Szeptemberi cikkünkben a szervestrágyázással foglalkoztunk, így említettük azt is, hogy ez a tápanyag-utánpótlás környezetbarát formája, amely rendkívül összetett hatású, mivel sokféle eredetű, összetételű, fizikai-kémiai tulajdonságú anyagokról van szó.
Ennek következtében a szerves trágyák, -trágyázás igen népes és jelentős csoportot képvisel a szántóföldi növények tápanyag-utánpótlásának technológiájában. Most ebből a népes csoportból mégis egy, Magyarországon körülbelül 10-15 éve egyre többször említett szerves trágyát emelnénk ki, és kicsit bővebben körüljárnánk, ez pedig a zöldtrágya, illetve a zöldtrágyázás technológiája.
Igaz, hogy 10-15 évet említettünk, mégis az igazsághoz tartozik, hogy talajaink termékenységének javítását, fenntartását illetően a zöldtrágyázás az egyik legrégebbi módszernek, eljárásnak tekinthető. Az 1950-es, ’60-as években jelentősége rohamosan csökkent, szinte el is tűnt, a szintetikus termésnövelő anyagok, műtrágyák használatának nagyarányú bővülésével. Az akkori gyors és jelentős termésnövelési célnak „nem felelt meg”, hiszen leginkább közvetett hatásai a legszembetűnőbbek.
Mi is az a zöldtrágya?
Zöldtrágyának, ennek alapján zöldtrágyázásnak hivatalosan azt a technológiát nevezzük, amikor az ebből a célból elvetett növényállományunkat virágzás előtti állapotában teljes tömegében, föld feletti és föld alatti részeivel együtt a talajba dolgozzuk, beforgatjuk. Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy az árvakelés vagy a tömeges gyomkelés a tarlón zöldtrágyának tekinthető-e? Azt kell mondanunk, hogy hivatalosan nem, hiszen nem célzottan, tudatos tevékenység által kerültek a magvak a területre. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy talajbiológiai szempontból, szervesanyag-gazdálkodási oldalról mindenképpen fontosak, nem mellékesen ezeknek a növényeknek virágzás előtti bedolgozása a talajba a mechanikai gyomszabályozás bevált módszere is. A szántóföldi növényeink betakarítása után visszamaradt szár- és gyökérmaradványok sem a zöldtrágyákhoz tartoznak.
A zöldtrágyázásnak kedvező és kedvezőtlen hatásai is lehetnek
Ha gazdasági oldalról nézzük, a többi szerves trágyához képest kevesebbe kerül, nincs kiszállítás, nincs kiszórás, ami nem kevés pénzbe kerülne, valamint több zöldtrágyának használt növényfaj a pillangósok közül kerül ki, így nitrogénban gazdagítják a talajt, ami a főnövényünk trágyázását segíti, pénzt spórolhatunk ezáltal is. A talajba forgatott nagy zöldtömegnek köszönhetően jelentős mértékben növeli a humusztartalmat, ami kedvezően befolyásolja a műtrágyák hasznosulását, de még a talajból ható gyomirtó szerek hatékonyságát is. Több növény – gyökérrendszerük felépítése révén – lazítja a talajt, akár a mélyebb rétegekben is morzsalékosabb, jobban omló talajszerkezet alakul ki utánuk. Ha a zöldtrágya valamilyen pillangós növény, utána átlagosan 14-20 t/ha istállótrágyával egyenértékű szerves anyag és nitrogén marad a talajban.
Csapadékosabb évjáratokban, országrészeken mérsékli a különböző ásványi anyagok (például nitrogén) mélyebbre mosódását, mivel ezek szerves kötésekbe épülnek be, illetve a mélyebb rétegekre került fontos makro- és mikroelemeket erőteljes gyökérzetükkel felveszik, beépítik, így sekélyen talajba dolgozva ezek az elemek újra hasznosíthatók lesznek kultúrnövényeink számára. Gyökereik révén nagyobb esőzések alkalmával csökkenthetik az elfolyást, valamint nagy mennyiségű vizet képesek felvenni, ami a növényi szövetekben hasznosul, és a megnövekedett biomasszával együtt visszakerül a talajba.
Lejtős területeken a vízeróziótól, sík területeken pedig a széleróziótól védik a talajt, csökkentik káros hatásaikat. A nagy zöldtömeg árnyékolja is a talajfelszínt, ami a párolgást jelentős mértékben visszatartja, valamint a gyomnövények – fény hiányában – nem tudnak fejlődni, így egyfajta gyomirtó hatásuk is van. A keresztesvirágú növények közül többnek a gyökere olyan váladékot termel, mely a nematódákat (fonálférgeket) gyéríti, valamint karógyökerük mélyebben lazítja a talajt, javítva annak víz- és levegőgazdálkodását.
A nagy mennyiségű szerves anyag talajban történő lebomlásakor CO2 és különböző szerves savak képződnek, amelyek segítik a tápelemek mobilizálódását. Azonban ennyi pozitív tulajdonság mellett beszélnünk kell a negatív hatásokról is:
– Szárazságban, aszályos időszakban nem érdemes vetni őket, mert ki sem kelnek, vagy ha mégis, vízfelvételükkel tovább szárítják a talajt, súlyosbítják a vízhiányt. A ki nem kelt magvak – főként a kemény maghéjjal rendelkezők – a talajban maradva „megvárják az esőt”, csírázásuk így eltolódhat akár már a főnövényünk vetése utáni időszakra, így még inkább gyomosítanak, mintsem visszaszorítanák a gyomokat.
– Oda kell figyelnünk a zöldtrágyanövény helyes bedolgozására is. Ha nincs kellőképpen aprítva, bekeverve a talajba, a nagyobb szármaradványok megnehezíthetik a vetést, túlzott lazultságot, üregeket alakíthatnak ki, amelyek a kártevők megtelepedésének kedvező feltételeket teremthetnek. Ha már említjük a kártevőket, több növényfaj „köztesgazdája” is lehet különböző betegségeknek, kártevőknek, amelyek felszaporodnak rajtuk, és az utánuk következő növényeket könnyebben megtámadhatják.
– A nagy zöldtömeg, főleg ha még kissé el is vénült, a talajba kerülve felboríthatja a C/N arányt, ami átmeneti nitrogénhiányt okozhat a következő növényünk számára (pentozánhatás).
A zöldtrágyázás módjai
Tarlóvetésű zöldtrágyázás: a leginkább alkalmazott zöldtrágyázási mód, amelynél a legtöbb esetben a tarlóhántással egy menetben a tarlóhántó eszközre szerelt aprómagvető géppel történik a vetés. Így két munkaművelet is összekapcsolható, egyszerre végezhető. A növényállományt virágzáskor alászántják.
Áttelelő zöldtrágyázás: nyár végén, ősz elején vetjük a növényeket, amelyeket kora tavasszal forgatunk a talajba, utánuk tavaszi vetésű növény kerülhet.
Sarjúzöldtrágyázás: valamilyen évelő pillangós növény első kaszálását takarmányként hasznosítjuk, a következő növedéket pedig már a talajba dolgozzuk.
Takarónövényes zöldtrágyázás: ebben az esetben vagy rávetést alkalmazunk, vagy alávetést. Első esetben az ősszel elvetett kalászosunkra tavasszal vetjük rá a zöldtrágyanövényt, míg a másik esetben tavaszi kalászossal együtt vetjük a zöldtrágyanövényt. Ezt a zöldtömeget vagy ősz elején, vagy a következő év tavaszán szántjuk alá.
Fővetésű zöldtrágyázás: ritkább alkalmazási módja a zöldtrágyázásnak, mivel egész évben „foglalja” az adott növényállomány a területet, aztán az egészet beleforgatjuk a talajba. Inkább szélsőséges talajokon, gyenge homok-, szikes talajokon javasolható vagy olyan helyen, ahol a kedvezőtlen csapadékellátottság miatt a tarlóba vetés nem megoldható. Ilyen esetben tavasszal elvetjük a növényeket, majd nyár közepén bedolgozzuk őket a talajba, utánuk akár őszi vagy tavaszi vetésű növény is következhet. Ezzel a módszerrel a nyári kedvezőtlen csapadékellátottság helyett inkább a téli „feltöltő” csapadékot használjuk. A zöldtrágyázásra alkalmazható növények köre igen széles, több mint 40-féle növényfajt is fel lehetne sorolni. Alapvetően azok a növényfajok alkalmasak, amelyek vetőmagszükséglete kicsi, nagy zöldtömeget fejlesztenek, és gyorsan nőnek. A teljesség igénye nélkül, pár szóban bemutatunk néhányat.
Zöldtrágyának alkalmasak
Fehér mustár: szélsőséges és gyenge talajokon nem érzi jól magát, gyökérrendszere kevésbé elágazó, vékonyabb. Elterjedt, bár a keresztesvirágúak közül az igényesebbnek mondható.
Olajretek: az előző keresztesvirágú növénynél igénytelenebb, nagy, akár 20 t/ha feletti zöldtömeget is képes növeszteni. Igen elterjedt zöldtrágyanövény.
Csillagfürt: jó tápanyagfeltáró képességgel rendelkezik erőteljes gyökérzete révén, amely még nitrogénkötő képességgel is bír. A savanyú homoktalajok kedvelt trágyanövénye.
Facélia: rendkívül jó mézelő. Gyors növekedésű, így a gyomokat hamar elnyomja. A laza vagy középkötött talajokat kedveli, kötött vagy kis szervesanyag-tartalmúakon nem termeszthető.
Bíborhere: pillangós évelő növény. Csapadékosabb területekre érdemes vetni, ahol némi meszet is tartalmaz a talaj.
Rozsos szöszösbükköny: akár 20 t/ha feletti hozammal is jellemezhető. A kis humusztartalmú vagy a homoktalajok növénye. Áttelelő trágyázásra használható, amelyet tavasszal forgatunk a talajba.
Homoki zab: talajjal szemben igénytelen, fonálféreg-gyérítő hatással jellemezhető. Tavasztól egészen kora őszig vethető.
Négermag: mélyre hatoló karógyökérrel rendelkező növény. Egyre többet lehet róla hallani, gyors növekedése, nagy zöldtömeget adó, a talaj szervesanyag-tartalmát nagymértékben gazdagító tulajdonsága miatt.
A fentebb említett növényfajok sok esetben nem is csak önmagukban, hanem különböző vetőmagkeverékekben szerepelnek. Ezekből a „zöldtrágyamix”-eknek is nevezett vetőmagkeverékekből is igen sokféle beszerezhető, így mindenki megtalálja a területének legmegfelelőbb összeállítást. A vetőmagkeverékek nagy előnye, hogy a bennük lévő növények kedvező hatásait jól ki tudjuk használni, tulajdonságaikban jól kiegészítik egymást.
Minden talajnak megvannak a legmegfelelőbb zöldtrágyanövényei, amit viszont szem előtt kell tartanunk, hogy akkor érünk el sikert, ha a zöldtrágyanövényeink minél nagyobb zöldtömeget és gyökértömeget tudnak fejleszteni. Ehhez nagyon fontos a megfelelő zöldtrágyanövények, valamint a trágyázási mód megválasztása, amelyhez az időjárási viszonyok és a talajadottságok figyelembe vétele szükséges. A szervesanyag-gazdálkodás nagyon fontos „iparággá” kezd válni, hiszen talajaink állapota folyamatosan romlik, holott minőségük, fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságaik fenntartása, javítása kiemelt fontosságú kell, hogy legyen.
SZERZŐ: DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP, DR. SZABÓ ANDRÁS • DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
