Lekapcsolják Ukrajna második legnagyobb nitrogéngyárát

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 április 04.

Egy hónapra felfüggesztik az ammónium- és kalcium-nitrát, a karbamid, illetve az UAN-oldatok gyártását a Rivnye Azotnál, amit a nitrogéntermékek iránti kereslet csökkenésével magyaráznak. Pedig az anyacég már így is elvesztette a korábbi gyártókapacitásai kétharmadát.

A korábbi kapacitások harmada maradt meg

A Rivnye Azot a második legnagyobb nitrogénműtrágya-gyártó Ukrajnában, 2024-ben már mintegy 107 ezer tonna ammónium-nitrátot állított elő, de már tavaly sem hozta azokat a számokat, amiket az anyacég, az OstChem elvárt volna. 528 ezer tonnás termelése 11 százalékkal volt kevesebb, mint a 2022. évi.

Az OstChemhez tartozik még a Cserkaszij Azot, amelyik 1,56 millió tonnás termelést mutatott fel tavaly (+40% vs 2022), illetve két másik, a megszállt területekre eső gyár, a Szeverodonyeck Azot és a Sztirol. A veszteséget jól érzékelteti, hogy 2021-ben az OstChem még 5,3 millió tonna műtrágyát gyártott, magyarán a háborúban elvesztette a gyártókapacitása kétharmadát.

Kerülőutakon érkezik az orosz műtrágya

A cégcsoport egésze azonban büszke a 2023. évi teljesítménye, ami 19,5 százalékos javulást mutat 2022-höz képest. Mindezt egy olyan környezetben, amikor az import termékek mennyisége gyakorlatilag a duplájára emelkedett Ukrajnában, megközelítve a kétmillió tonnát. A behozatal forrása döntően Fehéroroszország és Oroszország volt.

A dömpingáras műtrágyák kerülőutakon érkeztek Ukrajnába: egyrészt az egykori szovjet tagállamokon keresztül, másrészt az EU-ból reexportálva. Az Eurostat adatai szerint 2022-2023-ban 34%-kal nőtt az EU-ba áramló nitrogénműtrágya mennyisége, és ennek a behozatalnak mintegy harmadát Oroszország adta. A műtrágya egy része pedig visszaáramlott Ukrajnába” – állítja Oleg Arestarkhov, a cégcsoport vállalati kommunikációs vezetője.

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Olcsóbb lesz a műtrágya áprilisban.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.