Regeneratív mezőgazdaság 7. rész – sikeres másodvetések direktvetéssel

Egyre gyakrabban merül fel a gazdálkodókban a kérdés, hogy az árpa aratása után esetleg megpróbálják-e egy újabb haszonnövény elvetését, hogy plusz jövedelemre tegyenek szert.

A másodvetés sikere természetesen sok tényezőtől függ, ám ezek közül kiemelnék néhány fontosat, amelyek a talajmegújításhoz és direktvetéshez kötődnek. A termelők többféle növény vetésével próbálkoznak, mint a napraforgó, kukorica, cirok, köles, de a legtöbb sikeres kezdeményezés a szójához köthető. A sikerhez nyilván az extra támogatás is hozzájárul, amellyel már 1 tonna hozam esetén is nyereséget termelhet a növény, és amit további technológiai elemekkel tudunk még jövedelmezőbbé tenni.

2016 óta próbálkozunk a szója másodvetésével, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan vidékeken, ahol főnövényként sikeresen termeszthető szója, ott nagy esélye van annak, hogy másodvetésként is nyereséget lehet elérni a növénnyel. A siker elsődleges feltétele, hogy elegendő nedvességet kapjon az elvetett mag a csírázáshoz, és legyen számára elegendő csapadék a tenyészidőben. Ez nyilván egyértelműnek tűnik, de az, hogy hogyan biztosítsuk a keléshez szükséges nedvességet öntözés nélkül, már némiképp új szemléletet igényel.

A talajban az aratás környékén mindig marad valamennyi nedvesség, és ennek megőrzése az elsődleges feladat. A hagyományos agrártechnológia megoldásai azonban keveset segítenek ennek megőrzésében, amikor sekély szántást és egyéb talajműveléseket javasolnak a szakértők. Minden egyes talajműveléssel nedvességet veszítünk, és a nyári forróságban 10–15 mm nedvesség is azonnal elpárologhat a bolygatott talajból. Ez a hiányzó nedvesség pedig gyakran lassítja le a kelést vagy esetleg csak a jóval később érkező csapadék fogja kikelteni a magot, így könnyen kifuthatunk a tenyészidőből.

Miért ne próbálkozzunk akkor hatékonyabb módszerekkel?

A nedvességet legjobban úgy tudjuk megőrizni, ha magas tarlóval aratjuk az árpát, és nem műveljük a talajt, azaz direktvetéssel kerül a szója a talajba. A no-till elsődleges követelménye viszont, hogy a talaj már megfelelő, biológiai úton kialakult morzsás szerkezettel rendelkezzen, ezért egy átlagosan lepusztult, a generációkon átívelő szántástól szerkezetét vesztett, cserepesedésre és tömörödésre hajlamos földön nem javasolnánk még ezt a technológiát. Akik azonban már forgatás nélkül művelnek, odafigyelve a talaj humuszegyensúlyára, és kialakították a talaj felső 7-8 centiméterében a legömbölyített talajmorzsákból álló szerkezetet, náluk már több az esély a sikeres talajművelés nélküli termelésre.

A magas tarlóhagyásnál az álló szalmaszár árnyékoló hatása elősegíti, hogy a talaj hűvösebb maradjon, és csökkenti a szél szárító hatását is. A máig széleskörűen népszerű tévhittel ellentétben a szalmaszál nem működik kéményként, és nem „szívja ki” a vizet a talajból. Az a vékony, rugalmas cső nóduszokkal van osztva, amelyek zártak, így elég képtelen elképzelés, hogy bármiféle kéményhatás kialakulna a szalmaszálban.

A direktvetés a legvíztakarékosabb termesztéstechnológia fontos eleme, és az előnyei miatt világszerte megkétszereződött a no-till alkalmazóinak területmérete az elmúlt tíz évben, elsősorban a szárazabb országokban, mint Kazahsztán vagy Ausztrália, de akár említhetjük Ukrajnát is, ahol már több mint 2,2 millió hektáron termelnek a no-till segítségével, tovább csökkentve a termelési költségeiket.

Technológiai igény

A no-till azonban speciális vetőgépet igényel. Ha széles sortávra vetjük a szóját, akkor az ügyes termelő bármely szemenkénti vetőgép kis átalakításával meg tudja oldani a direktvetést, de egy valódi direktvetőgép pontosabb maglehelyezése és jobb tömörítése mindig hozzátesz a hozamhoz néhány százalékot. Egy jól beágyazott, szinte teljes talaj–mag kapcsolattal rendelkező vetőmag mindig gyorsabban fogja felvenni a nedvességet és csírázik, mint egy rögösebb talajba vetett.

A legtöbb tárcsás direktvetőgép szépen veti 2–3 cm-es mélységbe a szója magját, de ha biztosabb kelést szeretnénk szárazabb évjáratban is, akkor érdemes olyan vetőgépet választani, amellyel a szója extrémebb körülmények között is kelésre bírható. Ha száraz a felszíni 5–10 cm, akkor például egy kultivátoros direktvetőgéppel 10–15 cm mélységbe is le szoktuk vetni a szóját, hogy mindenképp a még nedves talajba kerüljön, és minél hamarabb csírázzon, mert a másodvetésnél minden egyes tenyészidőnapnak jelentősége van. Ha a kelés megindul, utána már a növény a legtöbbször elég nedvességet tud felvenni a mélyebb szintekről, így az eső hiánya sem akadályozza a további fejlődést.

A sűrű sortávra vetett szójánál könnyebben merülhet fel a fejlődés során a nedvességhiány kérdése, de 45–50 cm sortávra vetve még nincs számottevő különbség a 75 cm-re vetett állományhoz képest, viszont nagyobb a hozampotenciál. A vetés sikeréhez hozzájárul még a feszes munkaszervezés. Optimális esetben az árpát arató kombájn mögött már fut is a vetőgép, hogy minél hatékonyabban használjon ki minden milliméter maradék nedvességet a talajban. Ehhez a megfelelő vetőmagnak is időben rendelkezésre kell állni, ami szintén sarkalatos kérdés. A korai és igen korai fajtákkal is láttunk szép eredményeket másodvetésben, de amit fontosabbnak érzünk, az a vetőmag minősége.

Sajnos az utóbbi időben a termelői költségcsökkentések hatására egyes vetőmagoknál meg lehet érezni, hogy a korábbiaknál véletlenszerűbb a minőségük. A támogatás igénybevételére azonban rendelkezni kell minősített vetőmaggal, azaz nem tudjuk megoldani, hogy teljes egészében saját, jobb minőségű vetőmagot használjunk. Annak viszont semmi akadálya, hogy több vetőmagot vessünk, amely mennyiségbe már saját vetőmag is bekerülhet.

A saját vetőmagtermesztést azért emelem ki, mert egy jó tápanyag-utánpótlási technológiával termelt szója a magjában sokszoros mennyiségű mikroelemet tud felhalmozni, amelyet azonnal fel is használ kelés után. Egy olyan csíranövény pedig, amely már indulásnál feleslegben rendelkezik molibdénnel, kobalttal, vassal és egyéb fontos mikroelemekkel, azonnal képes a nitrogénkötő baktériumok számára is szolgáltatni a mikroelemeket, anélkül, hogy a talajból kellene felvennie. A magban eltárolt mikroelemek előnye viszont csak olyan vetőmagnál jelenik meg, amely a termesztése során, a növényinedv-analízis alapján, nagy dózisban meg is kapta a szükséges mikroelemeket.

Elhagyhatatlan gyomirtás

Mivel a másodvetés sikere azért mindig kétséges, ezért a technológiát a szükséges minimumra szorítjuk, azaz egy totális gyomirtáson kívül a vetés előtt vagy közvetlenül utána semmit nem szoktunk adni a növénynek. A gyomirtás viszont elhagyhatatlan, mert az árpában nagy eséllyel már jelen lévő csírázó vagy épp évelő gyomok néhány héten belül képesek lehagyni növekedésben a szójánkat, és az általuk felhasznált erőforrások, de elsősorban a nedvesség hiánya garantált hozamkiesést és veszteséget fog okozni. A vetés után már csak esőre van szükség, és további teendőnk nincs az aratásig.

A 45–50 cm sortávolságra vetett szója esetében optimálisabb a területhasználat, mert még elegendő nedvességet tud felvenni minden növény, nem akadályozzák egymást, és össze is zárhat az állomány lombja a 75 cm sortávval ellentétben, csökkentve a gyomok életterét, és optimálisabb, párásabb körülményeket biztosítva a kötéshez virágzásnál. A másodvetésben termelt szója jó technológiával és átlagos időjárási körülmények mellett képes meghozni a támogatáshoz szükséges 1 tonnás hozamot, de szerencsésebb évjáratban és jó termőhelyeken 1,5–2 tonna körül is aratható.

A kései betakarítás nyilván feltételezi, hogy rendelkezésre álljon megfelelő szárítási és tárolási kapacitás, ha szükséges, hogy ne legyünk mások időzítéseire szorulva, de az alacsony költséget figyelembe véve elég jó hasznot lehet a terményen realizálni. A vakmerőbb és kevésbé intenzív termelők még elvethetnek utána egy kései búzát, de a tavaszi növények jobban teljesítenek a vetésforgóban.

A kedvezőtlenül alakuló gazdasági helyzet miatt véleményünk szerint mindenkinek érdemes elgondolkoznia, milyen módszerekkel tud költséget csökkenteni és többletjövedelmet elérni. A no-till bevezetése, a másodvetések kipróbálása és a vetésforgó módosítása például mindenkinek segíthet a versenyképesség javításában.

A képek Szabó Árpád baranyai és Kaszás Gellért vajdasági gazdaságában készültek.

A sorozat előző részei itt érhetők el:

SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA