fbpx

Még 10 nap az adatszolgáltatásig!

Írta: Szerkesztőség - 2024 március 19.

Magyarország területének 70 százaléka minősül nitrátérzékenynek, ezért szinte minden mezőgazdasági termelőt érinti az alábbi kötelezettség.

kócsag
Vízgyűjtők és érzékeny felszín alatti vizek mindenütt vannak az országban (fotó: Horizont Média)

A nitrátérzékeny területeken gazdálkodóknak, valamint azoknak, aki eladásra szánt állatot tartanak, 2024. március 31-ig adatot kell szolgáltatniuk az előző naptári évben kijuttatott nitrogénmennyiségekről az elektronikus Gazdálkodási naplóban, az az eGN-ben. A nitrát-adatszolgáltatást minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell, még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek.

  1. A műtrágyázás naplózásakor ügyeljünk rá, hogy az adagok számítása 5 évnél nem régebbi talajvizsgálaton alapuljon, és az 59/2008 FVM rendelet 3-4. számú mellékletében foglalt maximális értékeket betartsuk.
  2. Istállótrágyázás esetén talajvizsgálat nem szükséges, azonban ez esetben a szerves eredetű összes nitrogén éves értéke nem haladhatja meg a 170 kg/ha értéket. Amennyiben az ügyfél átad/átvesz szervestrágyát, úgy tudni kell az átadó/átvevő ügyfél FELIR azonosító számát is.
  3. Talajvédelmi tervhez kötött tevékenységek esetében, pl. hígtrágya, szennyvíziszap stb. kihelyezése esetén a dózist a terv alapján az engedély vagy a végzés tartalmazza.

Ez a Kalkulátor segíti a számolásban.

Figyelem, az adatszolgáltatás csak elektronikus úton teljesíthető. A kitöltési útmutató itt érhető el. Adatszolgáltatás hiányában a talajvédelmi hatóság nitrát-adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, melynek mértéke 10–100 ezer forint közötti összeg lehet.

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Tavaly sem vettünk műtrágyát: befagyott a forgalom.