A regeneratív alapelvek fontos talajvédelmi eleme a talaj páncélja, a talajtakarás. A talajtakarás elsődleges szolgáltatása a felszín védelme a talajéletre negatív hatású környezeti jelenségek ellen, mint az erős szél, forró napsütés, csapó eső, amely mind hozzájárul a talajromláshoz.
A felszínen hagyott mulcs csökkenti a talajfelszín hőmérsékletét, lassítja a párolgást, megakadályozza a felszín cserepesedését, megfelelő takarási vastagság esetén jelentősen csökkenti az egynyári gyomok megjelenését, és élőhelyet biztosít a kártevőkontrollban szerepet játszó rovaroknak is.
A talaj takarásának fontossága
A talajtakarást szántóföldi környezetben elsősorban a növényi szármaradványok felszínen hagyásával tudjuk biztosítani. A kontextus itt is fontos, mert az dönti el, lehetséges-e a szármaradványok biztosítása, milyen mennyiségben és minőségben.
Az istállózó állattartást folytatóknál általában hátrányos helyzetből indul a talajvédelem, mert bálázásra kerül a szalma az alom biztosítására. Ennek visszajuttatása speciális, gombás túlsúlyú oltóanyaggal kezelt, komposztált trágya formájában célszerű majd az aerob érlelés után, ha életben gazdag talajt szeretnénk építeni. A kis prizmás komposztálás előnye, hogy az érett komposztból a szokásos trágyamennyiség felének-harmadának a kijuttatása is elegendő. A komposztált trágyát akár a gabona- vagy takarónövényállományba is ki lehet szórni, lehetőség szerint ősszel, valamint semmiféle beművelést vagy szántást nem igényel, ezért a forgatás nélküli komposztálás a trágyakezelési költségeket is csökkentheti.
A szalma elhordása ezenkívül nagyon nem ajánlott eljárás, mindegy, hogy élelmi rostnak adja el valaki a hamburgerekbe vagy hőerőműbe „zöld energiának” – a növények által megkötött szén és feltárt, szerves kötésű tápanyagok magasabb értéket képviselnek a talajegészség számára, mint amennyit bárki is fizetne érte.
A szármaradványok a nyár közepétől jelenthetnek feladatot, így időrendi sorrendben nézzük meg a lehetőségeket.
Alapesetben vegyünk egy még egy talajművelést alkalmazó területet, ahol valamilyen kalászos gabonát termesztünk. No-till és sávművelés esetében már nem nyúlunk a mulcshoz, de amíg az átállási folyamatban talajművelés zajlik, addig valamilyen módon érdemes talajba keverni sekélyen a szármaradványokat.
Helyes technológiával a gabona aratása szalmaszecskázó berendezéssel ellátott kombájnnal történik, amely egyenletesen szecskázza a szárat, és teríti a vágóasztal teljes szélességében. Az egyenletes aprítás és terítés nagyon fontos egyrészt a teljes takarás, másrészt a következő talajművelés szempontjából. Az egyenetlenül terített szármaradványok megnehezíthetik a sekély művelést, megakadályozzák a pontos vetést és az egyöntetű kelést, ezért fontos a szalmaterítés pontos beállítása.
Sekélyen érdemes
A talajfelszín nyári takarásának követelménye már a HMKÁ 6 előírásban is megjelenik, ezért érdemes komolyan venni.
A talajfelszín előírásszerű takarásának a tarlókezelés nem mond ellent, a barnára művelt, leszántott és mélytárcsázott tarlók már jó ideje inkább agrotechnológiai hibát jelentenek, nem követendő példát.
A tarló ápolásának célja a kapillárisok megszakításán kívül az elszórt magvak kelésre késztetése és a szármaradványok talajkontaktjának biztosítása. Ezt el lehet végezni sekélyen is, sőt, nagyobb eséllyel kapunk több csírázó magot a felszínen sekély, mint mélyebb művelés után. Az aprított szármaradványokat ezért ultra sekély, maximum 5 cm mélységű műveléssel javasolt kezelni, azonnal a kombájn után haladva, elsősorban azért, hogy minél kevesebb nedvességet veszítsünk a talajból. A tarlóápolásban a szalmaborona végzi a legsekélyebb munkát, valamivel mélyebben dolgozik a nagy hullámos tárcsalapokkal szerelt (Vortex, Crosscutter stb.) tárcsás borona, és a széles lúdtalpkapákkal szerelt mulcskultivátor jöhet még szóba, talajtípustól és felszíni tömörödéstől függően választva ki az eszközt.
A minél sekélyebb művelés másik előnye, hogy nem hozza fel a mélyebb rétegekből a szunnyadó gyommagvakat, nem szárítjuk ki mélyebben a talajt, mégis létrehoz egy olyan elporított talajfelszínt, amely csökkenti a talaj vízveszteségét, és a porral kevert szalmával hőszigetelő funkciót is ellát, a mélyebb talajrétegek felmelegedésének lassításával szintén nedvességmegőrzést is biztosít.
A porréteg határán pedig kicsapódik a talajból feláramló nedvesség, kelésre késztetve a gyommagokat és az árvakelést. Egy mélyebb műveléssel azonban a teljes művelési mélységben veszítjük el a talajnedvességet, amely utána nagy eséllyel nem pótlódik őszig, így az árvakelések és gyomok nem egy esetben majd egyszerre kelnek a takarónövényekkel, a gyomkontroll elősegítése helyett inkább megnehezítve a dolgunkat.
A sekély műveléssel kezdhetünk el létrehozni egy szerves anyagban gazdagabb és biológiai aktivitásban legerősebb réteget is, a talaj legfelső 5 centiméterében, amely segít a kötöttebb talajok felszíni tömörödésének csökkentésében és talaj szervesszén-tartalmának a növekedésében is. Ennek hatására tud már hazai termelő is 60–70 közötti Arany-féle kötöttségű talajokon sávművelésssel és no-till technológiával sikeresen termelni.
Miért ne szántsuk le mélyebbre a szármaradványt?
A magyarázat a szántóföldi műveléssel érintett területek ökológiájában és a talaj táplálékhálózatában található. A termékeny mezőgazdasági talajok biomasszájában optimális esetben 1 : 1 arányban jelennek meg a gombák és baktériumok, amelyek akár 10–12 tonna élő tömeget is kitehetnek hektáronként egy termékeny talajban. A szántott földekben ez a mennyiség és arány azonban sokkal rosszabb, mert a szárlebontó funkcióval is rendelkező gombafajok és a növények természetes tápanyagellátásában kulcsszerepet játszó mikorrhizafajok érzékenyek a talajművelésre és a vegyszerekre, de elsősorban a talajművelés okozta zavaró hatásokra.
A gombák azonban a mikrobiális ökológia fontos részét képezik, és – egyszerűsítve – két csoportjuk nyújt nagy segítséget a növénytermesztésben.
A növények 80-90%-a szimbiotikus kapcsolatban él a mikorrhiza gombákkal, amelyek sokszorosára terjesztik ki a gyökérszőrök tápanyagfelvevő felületét. A gombafonalak, hifák 4–6 mikrométeres szálai behálózzák a talajt, és a növény által termelt folyékony szénért, a cukorért cserében segítik a növényt a foszfor, nitrogén, mikroelemek és víz megszerzésében. Ezek a gombák is a bolygatatlan talajokban tudnak kiterjedt hálózatot létrehozni.
A szaprotróf gombák többsége a lignint, hemicellulózt, cellulózt és a nehezen emészthető szerves talajanyagokat bontja. A szárbontás derékhadáért felelős gombák a 7-8 pH-érték alatti és enyhén savanyú talajokban dominálnak. Ezek a gombák lebontják a szerves maradványokat, így számos különböző típusú mikroba megkezdheti a bontást és a növényi maradványok hasznosítható tápanyaggá történő feldolgozását.
Mivel ezeknek a gombáknak a jelentős része nem növényi kórokozó, így felszaporodásukkal a szármaradványokon elveszik az ökológiai fülkét például a gabonákban nagy károkat okozó Fusarium fajok elől. Ennek köszönhetően a minimum műveléses és no-till területeken jelentősen csökken a gombás károkozás mértéke, hosszú távú no-till termelők már kalászvédelmet sem végeznek, mégis egészségesek a növényeik.
Ezenkívül a gombák alkotta hifahálózatok részt vesznek a talaj vízstabil aggregátumainak képzésében, ami fontos a vízvisszatartás és a talajerózióval szembeni ellenállás szempontjából. A szaprotróf gombák továbbá nagy hatással vannak más talajlakókra, például a baktériumokkal való kompetitív vagy mutualista kölcsönhatások révén, valamint a gombafaló talajélet táplálékaként jelentős szerepet játszanak a szén- és nitrogénkörforgásban.
A gombák az enyhén savanyú körülményeket, a kevéssé zavart talajokat, az évelő növényeket, a gyökérváladékokat és a szerves maradványok magas szén-nitrogén (C : N) arányú és lassabb körforgású, rendkívül stabil formáit kedvelik. A baktériumok dominálnak viszont az erősen zavart ökoszisztémákban, ahol gyors a tápanyag-újrahasznosítás, alacsony a C : N arány, az egynyári növényeket és a növényen kívüli külső tápanyag-utánpótlást kedvelik. Ezért a művelt talajok baktériumaránya jóval magasabb, amely tulajdonság pedig az úttörő növények, legtöbbször gyomok előfordulásának kedvez.
A gombákat segítve
Egy másik rendkívül fontos ökológiai szempont a gombák számára megfelelő környezet létrehozására: a gombák által feltárt és megkapott szén nem vész el a talajból, hanem a gombafonalakban elraktározódik, és a talajban felhalmozódik. A járomspórás gombák például az egyszerű cukrokat bontják, de a legtöbb gomba a nehezebben vagy nehezen lebomló, magas cellulóz-, hemicellulóz-, lignin- vagy sejtfaltartalmú szerves maradványokat bontja. E bomlás melléktermékeinek egy része humusszá alakulhat, és évezredekig a talajban maradhat Ezenkívül a talajok szervesszén-tartalmának közel 30%-a a mikorrhizák gombafonalából származó glikopreoteinből, a glomalinból áll.
Amikor sekélyen keverjük csak be a talajfelszínbe a szecskázott szalmát, az oxigénben gazdag réteg segíti a hasznos gombáink felszaporodását és működését, ellentétben azzal, amikor a levegőtlen mélységekbe kerül beforgatásra a szármaradvány. Az utóbbi megoldás szépen elraktározza a fuzáriumfertőzött szármaradványokat a talajban, amelyek utána a következő talajművelésnél spórák milliárdjaival fertőzik le a haszonnövényeket. A sekély talajmunka érintetlenül hagyja a mélyebb rétegeket és a bennük kialakuló természetes szerkezetet, amely évről évre hozzájárul a természetes termékenység kialakulásához. A talaj morzsalékos szerkezetét a továbbiakban az élő növények gyökérzete és a rizoszférában élő gombák és baktériumok fogják kialakítani.
Ezért igyekszünk a tarlóhántás után, augusztus első két hetében takarónövény-keverékeket vetni a tavaszi kapásnövények elé.
A sorozat első két része itt érhető el:
Regeneratív mezőgazdaság az új támogatási rendszer tükrében, 1. rész
Regeneratív mezőgazdaság – átmenet az ökológiára alapozott növénytermesztéshez, 2. rész
SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA
