Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az inváziós fajokkal kapcsolatos problémakör. Azokon a területeken, ahol a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) megjelenik és elszaporodik, az eredeti növényzet degradálódik és átalakul.
A bálványfa városi környezetben is nagy jelentőséggel bír, ahol mint gyomfa épületkárokat, statikai problémákat okoz, és a közműveket veszélyezteti. Emellett említést érdemel, hogy a bálványfa virágpora allergén, bár kisebb jelentőségű, mint a parlagfűpollen. A bálványfapollen-koncentrációt a dél-alföldi régió (Bács-Kiskun vármegye, Csongrád-Csanád vármegye és Békés vármegye) három megyeszékhelyén (Kecskemét, Szeged és Békéscsaba) mértük, a hétnapos, Hirst típusú (Burkard) pollencsapdával 2019–2020 között. Munkánk a mirigyes bálványfa dél-alföldi elterjedésének különbségeire hívja fel a figyelmet, amely alapján látható, hogy az egyes városok között több mint kétszeres különbségek is lehetnek az éves összpollenszám vonatkozásában.
Fajtaváltozatok és sajátosságok
A bálványfa (Ailanthus altissima (Mill.) Swingle) a Simaroubaceae (bálványfafélék) családjába sorolható. A körülbelül 10 fajt számláló nemzetség elő- és hátsó-indiai, valamint távol-keleti elterjedési súlyponttal rendelkezik. A faj alapváltozata, az A. altissima var. altissima elsősorban Kína területén honos. A tajvani elterjedésű A. altissimavar. tanakai kérge az alapfajnál sárgásabb, levelei rövidebbek. Az A. altissima var. sutchuenensis vöröses ágairól ismerhető fel. A nemzetségből a mirigyes bálványfa mellett a molyhos bálványfa (A. giraldii Dode) és a tüskés bálványfa (A. vilmoriniana Dode) tartozik még a mérsékelt égövi fajok közé.
A mirigyes bálványfát néha ecetfának is nevezik, de a két faj között nincsen kapcsolat. Az ecetfa, ecetszömörce vagy torzsás szömörce (Rhus typhina) a szappanfavirágúak (Sapindales) rendjébe, a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó Rhus növénynemzetség faja. Észak-Amerika keleti részén őshonos, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok északkeleti és középnyugati részén, Kanada délkeleti részén és az Appalache-hegység területén található meg.
A bálványfának csak porzós virágokkal rendelkező és hímnős virágú példányai is lehetnek. A virágok laza végálló bugákban nyílnak, zöldessárgák, belül gyapjasak, 5 vagy 6 csésze-, szirom- és termőlevélből állnak. A porzók virágonkénti tagszáma 5 + 5 vagy 6 + 6. A virágok sok nektárt termelnek. Az Ailanthus altissima egy közepes méretű fa, amely 17 és 27 m közötti magasságot ér el, mellmagassági átmérője körülbelül 1 méter. A kéreg sima és világosszürke, a fa öregedésével gyakran kissé érdesebbé válik, és világosbarna repedésekkel tarkított.
A gallyak zömökek, simák vagy enyhén szőrösek, vöröses vagy gesztenyebarna színűek. Lencsevégződések és szív alakú levélhegek (azaz a levél lehullása után a gallyon maradt heg) vannak rajtuk, a széleken sok kötegheggel (azaz apró nyomokkal, ahol a levél erezete egykor a fához kapcsolódott). A rügyek finoman szőrösek, kupolaalakúak, és részben a levélnyél mögött rejtőznek, bár a nyugalmi időszakban a levélhegek szinuszaiban teljesen láthatóak. Az ágak színe a világosszürkétől a sötétszürkéig terjed, sima, fényes és kiemelkedő lencsehártyákat tartalmaznak, amelyek az életkor előrehaladtával repedésekké alakulnak. Az ágak végei lógóvá válnak.
A növény minden részének jellegzetes, erős szaga van, amelyet gyakran a földimogyoróhoz, a kesudióhoz vagy a rothadó kesudióhoz hasonlítanak. A levelek nagyok, páratlanul vagy párosan szálkásan összetettek a száron. Méretük 30 és 90 centiméter közötti,10–41 párba rendezett levélkéből állnak, a legnagyobb levelek az erőteljes fiatal hajtásokon találhatók. A levelek tavaszi kihajtáskor bronzszínűek, majd növekedésük során gyorsan középzöldről sötétzöldre változnak. A levélnyél világos vagy vöröseszöld, duzzadt alappal. A levélkék tojásdad-lándzsásak, egész szélűek, kissé aszimmetrikusak, és esetenként nem közvetlenül egymással szemben állnak. Az egyes levélkék 5–18 cm hosszúak és 2,5–5 cm szélesek. Hosszú, kúpos végük van, míg az alapjukon kettő-négy foggal rendelkeznek, amelyek csúcsán egy vagy több mirigy található. A levélkék felső oldala sötétzöld színű, világoszöld erezettel, míg az alsó oldaluk fehéres zöld. A levélnyél 5–12 milliméter hosszú.
Honnan került ide?
A mirigyes bálványfa a Jangce alsó folyása mentén Északkelet-, Közép-Kínában és Koreában őshonos. A szinantróp elterjedése jelenleg a 22–43° északi szélesség között egészen az 1500–1800 m tengerszint feletti magasságig terjed. Világméretű elterjedése az 1740-es években kezdődött, midőn magvait egy Szibérián át vezető szárazföldi út során Párizsba szállították. Londonban díszfaként ültették 1751-ben. Észak-Amerikába a 18. században került, ahol először díszfaként telepítették az északi városokban. 1856-ban, Dél-Tirol területéről már természetes erdőben előforduló állományáról számolnak be a források. Párizsban már a platánfa pótlására ültették 1875-ben.
Manapság a nyugati félteke legnagyobb részén elterjedt. A szubtrópusi és az északi mérsékelt övi területeken gyakran ültetik, így egész Kelet-Ázsiában és Európában, valamint Észak-Amerikában. Kedvezőnek ítélt tulajdonságai miatt az elmúlt évszázadokban minden lakott földrészen elterjedt. A bálványfa első, 1841–1843-ból származó magyarországi adatai a fafaj mesterséges telepítési kísérleteiről tanúskodnak Villányból (Baranya vármegye). A 20. század közepétől már meghonosodottnak tekinthető az Alföld területén, köszönhetően állományszerű, tudatos telepítéseinek és spontán kivadulásainak. Napjainkban az ország melegebb klímájú dombvidéki, alföldi területein szinte mindenhol előfordul, viszonylag ritka a Nyugat-Dunántúlon és középhegységeink magasabb régióiban.
Inváziós és allergén
A mirigyes bálványfát inváziós fajként tartjuk számon. Napjainkban az inváziós fajokkal kapcsolatos problémakör egyre nagyobb hangsúlyt kap. Azokon a területeken, ahol a mirigyes bálványfa megjelenik és elszaporodik, az eredeti növényzet degradálódik és átalakul. A bálványfa városi környezetben is nagy jelentőséggel bír, ahol mint gyomfa épületkárokat, statikai problémákat okoz, és a közműveket veszélyezteti. Emellett említést érdemel, hogy a bálványfa virágpora allergén, bár kisebb jelentőségű, mint a parlagfű pollen. A legnagyobb éves összpollenszámot 2019-ben detektáltuk Bács-Kiskun vármegyében (66 db) és Csongrád-Csanád vármegyében (36 db), míg Békés vármegyében (16 db) 2020-ban. Békés vármegyében a 2019-es évi A. altissima-pollenszám mérésekor csapdahibát észleltünk, emiatt az eredmények nem használhatók.
A növényfajok elterjedtségének mértékéről kétféle módszerrel szerezhetünk adatokat: a növényzet közvetlen felmérésével (pl. országos gyomfelvételezés) vagy közvetett módon, a növények potenciális elterjedésével összefüggő egyéb adatok összegzésével és térképen történő megjelenítésével. Ez utóbbi csoportba tartoznak a növény termőhelyi igényeit meghatározó környezeti változók (talajtípus, csapadékösszeg stb.), emberi hatások (pl. vetésszerkezet), de a pollenadó növények esetében fontos információval szolgálnak a légköri pollenkoncentráció méréseinek adatai is. E célból a több éves pollenadatokat eredménytérképen jelenítjük meg, amelyen a különböző pollenkoncentrációval jellemzett területeket színkódokkal ábrázoljuk.
Vizsgálataink alapján a pollenszámadatok a mirigyes bálványfa esetében is felhasználhatóak lennének e növényfaj elterjedésének vizsgálatára. Munkánk a mirigyes bálványfa dél-alföldi elterjedésének különbségeire hívja fel a figyelmet, amely alapján látható, hogy az egyes városok között több mint kétszeres különbségek is lehetnek az éves összpollenszám vonatkozásában. További kutatásokat tartunk szükségesnek több év adatainak vizsgálatával, amely nagyobb pontosságot tenne lehetővé. Emellett más magyarországi városok pollenadatainak bevonását is tervezzük, amelyek országos térképen ábrázolásával feltárhatjuk a növény elterjedésének térbeli különbségeit.
35-féle kár
Más, városi környezetben gyakori pollenadó fás növények (Acer-, Betula-, Fraxinus-, Moraceae-, Platanus-, Tilia-fajok) éves összpollenszáma (1. táblázat) általában magasabb, mint a bálványfáé. Ennek valószínűleg az az oka, hogy e növényeket többnyire városi sorfának ültetik, ezért magasabb az egyedszámuk és a pollenkibocsátásuk, mint a bálványfának.
Mivel a bálványfa invazív fajnak számít, nem szerepel városi zöldfelületeken ültetésre javasolt fajokat tartalmazó úgynevezett Közterületi sorfák jegyzékében. A fák mérete (magassága, a koronavetület sugara) egyes modellszámítások szerint arányos a pollenkibocsátás mértékével. A bálványfát mint gyomfát gyakran eltávolítják, mielőtt nagyobb méretet érne el. Ez szintén alacsonyabb pollenszámot eredményez a többi városi fafajhoz képest, amelyek nagy méretű példányai jelentős mennyiségű pollent bocsátanak ki – itt elég csak az idős platánfákra gondolnunk.
A bálványfához hasonló a helyzet a papíreperfa (Broussonetia papyrifera) esetében, amely szintén egy invazív, pollenadó, városi környezetben gyakori fafaj. A pollentermelésük azonban nem hasonlítható össze, mert a papíreperfa pollenszemei hasonlóak a többi, Moraceae családba tartozó, ültetett fafajéhoz (Morus alba, Morus nigra), s ezért ezek pollenszámát családszinten összegzik.
A mirigyes bálványfa tömeges megjelenése szinte minden területen (nemzeti parkok, erdészet, városok és települések belterületei) komoly problémát okoz, visszaszorítása több milliós tételeket jelent. Mintegy 35-féle kárt okoz (esztétikai, egészségi, biztonsági, környezeti kockázatok). A pollenadatok elsősorban a pollenmonitorozást folytató városok belterületeit, közműveit és épületeit veszélyeztető mirigyesbálványfa-állományok méretéről szolgáltat információt, amelynek birtokában megalapozhatóak az invazív fafaj visszaszorítását és az általa okozott kár enyhítését célzó intézkedési javaslatok és tervek.
Ahol a faj már burjánzik, ott a kémiai kezelés a leghatékonyabb megoldás. A leghatásosabb minél gyorsabban felszívódó gyomirtó szert juttatni az egyed szállítószöveteibe, hogy az eljusson a gyökerekbe. Ennek módja olajos kéregecsetelés, a fák megsebzése vagy megfúrása és a lyukba gyomirtó szer csorgatása, illetve fainjektálás lehet. A leggyorsabban a dikamba hatóanyag tudja elpusztítani a fát. A kezelésre legalkalmasabb a nyár végi, kora őszi időszak. Mechanikai védekezést ne alkalmazzunk. A bálványfa gyökérzete sebezhető, de ha nem sikerül maradéktalanul eltávolítani, könnyen újrasarjad.
SZERZŐ: DR. VOJNICH VIKTOR
