A drón lát, a program javasol, a mezőgazda dönt

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 december 04.

A Proofminder vehette át az év leginnovatívabb startupjának járó díjat a Nemzeti Agrárkamara innovációs programjának (NAK TechLab) bemutatónapján A startup döntéstámogató szoftvere konkrét javaslatokat tesz a drón által detektált növényegészségügyi probléma megoldására.

 

mezőgazdasági drón
Nemcsak lát, de a szoftver javaslatot is tesz a probléma megoldására (fotó: Horizont Média)

 

Gyomfelvételezés és növényállapot

A Proofminder a NAK TechLab három hónapos inkubációs programjában a Corteva Agriscience-szel kezdett közös munkába, ennek során gépi látás segítségével drónos gyomdetektálást végeztek, növelve a növényvédelem hatékonyságát. „A gépi látás segítségével levélszinten meg tudjuk mondani, hogy melyik növény beteg, hol van a gyom, vagy milyen gyomról van szó, mindez segíti a gazdákat a problémák pontos felderítésében és a döntéshozatalban is. A folyamatok optimalizálásán túl a várható hozamról is képet ad a platform a gazdáknak” – mondta a Világgazdaságnak Havas Norbert, a Proofminder egyik alapítója.

Az alapító elmondása szerint a Proofminder megoldása abban egyedülálló, hogy nem általános ajánlásokat, hanem egy adatalapon konkrét, gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg a probléma megoldására. (Nem véletlen, hogy a hasonló projekteket a növényvédőszer-gyártók támogatják. Lásd még cikkünket: Minden idők legprecízebb növényvédelme deep learning-gel – a szerk.)

Máris forgalmazzák

A startupot az év elején alapította egy háromtagú, programozói, üzletfejlesztési és nagyvállalati tapasztalattal rendelkező csapat. A házon belüli IT-tudással készült termék első verziója már piacképes, és az első ügyfelek el is kezdték használni. A csapat most befektetőt keres, a tőkéből tovább fejleszti a terméket, és intenzív marketingtevékenységet folytat. Havas Norbert elmondása szerint az agrárkamara programja egyedülálló tesztelési lehetőséget biztosított a startupnak, és kijelölte számára a következő másfél év fejlesztési irányait.

A 2019-es alapítású NAK TechLab program eddig több mint ötven agrártechnológiai startup fejlesztésében segédkezett. A háromhónapos inkubációs programban olyan kihívásokra keresik a startupok megoldásait, amelyek a nagyvállalatok és ügyfeleik munkáját könnyíthetik meg. Olyan fejlesztések ezek, amelyek az óriás cégeken keresztül több százezer gazdához juthatnak el.

 

Összeállította: Gönczi Krisztina