaporodni is tud. Felszaporodását így tehát leginkább a fagyos telek befolyásolják, ha nincs tartós -10 °C alatti hőmérséklet, úgy erre számítani kell. A védekezés megfelelő időpontjának megválasztását kopogtatással jól meg lehet állapítani. Mivel a friss tűlevelek nem veszélyeztetettek, ezért a 2-3 éves részeknél egy fehér lapra, kopogtatással leesett egyedeket kell megszámolni. Ha egy A4-es lapra 5 darabnál több rovar esik, akkor védekezni kell. A kopogtatást hetente érdemes elvégezni. A kárkép láthatóvá válásakor már nem lehet eredményesen védekezni.
A fenyőrontó pajzstetű által fertőzött tűleveleken 2 mm nagyságú, szürke pajzsszínű tetvek láthatóak. A tűlevelek először foltokban, majd teljesen sárgulnak. A károsítás hatására lombhullás, majd hajtás- és ágpusztulás következik be. Védekezni ellene szellős növényállomány kialakításával és lemosó permetezéssel lehet.
A fenyőrágó karcsúmoly hernyó alakban, a talajban telel, és itt is bábozódik. A lepkék júniustól szeptemberig rajzanak, a petéiket a fiatal tobozokra vagy az egyéves hajtásokra rakják. A hernyók a tobozban lévő magot fogyasztják, a károsítás hatására a tobozokon először gyantafolyás jelenik meg, majd ezután a felhalmozódott jelentős mennyiségű ürülék. A hajtások a lárvák táplálkozása miatt elhalnak vagy meggörbülnek. Védekezni ellene faiskolában vagy karácsonyfa-termesztés során szükséges.
Lombormányosokkal május-júniusban találkozhatunk, ekkor a tűleveleken táplálkoznak. A tűlevelek emiatt vörössé válnak és meggörbülnek. Egyes esetekben a fiatal, még vékony hajtások is károsodhatnak. A fertőzésre ott kell figyelni, ahol az előző évben is jelen volt.
A fenyőkéregmoly idősebb lucfenyők ágörvére helyezi petéit, május-júniusban. A kikelő lárvák befúrják magukat az ágörvökbe, ahol szabálytalan járatokat készítenek. A kárképe júniustól látható, mert a nyílásokon kitolja az ürüléket, emellett gyantásodás is létrejön. A károsított rész megvastagszik. A hernyók télen is táplálkoznak, majd tavasszal fokozódik a károsításuk. A hernyók károkozása általában nem jelentős, ha azonban körberágják a fát, akkor a rágás feletti rész elszárad. Védekezni ellene a fertőzött fák megsemmisítésével és fénycsapdás megfigyelésen alapuló kezelésekkel lehet.
A fenyőilonca májustól június közepéig rajzik. Az erdei és feketefenyő tűhüvelyének közelébe rakja a petéit. A lárvák kezdetben ezekkel táplálkoznak, majd berágják magukat a rügybe, és itt töltik a telet. A hernyó zsíros fényű, kifejlődve akár 20 mm-es is lehet. Tavasszal szövedéket készít, majd ez alatt rágja a rügyeket, és bejut a hajtásba is, amit kiodvasít. Ezek a hajtások elhalnak, a károsított rügyek nem hajtanak ki. Védekezni ellene feromoncsapdás előrejelzéssel lehet.
5. kép. Fenyőilonca (Rhyacionia buoliana, szerző: Kiss Tamás, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
6. kép. Boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva, szerző: Palaga Máté, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
A boróka-tarkadíszbogár Európában, így hazánkban is megtalálható. Magyarországon is országszerte előfordul. A 6–12 mm hosszú imágó színe fémes arany-kékeszöld, a hátán pedig 10–14 db kékesfekete folt látható. Lárvája a kéreg alatt rágással készíti járatait, majd a fás részekbe is bejut. A megtámadott ágakon gyantafolyás alakul ki, a levelek barnulnak, majd az ág elhal. Az ág belsejében látható a bábozódott lárva. 1-2 évig tart a fejlődése. Védekezni ellene a fertőzött részek eltávolításával és megsemmisítésével lehet, valamint fontos a növények jó kondíciójának megtartása (kiegyenlített víz- és tápanyagellátás).
A tujaszú imágója júniustól októberig az oldalhajtások tövénél mintegy 1 mm átmérőjű lyukat fúr, amin behatolva a hajtás csúcsának irányában rág. A rágás miatt a hajtás halványodik, elhal, majd lehull. Egy imágó több hajtást is károsíthat, erős károkozás során a növény megritkul. A növény természetes védekezése az erős gyantaképzés, ami elárasztja a járatokat, és így ezekben az állatok megfulladhatnak. Az imágó a kialakított járatokban telel. Tápnövénye a boróka, nyugati tuja, keleti tuja, hamisciprus, ciprusok, mamutfenyő. A tuják közül a legtöbbször a ’Smaragd’ fajtát károsítja. A védekezés ellene nem kidolgozott, így elengedhetetlenek a jó kondíciójú növények. Eredményes fellépés lehet az elszíneződött hajtások és elszáradt növények megsemmisítése.
Az örökzöld növények károsítói (legyen benne a főkulcsszó és lehetőleg a mezőgazdaság, max. 59 karakter)
Seresné Menyhárt Anna növényorvos
