A fejes saláta az egész világon ismert és nagy mennyiségben fogyasztott zöldségnövény. Ennek ellenére hazánkban a fogyasztása alig éri el az 1 kg-ot. Más európai országokban ez jóval nagyobb, pl. Franciaországban az éves fogyasztás13-14 kg, és hasonló tendenciát figyelhetünk meg Spanyol- vagy éppen Olaszországban. Ez azzal is összefüggésbe hozható, hogy hazánkban a salátafogyasztás igencsak idényszerű, főként a téli időszak végén (kisebb jelentőségű) és kora tavasszal (főidény) jellemző, majd a húsvéti ünnepekre tetőzik.
Többnyire intenzív kertészeti gazdaságokban termesztik, ahol rövid tenyészidejénél fogva jól beilleszthető a vetésforgóba elő- vagy utónövényként. Hazai termesztéséről elmondható, hogy az elmúlt években a termőterülete nem éri el a 300 hektárt sem; előállítása javarészt korszerűtlen, fűtetlen fóliasátrak alatt zajlik, jelentéktelen méretű szabadföldi és átmeneti takarásos termesztés mellett. A nagy bekerülési költsége és a szükséges technológiai fegyelem miatt a zárt rendszerű hidrokultúrás salátatermesztés hazánkban nem elterjedt módszer.
A fajtákat a termesztési időszaknak megfelelően, szigorúan kell megválasztani. Egyes fajták a nagy meleg és a hosszú nappalok hatására magszárat képeznek, míg a nyári fajták télen nem fejesednek. Így, a termesztési időszaknak megfelelően, az alábbi csoportokat különböztetjük meg: őszi, téli és tavaszi hajtatási, illetve nyári szabadföldi fajták.
A vásárlók inkább a világosabb és vékony levelű fajtákat keresik, ezzel szemben a kereskedők a vastagabb levelű fejes salátákat részesítik előnyben, mivel ezek egy-két napig minőségveszteség nélkül tárolhatók, és jobban is szállíthatók. Fejnagyság tekintetében nemcsak ősszel, de a tél végi, tavaszi időszakban is az egyre nagyobbakat keresi a piac (300–400 g között). A jégsaláták különösen nagy fejeket képesek fejleszteni (500–600 g), levelük vastagabb, mint a közönséges fejes salátáké. A színes levelű fajták inkább dekorációs célokat szolgálnak, mintsem a friss fogyasztást meghatározóak lennének, ugyanakkor a csomagolt salátakeverékek fontos alapanyagait képezik.
Optimális körülmények
A fejes salátát maggal vagy tápkockás palántával szaporítják. Utóbbi esetében a növény gyökerei sekélyebben fejlődnek a talajban. A magról történő szaporítás inkább kisüzemi és házikerti technológia. A palántanevelési időszak, függően a termesztés időpontjától és az alkalmazott tápkocka méretétől, a következőképpen változhat; kora őszi 20–30, késő őszi 30–45, téli 40–60, míg kora tavaszi 30–45 nap. A jó palánta a fajta színétől függően középzöld, a levelek 6-8 cm hosszúak, és a hófehér színű gyökerek a tápkockát dúsan átszövik. A palánták kiültetésénél nagy gondot kell fordítani arra, hogy a tápkocka és az ültetőágy mindig nedves legyen. A palántákat lehetőleg azonos mélységbe ültessük, és a tápkocka maximum feléig, illetve ültetést követően 4-5 mm-es vízadaggal öntözzük be.
Ahogyan a többi hajtatott zöldségnövénynél, a fejes salátánál is kulcskérdés a klimatikus tényezők összhangjának megteremtése. A Markov-Haev-féle kategorizálásban a 16 ± 7 oC hőoptimumú növények közé tartozik. Az optimálisnál alacsonyabb hőmérsékleten lelassul a növény növekedése, kitolódik a tenyészidőszak. A magasabb hőmérsékleten ugyan nagyobb levelek, de lazább fejek képződnek, és romlik a minőség, idő előtt magszárat fejleszthet a növény. A hőmérséklet mellett a páratartalom a másik kritikus pontja a salátatermesztésnek, melynek optimális mértéke 70-75%. A túl magas páratartalom kedvez a különböző kórokozók megjelenésének, rontja a tápanyagok felvételét, főként a kalciumét. Mindenekelőtt a késő őszi és téli hajtatásban fordulnak elő különböző élettani rendellenességek (külső és belső levélszél barnulása), melyek a nem megfelelő páratartalomhoz (túl nagy) és szerény fényviszonyokhoz köthetőek.
Betegségei
A leggyakrabban előforduló betegségek a következők lehetnek: salátaperonoszpóra, a saláta botrítiszes betegsége és a saláta palántadőlését okozó kórokozó. A peronoszpóra a sok csapadék és hűvös idő esetén okoz jelentős károkat. Az erek között a levél színén szögletes, sárga foltok jelennek meg, amik száradnak, a fonákon fehér penészgyepek láthatóak. A botrítisz esetében a levelek lankadnak, száradnak, és a gyökérnyak rothadása figyelhető meg. A saláta palántadőlése a palántanevelés időszakában vagy közvetlenül a kiültetést követően, hűvös időszakban okoz gondot. A vegyszeres védekezés a betegségek ellen igencsak korlátolt (élelmezésügyi várakozási idő), így a védekezés leginkább preventív jellegű, de a megfelelő klimatikus viszonyok fenntartásával ez a rizikó minimálisra szorítható.
A fejes saláta nem tartozik a vízigényes növények közé, az öntözését, ha szükséges, a legjobb a kora reggeli és déli órákban végezni, amikor gyorsabban felszáradhatnak a növények. A sekélyebb gyökeresedés miatt 15–20 mm-es vízadagok elegendőek, de áprilistól szükségessé válik a párásító öntözés is, melyet naponta 1-2 alkalommal,1-2 mm-es vízadaggal célszerű végezni.
Betakarítását akkor kezdhetjük, amikor a fejek keménysége kézzel már jól kitapintható. Vágáskor a fejet kezünkkel kissé megdöntjük, és kb. 1 cm-rel a tápkocka fölött elvágjuk, úgy, hogy a gyakran sárga, piszkos levelek a földön maradjanak. A levágott fejeket torzsával felfelé azonnal ládába tesszük, és gyenge vízsugárral lemossuk. Ennek kettős célja van, egyrészt az alsó leveleket a maradék talajtól megtisztítjuk, másrészt a vágási felületen keletkezett tejnedvet lemossuk, ami oxigén hatására gyorsan barnulna, és kellemetlen, piszkos termés benyomását keltené.
A növény rövid tenyészideje, kis hőigénye, termesztésének relatív egyszerűsége, táplálkozási értéke termesztésének és fogyasztásának szélesebb körben történő megjelenését indokolná, és ezzel a korai, kései vagy éppen a hajtatásos termesztés egyik meghatározó zöldségnövényévé válhatna.
SZERZŐ: DR. KASZÁS LÁSZLÓ PHD, DR. HODOSSI SÁNDOR DSC •DE MÉK ALKALMAZOTT NÖVÉNYBIOLÓGIAI TANSZÉK
