fbpx

Szeptembertől törvény tiltja a termőföld adóztatását

Írta: Kohout Zoltán - 2023 augusztus 26.

Általános tiltakozás övezte, a törvényhozás szerint nem is indokolt.

2015-ben tette lehetővé a törvény

Benyújtották a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara májusi 19-i országos küldöttgyűlésén. A módosítás előzménye – írja az Agrárágazat – az a petíció volt, amelyben még márciusban 120 ezer aláírással magyar gazdaszervezetek követelték a földadó eltörlését, a hódmezővásárhelyi közgyűlés ilyen értelmű döntése után. A törvényjavaslat indoklása rámutat, a helyi adókról szóló törvény 2015-ös módosítása lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak illetékességi területükön bármely adótárgyra vonatkozón olyan települési adó kivetését, amelyet törvény nem tilt, továbbá amelyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya.

A termőföld mostantól kivétel

A mostani módosítás beterjesztői szerint viszont a gyakorlatban a települési önkormányzatok elsődlegesen a termőföldet sújtották települési adóval, és ez a tendencia az új települési adó kivetésére vonatkozó moratórium múlt év végi lejártával csak erősödött. A módosítás ezért most azt tartalmazza, hogy a települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A jogalkotók szerint nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása. A módosítás szeptember 1-jén lép hatályba.