Magyarországon néhány évtized leforgása alatt több új gyomnövény jelent meg, illetve megtelepedésüket követően nagy ütemben kezdtek el terjedni. Az olyan növényeket, amelyek újonnan jelennek meg, és gyorsan, agresszívan terjednek, invazív (vagy özönnövényeknek) hívjuk. E növények megjelenése leginkább szándékos (betelepítés) vagy véletlenszerű emberi közreműködés (behurcolás) eredménye.
A mandulapalka eredete
A mandulapalka egy invazív gyomnövény, amely véletlen behurcolással került Európába, illetve Magyarországra. Tudományos elnevezése Cyperus esculentus L. A mandulapalkának öt változata ismert a világon. Négy változat gyomnövény, míg egyet termesztenek. A 19. században már Magyarországon is termesztésbe fogták ezt a növényt, viszont a gyom változata később jelent meg. A termesztett változatát széles körben hasznosítják édesipari, kozmetikai és növényolajipari alapanyagként. Spanyolország kedvelt üdítőitala, a „Horchata” is a növény gumójából készül. Erre azért alkalmas, mert a gumója nagy mennyiségű finom étolajat, közel 30% cukrot és nyersfehérjét tartalmaz. Származását tekintve afrikai eredetű, a földrész északi régióiban található trópusi és szubtrópusi területeiről származik. Mára már olyan mértékben elterjedt a földön, hogy a trópusi éghajlatú területektől egészen Alaszkáig megtalálható. Európában a gyomosító változatok az 1970-es évektől ismertek, amelyek vélhetően amerikai Gladiolus- (kardvirág) gumóval kerülhettek be Hollandiába. Ezt követően több európai országból jelezték jelenlétét (pl. Németország, Belgium, Franciaország, Portugália, Ausztria, Horvátország, Svájc, Olaszország stb.). 1993-ban Magyarországon is megtalálták egy Keszthely környékén található kertészetben, ahova vélhetően szintén kardvirággumóval juthatott be. Ezt követően az ország több pontján is leírásra került. A mandulapalka potenciális veszélyességét jelzi, hogy Holm és munkatársai (1977) a világ legjelentősebb gyomnövényei között a 16. helyre sorolták be.
A növény az Ujvárosi-féle gyoméletforma-rendszer szerint G2-es, azaz gumós évelő növénycsoportba tartozik. A gumó gömbölyded vagy ovális alakú (0,3–1 cm), kezdetben fehér, később megbarnul. Jellegzetes a szára, mely háromszögletű, és 30–80 cm hosszú. Virágzata füzéres virágrendszer (füzérek száma: 3–8 db). Maggal és gumóval egyaránt jól terjed, de általában a megtelepedését követően a gumóval való szaporodása dominál. A magok aprók (1 mm hosszúak), sárgásbarna színűek. A magok csírázóképessége hosszú, akár 40 évig is életképesek. Terjedését emellett nagyban segíti az a tény is, hogy a termőhellyel szemben igénytelen, a laza homoktalajtól a kötött agyagtalajokig bárhol megtalálható, és a talajnedvességgel szemben sem igényes. A művelt és a műveletlen területeken egyaránt jól érzi magát.
A mandulapalka „igényei”
Az árnyékot nem kedveli, valamint sűrű vetésű kultúrákban a kártétele elenyésző. Nagyobb gyomveszélyt a tavaszi vetésű, széles sortávval vetett növényállományokban (kapás kultúrában) jelent. Főképpen kukoricában, napraforgóban, burgonyában, cukorrépában, valamint tormában (1. kép) lehet jelentős a kártétele. Hazai és külföldi tapasztalatok alapján kukoricában a termésveszteség elérheti vagy akár meg is haladhatja a 30–40%-ot.
Visszaszorítása lehetőségei
A növény visszaszorítására irányuló eredményes védekezés csak integrált gyomszabályozási keretek között valósítható meg, amely az agrotechnikai, mechanikai és kémiai gyomszabályozási technológiákat is magában foglalja. A mandulapalka elleni sikeres védekezés csak több évig tartó, szisztematikus védekezési rendszer megvalósításával érhető el. Az agrotechnikai lehetőségek közül a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldás a betelepedésének a megakadályozása. A terjedés megakadályozásában a művelőgépek, -eszközök rendszeres tisztítása elengedhetetlen. Sok esetben jól megfigyelhető az, hogy a mandulapalka foltokban, a tábla szélén fordul elő, innen fog továbbterjedni a terület többi részére. Ha ezt időben felismerjük, és a művelőeszközökkel nem terjesztjük tovább, akkor nagyban visszafoghatjuk a gyomnövény terjedését. Ezért is kulcsfontosságú a növény korai felismerése és a további terjedés megakadályozása, ami a gyomszabályozás költségeinek a minimális szinten tartását eredményezheti. Vizsgálatok kimutatták, hogy a védekezés egyéves elcsúszása a teljes elpusztításhoz szükséges időt megduplázza. A gyomfoltok elleni védekezés könnyen kivitelezhető kézi kapálással és herbicides foltkezeléssel. Az őszi mélyszántást célszerű úgy elvégezni, hogy a gumók jelentős része a talajfelszín közelébe kerüljön, így azokat a téli fagyok elpusztítják. A vetésváltással is hatással lehetünk a növényre, amikor kihasználhatjuk azt, hogy az árnyékolást nem tűri, ezért a visszaszorítása érdekében olyan növényeket illesztünk a növényi sorrendbe, amelyek tavasszal gyorsan zárják a sorközöket, és korán kialakul az árnyékoló hatás. Európa több országában (köztük Magyarországon is) rendelet írja elő a növényi szaporítóanyagok mandulapalka-mentességét.
Védekezési módszerek
A mechanikai gyomszabályozással is tudunk a mandulapalka ellen védekezni, viszont ezzel sem tudunk teljes gyommentességet elérni. A széles sortávú kultúrában elvégzett kultivátorozás vagy a tarlóhántás a kihajtott növényeket gyengíti, viszont nem pusztítja el teljesen. Jól bevált módszer a gabona- és a repcetarlón kihajtott növények gyérítése, amikor is a gumókötés előtt álló növényállományt letárcsázzák. Sok esetben viszont a mechanikai védekezés rizikós is lehet, mivel újabb területekre is eljuthat a művelőeszközökkel a növény valamely szaporítórésze (2. kép).
A herbicides védekezés során sajnos be kell látni, hogy – a többi nehezen irtható évelő gyomnövényekhez hasonlóan – csak komplexen és több hatóanyag kombinálásával lehet kielégítő hatást elérni. A kémiai védekezés egyik hiányossága, hogy az aktív fejlődésben levő növények ellen tudunk védekezni, tehát az inaktív növény ellen általában hatástalan lesz a herbicid. A külföldi és hazai szakirodalmak több hatóanyagot is kiemelnek, amelyek hatásosak lehetnek a mandulapalka ellen, viszont jobb eredményt csak ezeket kombinálva lehet elérni. Ezek a hatóanyagok alap- és állományherbicidek. Az alap (preemergens) gyomirtó szerek használata során nagyon fontos, hogy a herbicid minél közelebb jusson a gumóhoz, viszont ezek a gyomirtó szerek a mélyebben (akár 40 cm mélyen) elhelyezkedő vegetatív szaporítórészek ellen már hatástalanok. Az alapkezeléseket ki kell egészíteni állománykezeléssel (posztemergens), amelynek végrehajtása során érdemes két időpontban, pontosan megtervezni a védekezést (kukorica esetében 3-4 és 5-6 leveles fenológiában). Azért van szükség a több védekezési időpontra, hogy a folyamatosan csírázó gumók ellen tudjunk megfelelő időben védekezni. Az elkésett herbicides kezelés növeli a korai gumó kialakulásának a kockázatát, és hatással lehet a termés mennyiségére. A tarlókezelés során a kihajtott mandulapalka ellen védekezhetünk totális herbiciddel (pl. glifozát). A glifozát hatóanyag egyik előnyös tulajdonsága az, hogy jól tud transzlokálódni a növényen belül, aminek az lesz az eredménye, hogy elpusztítja a gumókat is. A herbicides kezelés során az engedélyezett legnagyobb dózist kell használni tapadásfokozóval és egy minimális mennyiségű ammónium-nitrát műtrágyával kiegészítve, a hatás fokozására. Sokszor azonban ez sem elég, sajnos egyik kísérletünk során az idősebb mandulapalka a glifozátos kezelés hatására enyhén kisárgult, majd néhány nap elteltével visszazöldült, és folytatta növekedését. A korábban elvégzett vizsgálatok rámutatnak arra, hogy a herbicides kezelés önmagában nem oldja meg a mandulapalka elleni gyomszabályozási feladatot. Sok esetben az alkalmazott hatóanyag-kombinációk sem képesek teljes mértékben megakadályozni a gumóképződést, ezért a kezeléseket ki kell egészíteni az integrált védekezés elemeivel. Ennek fő oka az, hogy a gumók sokszor inaktív állapotban vannak a talajban. Ezen változtathatunk, hogyha a vetés előtt vagy a tarlón elvégzett mélyszántással a nyugalmi állapotot megszüntetjük a gumókban. Ekkor már lehetséges a hatékonyabb gyomirtás.
A külföldi és a hazai vizsgálatok rámutatnak arra, hogy a mandulapalka egy veszélyes, invazív gyomnövény. Potenciális veszélyessége abban rejlik, hogy gumóval és maggal is képes terjedni, a környezeti szélsőségekhez is rendkívül jól képes alkalmazkodni, valamint nincs hatékony gyomirtási stratégia ellene. Ennek következtében néhány évtized leforgása alatt jelentős mértékben elterjedt egész Magyarország területén. A védelem alapja, hogy ne engedjük be a szántóterületre, illetve ha betelepedett, akkor pedig a mielőbbi felismerése, kezdeti foltjainak a felszámolása és annak megakadályozása, hogy újabb területeket fertőzzön meg, lehet a sikeres védekezés kulcsa.
SZERZŐ: SZILÁGYI ARNOLD – DR. RADÓCZ LÁSZLÓ • DEBRECENI EGYETEM MÉK NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET
