Kevés műtrágyával is dupla bevételt csináltak a kereskedők

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 június 08.

Az Agrárközgazdasági Intézet legutóbbi statisztikai jelentése még arról szólt, hogy 2021 végén másfélszer több műtrágyát vettek a gazdák, mint 2020 utolsó negyedévében. Az értékesítési számokban most leginkább emiatt látunk nagy zuhanást. Az év további szakában viszont ténylegesen romolhat a tápanyag-visszapótlás.

műtrágyázás
Az első egy-két fejtrágya még a tavalyi készletből került ki (fotó: Horizont Média)

Harmadával kisebb eladás is dupla bevételt hozott

2022 első negyedévében az értékesített műtrágyamennyiség 28 százalékkal kevesebb (565 ezer tonna) volt, mint egy évvel korábban. A visszaesés nem akkora, mint amilyen mértékben tavaly ősszel a vásárlási kedv megugrott. (Lásd még: Az ősz és az első fejtrágya rendben, a kérdés a többi lesz.) Akkor ugyanis az áremelkedés okozta pánikban másfélszer több tápanyagot vettek a gazdák, mint a megelőző év azonos időszakában. Idén év elején ennek megfelelően minden hatóanyagból kevesebb fogyott, mint az elmúlt évek során. Ennek ellenére a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele több mint a duplájára nőtt: 61 milliárdról 132,9 milliárd forintra. A műtrágyaárak ugyanis – a KSH számításai szerint – átlagosan háromszor voltak magasabbak 2022 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában.

Egy tonna mészammon-salétromért átlagosan 218 ezer forintot, a szuperfoszfátért 108, a kálium-kloridért pedig 199 ezer forintot fizettek a gazdálkodók az első negyedévben. A legjelentősebben az NPK 15-15-15 összetételű (+44,2 százalék) és a kálium-klorid (+37,0 százalék) átlagára nőtt az említett időszakban.

műtrágyaárak
Legkevésbé a szuperfoszfát drágult (forrás: AKI)

Mindent felülmúló műtrágyaár-emelkedés

A mezőgazdasági termelés során használt összes anyag ára emelkedett, legkisebb mértékben a gépek ára (+7 százalék). A növényvédő szereké 12,8, vetőmagé 18,6 százalékkal lett magasabb. A takarmányfélék és az energia ára több mint harmadával nőtt, a műtrágyáké viszont a háromszorosára emelkedett 2022 első negyedévében.

Ezzel szemben a növényi termékek termelői ára 38,2, az élő állatok és állati termékeké 23,9 százalékkal volt magasabb a 2021. évi szintnél. A gabonafélék 53,8 százalékkal, az olajnövények 60,8 százalékkal drágultak a bázisidőszakhoz képest. A zöldségek termelői ára 12,3 százalékkal, a burgonyáé pedig negyedével nőtt.

Mindent egybevetve a mezőgazdasági termelői árak szintje 33,9 százalékkal, a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 36,5 százalékkal nőtt 2022 első negyedévében, azaz az agrárolló nyílni kezdett.