fbpx

Gabonatárgyalás: csak a tárolási apokalipszis jött közelebb

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 szeptember 06.

Véget ért Putyin és Erdogan találkozója, és semmi jót nem hozott. Az orosz elnöknek majdnem mindegy, mit lép Törökország vagy a nyugati államok, az idő neki dolgozik.

gabonatároló
Nem fér be a napraforgó és a kukorica (forrás: RBI/All About Feed)

Maradtak a régi követelések

Putyin a török elnökkel folytatott megbeszélésen kitartott korábbi követelése mellett: az orosz gabonát és műtrágyákat ki kell vonni a pénzügyi szankciók alól, a bankokat pedig vissza kell kapcsolni a SWIFT-hez. Mint arról beszámoltunk, Putyin megígérte, hogy ingyen gabonával segít néhány afrikai országot. Mára az is világossá vált, hogy 50-50 ezer tonnát biztosítana Burkina Faso, Zimbabwe, Mali, Szomália, a Közép-afrikai Köztársaság és Eritrea számára. Emellett katari támogatással egymillió tonna búzát ígért kedvezményes áron Törökországnak, melynek lisztje szintén Afrikába juthatna el.

Mindezzel azt akarja bizonyítani az orosz elnök, hogy szemben Ukrajnával, aki a gabonája 70 százalékát gazdag európaiaknak adta el, Oroszország szociálisan érzékeny, és törődik az éhezőkkel. (Az ukrán gabona döntő része török, román és spanyol kikötőkbe jutott el, ahonnan egy lépéssel később indult csak tovább.)

Bevált az ukrán kereskedelem blokádja

Putyin követeléseivel szemben Erdogan igen megértőnek mutatkozott, míg a nyugati szövetségesek azt hangsúlyozzák: Oroszország idén augusztusban harmadával több terményt szállított a külpiacokra, mint tavaly, 7,7 millió tonnát, míg Ukrajna csak 2,25 millió tonnát. Putyin maga is büszkén hangoztatta, hogy az új értékesítési szezonban az ország 60 millió tonna termény eladására lesz képes. Ukrajna a maga részéről 49 millió tonnára becsüli az eladható árumennyiséget. Az orosz eladási számok egyelőre azt mutatják, hogy Moszkva hétéves csúcson járatja az exportgépezetet, ennek ellenére folyton panaszkodik.

Új vásárlók a színen

Az orosz búza fő vásárlója augusztusban Egyiptom volt, ahová 910 ezer tonnát szállítottak ki. Ám ez harmadával kevesebb, mint a tavaly ilyenkori mennyiség volt, sőt, Törökországba is harmadával kevesebb orosz búza jutott. Ugyanakkor megsokszorozódott az orosz kivitel Algériába. Ezen kívül megjelentek új partnerek is: Kenya, Banglades, Brazília, Mexikó, Indonézia. Ők tavaly augusztusban még nem szerepeltek az orosz búzát vásárlók között. Úgy tűnik, a hagyományos orosz piacokat részben másokkal helyettesítik, és sikerrel vették a diverzifikációs akadályt. Az 50 ezer tonnás ingyenes „kóstoltatással” is beljebb kerülhetnek az afrikai piacra az orosz exportőrök.

Tárolási apokalipszis

Ukrajna tengeri kikötő nélkül esélytelen az oroszokkal vívott gabonacsatában, plusz az európai termelőket is tönkre teszi. Súlyos tárolási válság közeledik, és nem látni az ellenlépéseket. Még rosszabb, hogy a termelési kedv rohamosan csökken, növekszik az ugaroltatási hajlam, ennek pedig már jövőre áruhiány lehet a következménye. Ukrajnának azonnal kikötőre van szüksége, hosszabb távon pedig a helyi feldolgozás erőteljes fejlesztésére. A kukoricának, repcének, szójának éppúgy házon belül kellene maradnia, ahogy a napraforgó esetében ez megvalósult. Az országnak is jobb, ha étolajat, fehérjedarát, etanolt vagy húst forgalmaz, mint nyersanyagot. A nemzetközi újjáépítési terv biztosan tartalmaz ilyen elképzeléseket, már csak a béke hiányzik hozzá. A gabonafolyosó – mint láttuk – nem tudja megoldani a problémákat, pláne ennyire szétlőtt infrastruktúrával.